Markó Károly (Lőcse 1791. szeptember 25. – Villa Appeggi, Itália 1860. november 9.) magyar festő.
id. Markó Károly neve a magyar művészettörténetbe, mint a tájképfestészet megteremtője vonult be. Korának semmilyen festészeti irányzata nem téríttette el, a maga által választott úttól. Művészete a 18. és 19. századi heroikus történelmi festészetére épült. Tájképei idilli hangulatú, klasszikus kultúrát megjelenítők. Festészete akadémikus, összekötő szerepe volt a leíró tájképfestészet és a barbizoni iskola naturalista kifejezés módja közt.[forrás?]
Életpályája:
Magyar alföldi táj gémeskúttalid. Markó Károly a Felvidék egyik akkori szellemi központjában Lőcsén született. Fiatalon is festőnek készült, de pályája eleinte másképp alakult. Az 1800-as évek elején mérnöki tanulmányokat folytatott Pesten és Kolozsváron. Miután megszerezte diplomáját mérnökként Lublón és Rozsnyón dolgozott 1812-1818 közt. Rozsnyón készítette első képeit, amelyek a híres bécsi festő, Joseph Fischer festményeinek másolatai voltak. Később is sok másolatot festett ismert festők műveiről. 1818-ban Pestre érkezett, ahol rajztudását akarta fejleszteni. 1822-ben Bécsbe utazik és a bécsi Akadémia tagja lett, ahol a történelmi és tájképfestészeti szakon tanult. Bécsben megnősült, nyolc gyereke született. 1826-tól Kismartonban élt, majd 1830-tól az Eszterházy birtokon. Továbbra is képeket másolt, műkereskedők megrendelésére. Egyre ismertebb és keresettebb lett. Pártfogója egy bécsi bankár megbízásából hazatért és megfestette egyik leghíresebb képét a Visegrád (1826) címűt. Ez a kép a magyar tájképfestészet legelső darabja. 1832-ben Itáliai körutazást tett, járt Rómában, Firenzében, Velencében és Bolognában. 1838-ban megbetegedett, maláriás lett elhagyta Rómát és Pissába költözött, ott élt 1843-ig. 1843-1848 közt tovább utazik és Firenzében telepedett le. Ekkor már Európa hírű ismert festő volt. Rendszeresen dolgozott arisztokraták megrendelésére. Híre eljutott Magyarországra is. 1848-ban ismét költözik Appeggiben élt egészen 1860-ig haláláig. 1853-ban haza látogatott, ennek az útnak a hatására születettek, a Puszta és a Magyar alföldi táj gémeskúttal című festmények. 1840-ben kiállítást rendeztek műveiből, az első Pesti Műkiállításon. Még eben az évben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Művei megtalálhatok Ausztria, Csehország, Dánia, Magyarország, Németország, Olaszország, Szlovákia múzeumaiban.
Főbb művei:
A puszta (1853)Az 1810-es évekből származó képei, elsősorban, másolatok, de már készített saját műveket is, az akvarell festék egyik fajtájával, a (gouache technika)-val. Ekkor készültek a Csorsztin és Nedecz, (1820) valamint az Aggteleki-barlang-sorozat (1821). Uborkát tisztító lány (1831), Faunok elől menekülő nimfák (1831), Erdei út (1832), Tájkép Tivoli mellett (1846). Ismertek Bibliai témájú képei is. Krisztus megkeresztelése a Jordánban (1840), Tóbiás és az angyalok (1843), Jézus Jákob kútjánál (1854).
Irodalom:
Keleti Gusztáv, id. Markó Károly (Budapest, 1899)
Pogány Ö. Gáborné, Id. Markó Károly (bibliográfiával; Budapest, 1954)
Pogány Ö. Gáborné, id. Markó Károly művei (Művészettörténeti Tanulmány 1957)
Lyka Károly, Markó Károly id. (Élet és Tudomány 1960. 3. sz.)
Markó Károly (Lőcse 1791. szeptember 25. – Villa Appeggi, Itália 1860. november 9.) magyar festő.
