Csodaszarvas régiség- Könyv Portál
Csodaszarvas Kulturális és Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Csodaszarvas Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Belépés | Regisztráció
Keresés az Antikrégiség.hu Piactéren Részletes keresés >>>
Kövesse az Antikrégiség.hu Portált Facebookon!!
Régiség kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik bútor Antik bútor
RSS feliratkozás: Bélyeg Bélyeg
RSS feliratkozás: Egyéb régiség Egyéb régiség
RSS feliratkozás: Ékszer Ékszer
RSS feliratkozás: Ezüst, fémtárgy Ezüst, fémtárgy
RSS feliratkozás: Festmény Festmény
RSS feliratkozás: Grafika, rézkarc Grafika, rézkarc
RSS feliratkozás: Hangszer Hangszer
RSS feliratkozás: Képeslap Képeslap
RSS feliratkozás: Lámpa, csillár Lámpa, csillár
RSS feliratkozás: Militária, fegyver Militária, fegyver
RSS feliratkozás: Műszaki tárgyak Műszaki tárgyak
RSS feliratkozás: Néprajzi tárgy Néprajzi tárgy
RSS feliratkozás: Óra Óra
RSS feliratkozás: Papírrégiség Papírrégiség
RSS feliratkozás: Pénz, érme Pénz, érme
RSS feliratkozás: Porcelán, kerámia Porcelán, kerámia
RSS feliratkozás: Szobor Szobor
RSS feliratkozás: Textil, szőnyeg Textil, szőnyeg
RSS feliratkozás: Üveg, kristály Üveg, kristály
RSS feliratkozás: Vallási tárgyak Vallási tárgyak
Könyv kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik könyv Antik könyv
RSS feliratkozás: Életmód, egészség Életmód, egészség
RSS feliratkozás: Gasztronómia Gasztronómia
RSS feliratkozás: Gazdaság, üzlet Gazdaság, üzlet
RSS feliratkozás: Gyerekkönyv Gyerekkönyv
RSS feliratkozás: Idegen nyelvű Idegen nyelvű
RSS feliratkozás: Irodalom, regény Irodalom, regény
RSS feliratkozás: Lemez, CD, DVD Lemez, CD, DVD
RSS feliratkozás: Műszaki könyv Műszaki könyv
RSS feliratkozás: Művészeti könyv Művészeti könyv
RSS feliratkozás: Nyelvkönyv, szótár Nyelvkönyv, szótár
RSS feliratkozás: Régi diafilm Régi diafilm
RSS feliratkozás: Régi újság, folyóirat Régi újság, folyóirat
RSS feliratkozás: Sport Sport
RSS feliratkozás: Tankönyv Tankönyv
RSS feliratkozás: Történelem Történelem
RSS feliratkozás: Tudományos könyv Tudományos könyv
RSS feliratkozás: Útikönyv, földrajz Útikönyv, földrajz
RSS feliratkozás: Vallási könyv Vallási könyv
Galéria: online tárlatok
RSS feliratkozás: Festmény kiállítás Festmény kiállítás
RSS feliratkozás: Fotográfia kiállítás Fotográfia kiállítás
RSS feliratkozás: Iparművészet Iparművészet
RSS feliratkozás: Kerámia kiállítás Kerámia kiállítás
RSS feliratkozás: Szobor kiállítás Szobor kiállítás
RSS feliratkozás: Textil kiállítás Textil kiállítás
RSS feliratkozás: Történelmi kiállítás Történelmi kiállítás
Segítség:
Hogyan adjak el?
Hogyan vásároljak?
Kövessen minket!
Kövesse az Antikrégiség.hu TV adásait a YOUTUBE-on!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!!
 
Hirdetések
Csodaszarvas ebolt

Antikrégiség.hu Mesetár - Andersen mesék: Lány, aki a kenyérre hágott

Vissza az összes meséhez
 
Megosztás
Oldal felvétele a könyvjelzők közé Tovább küldés emailben Nyomtatás
LÁNY, AKI A KENYÉRRE HÁGOTT

Hallottatok-e a lányról, aki a kenyérre hágott, hogy be ne sározza kényes cipellőjét? Ha hallottatok, tudjátok azt is, hogyan járt az a lány. Hiszen megírták, s ki is nyomtatták.

Szegény sorban nőtt fel, de rátarti volt és páváskodó, s kemény szívű is; korán kibújt a szög a zsákból, ahogy mondani szokás. Már tipegő gyermek korában abban lelte mulatságát, hogy legyeket fogdosott össze, kitépte a szárnyukat, és csúszómászó férgeket csinált belőlük. Cserebogarakat, ganajtúrókat is fogott, tűt szúrt a hátukba, aztán egy zöld levélkét vagy papírszeletet tartott a lábuk alá; a kínlódó bogarak kaparták, forgatták, megfogóztak benne, azt hitték, így megszabadulhatnak a tűtől.

- Nicsak, olvas a cserebogár! - tapsolt a kis Inge. - Nézzétek, hogy forgatja azt a levelet!

Amikor hajadonná serdült, még keményebb szívű lett; szép volt, de éppen ez volt a szerencsétlensége, ez okozta vesztét.

- De sokat vesződöm veled! - sóhajtozott az anyja. - Kicsiny korodban, ha mással nem bosszanthattál, a kötényemre tapostál; attól félek, egyszer még a szívembe taposol.

Bizony, meg is tette az a páváskodó leány!

Elkerült a falujából, beszegődött szolgálónak; a gazdái nagyon szerették, s úgy bántak vele, mint édesgyermekükkel. Szép ruhában járatták, és Inge úgy festett bennük, mint egy úri kisasszony. Most lett még csak igazán kevély és rátarti!

Amikor letelt a szolgálat első esztendeje, azt mondta neki a gazdája: - Úgy illenék már, Inge húgom, hogy végre meglátogasd a szüleidet. Útnak indult hát a lány; nem a szíve vitte, csak a szép ruháit akarta mutogatni odahaza. Amikor a faluja határába ért, észrevette leánypajtásait, kik legényekkel mulatoztak a tó partján. De ahogy megindult feléjük, egyszer csak megpillantotta az édesanyját: az erdő felől közelgett, görnyedt hátán egy nagy nyaláb rőzsét cipelt, s leült egy kőre pihenni. Olyan fáradt volt, olyan nyűtt ruhájú, mint egy öreg koldusasszony. Inge, amikor meglátta, nyomban visszafordult: szégyellte, hogy neki, a cifra ruhás kisasszonynak ez a rőzsecipelő, szegény asszony az anyja. Eszébe se jutott bánkódni a tettén, csak bosszankodott.

Telt az idő, fél esztendő múlt el.

- Mégiscsak haza kellene menned, meglátogatni öreg szüleidet! - mondta egy napon az úrnője. - Fogd ezt a szép fehér búzakenyeret, vidd haza nekik, megörülnek majd.

Inge fölvette a legszebb ruháját, lábára húzta legfényesebbik cipellőjét, fölcsippentette a szoknyája szélét, s elindult nagy vigyázva, nehogy sár fröccsenjen a kényes cipőre, s ezt nem is veheti senki a szemére. Hanem amikor odaért az ösvényhez, amely a lápon vezetett keresztül, zsombékok és apró tócsák között, fogta a szép fehér kenyeret, és ledobta maga elé a sárba, hogy arra lépjen, és ne érje sár a cipőjét. A fél lábával már rajta állt a kenyéren, a másik még a levegőben volt, amikor a kenyér egyszer csak süllyedni kezdett; süllyedt vele Inge is, már térdig, már derékig, s végül csak a felszálló buborékok beszéltek róla, hogy valakit lerántott magához a láp.

Eddig a történet.

Hová jutott a páváskodó leány? A mélyben kotyvasztó asszonyhoz került le, a láp asszonyához.

Ő a vízitündérek keresztanyja; a tündéreket mindenki ismeri, dalt is költöttek, képeket is festettek róluk, de a láp asszonyáról csak annyit tudnak az emberek, hogy nyári hajnalokon, amikor párolognak a tocsogó rétek, ő kotyvaszt odalenn a boszorkánykonyhájában. Éppen oda került Inge, a láp konyhájára, s ott bizony nem bírja ki sokáig az ember. Olyan bűzt árasztanak az üstök, fazekak, hordók, hogy szédülni tőle; egymás hegyén-hátán hever a sok edény, elállja az utat, s ha egy kis résen mégis kivergődik az ember, nyirkos, hideg testű békák meg utálatos, kövér kígyók közé jut, amelyek nagy seregekben gubbasztanak a konyha körül. Hát ide süllyedt le a kevély Inge, a láp bűzös konyhájába, a nyálkás csúszómászók közé. Borzongott és dermedezett az utálattól, de nem menekülhetett; lába odanőtt a kenyérhez, amely úgy húzta lefelé, mint a mágnesvas a tűt.

A láp asszonya a konyhájában sürgölődött, kavart, kotyvasztott vendégeinek: éppen aznap látogatta meg az ördög meg az öreganyja, aki igen mérges természetű asszonyság volt, és sohasem pihentette ölben a kezét. Kicsi bőrdarabkákat szabott, s azt az emberek cipőjébe dugta: az emberek elvesztették tőle a nyugalmukat, hajszoltan futkostak, és nem tudtak békességben maradni. Szőni is tudott: cselszövések hálóját szőtték fürge ujjai; csipkét horgolt meggondolatlanul kiejtett szavakból; ártalmat és rontást vitt szét a világba.

Amikor a kenyérre tapadt Ingét meglátta, orrára ütötte a pápaszemét, és jól szemügyre vette.

- Szemrevaló lány! - mondta. - Add nekem a mai nap emlékéül. Szép talpas szobor lesz az unokáim szobájában.

A láp asszonya odaajándékozta neki, s Inge a pokolba jutott.

Végeláthatatlan csarnok volt a pokol; szédült az ember, ha végignézett rajta. Szomjúságtól tikkadó emberek várták a szabadulást, de ugyan várhatták a boldogtalanok! Kövér pókok futkostak közöttük, és örökétig tartó hálót fontak a lábukra; erős volt az a háló, mint a lánc. Inge elborzadva pillantott körül.

"Mi haszna, hogy szép fényes maradt a cipőm! - gondolta szomorúan. - De nicsak, hogy bámul itt rám mindenki! Nem is csoda: szép vagyok és finom a ruhám!" - S feléjük fordította a szemét; a fejét nem tudta, mert a nyaka merev volt, mint a kő.

Nem gondolt rá persze, hogy a finom ruhája utálatos mocsokkal lett tele a láp asszonyának boszorkánykonyháján: iszap csepegett redőiből.

Sok baja közt az volt a legkínzóbb, hogy rettenetes éhség gyötörte, s mégsem hajolhatott le, hogy törjön egy darabot a kenyérből, amelyen állt. Bizony nem, mert a háta, a dereka, a karja kőmerevvé vált, olyan lett a teste, mint egy eleven kőszobor, csak érezni tudott, mozdulni nem. Éppen csak a szemét forgathatta, s jól láthatott mindent maga körül, de bár inkább nem látott volna! Legyek lepték el, s hiába hunyorgatott, nem tudtak elröpülni, mert azok a legyek voltak, amelyeket ő tett fürgékké gyermekkorában. Gyötrelmeit még tetézte az éhség, a csillapíthatatlan, rettenetes éhség.

- Nem bírom ki soká! - nyögött fel, de azért bírta, pedig nagyon soká tartott a kínszenvedés.

Egyszer csak egy forró könnycsepp hullott a fejére; lepergett az arcán, le a kenyérre; aztán még egy, nyomában a harmadik, a negyedik... Ugyan ki siratta a páváskodó leányt? Talán az édesanyja odafönn az enyhe földi világban. Bizony, ő siratta, csakhogy az anyai fájdalom könnyei nem válthatták meg Ingét, csak perzselték, és növelték szenvedéseit. Mardosó éhségét még kegyetlenebbé tette, hogy kenyeret érzett a lába alatt. Végül már csak roppant üresség volt benne; vékony, üres nádszálnak érezte magát, amely magába szív minden hangot odaföntről. Tisztán hallott minden szót, amit fent a földön ejtettek róla, és fájdalmas, kemény ítélet volt, amit hallott. Az édesanyja szíve majd megszakadt fájdalmában, siratta is szívből a lányát, mégis azt mondta róla - Rosszra vitt a kevélységed, Inge! Hogy megszomorítottad öreg anyádat!

Odafönt mindenki tudott a bűnéről; hallottak róla, hogy ráhágott a kenyérre, és lerántotta magához a láp asszonya. A kondás vitte szét a hírét; mindent látott a közeli dombról.

- Inge, Inge, hogy megbúsítottad anyádat! De én tudtam, hogy ez lesz a vége! - sóhajtozta a szegény öregasszony.

- Bár sose születtem volna a világra! - nyögte kínlódva a lány. - Hiába sóhajtozik az anyám, nem segíthet rajtam.

Hallotta azt is, hogy emlegették a gazdái, akik úgy bántak vele, mint édes gyermekükkel. - Kemény szívű, gonosz teremtés volt! Lábbal tiporta isten adományát, nem becsülte meg; hosszú lesz a bűnhődése!

- Mért nem neveltek a jóra? - vádolta őket Inge. - Mért nem verték ki belőlem a rosszat?

Hallotta, hogy dalt költenek róla, rímbe szedték gonoszságát, és széltében-hosszában énekelték. A dal címe ez volt: A páváskodó leány, aki kenyérre hágott, mert féltette kényes cipellőjét.

"Jaj, mennyit kell hallanom róla! Pedig elég bajom van anélkül is! - gondolta türelmetlenül Inge. - Vajon a mások bűneit is ilyen keményen ítélik meg? Sok büntetést kellene akkor kiszabni! Jaj, meddig tart még?"

S a szenvedés csak megkeményítette a lelkét; keményebb lett, mint kővé merevült teste.

"Itt nem lehet megjavulni! Nem is akarok, nem is akarok!" - hajtogatta.

Düh lobbant benne, s még tetézte kínjait. Haraggal gondolt a föntiekre:

"Legalább tudják kin köszörülni a nyelvüket! Jaj, micsoda kínszenvedés!"

Odafönt még a gyerekek is az ő históriáját beszélték, s csak így emlegették: az istentelen Inge. - Gonosz volt és csúnya - mondták -, úgy kell neki!

Egy napon, amikor a legjobban kínozta az éhség, megint a nevét hallotta a földről: az ő történetét beszélték el egy ártatlan leánykának. A kislány, amikor a cifrálkodó, kemény szívű Inge históriáját meghallotta, sírva fakadt.

- Ő már soha-soha többé nem jöhet fel? - kérdezte a végén.

- Soha-soha többé - felelték neki.

- Akkor se, ha bocsánatot kér, és megígéri, hogy nem teszi többet?

- De nem akar ám bocsánatot kérni!

- Úgy szeretném, ha bocsánatot kérne! - mondta a kislány, és nagyon elszomorodott. - Még a játékaimat is odaadnám, ha feljöhetne! Hogy szenvedhet szegény!

A kislány meleg szavai végre utat találtak Inge kemény szívéhez; jólestek neki. Először történt, hogy odafönn szánakozott rajta valaki, s nem a bűneit emlegette. Egy ártatlan leányka bánkódott miatta, és könyörgött a szabadulásáért. Különös érzés fogta el Ingét, sírni szeretett volna, de nem voltak könnyei.

Odafönt szálltak az esztendők, és mindig hoztak valami újat; lenn nem változott semmi, Inge egyre kevesebbet hallotta a tulajdon históriáját, a földön már alig emlegették. Egy napon sóhajtás hatolt le hozzá: - Inge! Inge! Hogy megszomorítottad szegény anyádat! - Az édesanyja halálos ágyán feküdt, ezek voltak az utolsó szavai.

Ólmos lassúsággal vonult az idő, s nem hozott egyebet; csak szenvedést. Sok-sok esztendő telt el. Egy napon Inge megint a nevét hallotta, s utána két fényes csillag jelent meg a feje fölött. Két szelíd szem volt - most csukódott örök álomra odafenn a földön. A hajdani leánykából, aki szívből megsajnálta Ingét, sírba hajló öregasszony lett, most szólította magához az isten; amikor a haldokló eltűnődött élete folyásán, eszébe jutott a gyermekkorában hallott történet is, Inge története. Úgy felkavarta a lelkét, hogy hangosan felkiáltott: - istenem, talán én sem voltam jobb, talán én is lábbal tapostam, amit te adtál, csak nem tudtam róla! Ne hagyj elvesznem, istenem!

Azzal lecsukódtak a szemei, s mivel Inge volt az utolsó gondolata, hirtelen föltárult előtte a nagy titok: tisztán látta, hogy húzza le Ingét a láp, hogyan bűnhődik odalenn.

Az elszállni készülő lélek végtelen szeretete győzött a poklok kínjain. Inge, mintha kemény páncél pattant volna le a szívéről, gondolkozni kezdett földi életén, sorra idézte minden cselekedetét, s megindultak szeméből az enyhítő könnyek, amilyeneket sohasem sírt életében: a bűnbánat könnyei. Akkor hirtelen egy fénysugár hatolt le hozzá a pokol mélységébe; vakító, erős fénysugár, erősebb magánál a hóemberolvasztó napnál is. Rátűzött a lányra; Inge kővé meredt tagjai lassan-lassan fölengedtek, olvadni kezdett szoborteste, s amikor egészen eltűnt, egy szürke tollú kismadár született a helyébe. Zegzugosan, mint a villám, felröppent a földi világba; félt, reszketett mindentől, ami körülvette, és szégyellte magát minden teremtett lélek előtt. Keresett is nagy sietve búvóhelyet egy leomlott fal sötét kis szögletében. Ott meghúzódott, tollát borzolva gubbasztott; remegett minden ízében, némán nézelődött. Beletelt egy jó darab időbe, míg észrevette, milyen szép is körülötte a világ. Üdítőn áramlott a levegő, odafönt a hold tányérja fényeskedett, a fák, bokrok virágai édes illatot ontottak álmukban. Most már kényelmes búvóhelyének is örülni tudott a szürke tollú kismadár, elgyönyörködött tiszta, finom kis tollaiban. Csöndes boldogság járta át a szívét, és szeretett volna énekelni róla, de nem tudott; pedig úgy zengett volna, mint tavasszal a fülemüle meg a rigó! De a természet, amely még a bogarak néma hálaadását is érti, meghallotta a szürke kismadár el nem énekelt énekét is.

Ahogy múltak a napok, a hetek, egyre hangosabban zengtek a kismadár szívében ezek az énekek, de a torkán nem áradhattak ki addig, amíg valakinek a jó cselekedete életre nem kelti őket.

Elközelgett karácsony ünnepe. Egy parasztember karót vert le a háza előtt, s rákötözött egy kéve zabot, hadd legyen karácsonyra terített asztaluk az ég madarainak is, hadd lakomázzanak az örömünnepen.

Verőfényes reggellel virradt fel karácsony napja. Egész sereg fázó kismadár lepte el a zabkévét, csiripeltek, és boldogan lakmároztak. Egyszer csak gyönge csiripelés hangzott fel a leomlott fal zugolyából is - a kis szürke madárnak adta vissza a hangját a parasztember jó cselekedete.

Csikorgó, hideg napok jártak, befagytak a vizek, ínségesen tengődtek a vadak, a madarak. A szürke tollú kismadár - veréb volt, hiszen tudjátok - kiröpült az országútra, ott keresgélt szemet, talált is itt-ott a szántalpak nyomában, morzsát is lelt a házak környékén, de ő maga alig csipegetett belőle; összecsiripelte éhes társait, hogy azok is jóllakhassanak. Elszállt a városokba, letelepedett az ablakokba, s ahol jószívű emberek morzsát szórtak a párkányra, ő beérte a legkevesebbel, társait tartotta jól.

A hosszú télen annyi morzsát szedegetett föl, és juttatott az ínséges verébnépnek, hogy éppen kitelt volna belőle az a kenyér, amelyikre ráhágott valamikor sok-sok esztendeje a kevély Inge. Amikor meglelte, és odaadta egy éhes kismadárnak az utolsó morzsát, amely még hiányzott volna a kenyérhez, hirtelen megrázta magát; szürke szárnyai helyén hófehér, karcsú szárnyak nőttek, s egyszerre kitárultak.

Ott repül egy tengeri fecske! - kiáltották a gyerekek, amikor elsuhant fölöttük. Aztán a tenger fölé ért, leereszkedett, megmerült a vízben, s újra fölszárnyalt a tündöklő nap felé. Hófehér tollai fénylettek a napsugarakban. Akik látták, máig is azt beszélik, hogy egyenest a napba repült.
Legfrissebb mozgóképes hírünk:
Legfrissebb fórum témáink:
Ki készitette?
Ki készitette ?
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Mennyit érhet?
Gobelin
Kié lehet ez a rézkarc?
Zsolnay minták és jelzései
Mennyit érhet antik tárgyam, régiségem?
Porcelán monogram
Mennyit érhet kortárs vagy régi festményem?
 
RSS feliratkozás: Hírek ÖSSZES HÍRRSS feliratkozás: Árverési hírek ÁRVERÉSI HÍREKRSS feliratkozás: Kulturális hírek KULTURÁLIS HÍREKRSS feliratkozás: Történelmi hírek TÖRTÉNELMI HÍREKRSS feliratkozás: Mozgóképes hírek VIDEÓKRSS feliratkozás: Antikrégiség.hu Mesetár MESETÁRRSS feliratkozás: Naptár időpontok NAPTÁR
Legfrissebb Fontos Kérdések:
További fontos kérdések >>
Legfrissebb fórum témáink:
Ki készitette?
Ki készitette ?
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Mennyit érhet?
Gobelin
Kié lehet ez a rézkarc?
Zsolnay minták és jelzései
Mennyit érhet antik tárgyam, régiségem?
Porcelán monogram
Mennyit érhet kortárs vagy régi festményem?
Antikregiseg.hu műkincsportál: Régiségbolt és Antikvárium egy helyen
Csodaszarvas műkereskedelmi portál

Honlapunkról
Hogyan adhatok el?
Hogyan vásárolhatok?
Ingyenes hirdetésfeladás!

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Írjon nekünk!
Hírlevelet kérek

Művész adatbázis
Művészeti fogalomtár
Antikrégiség.hu Mesetár
Antikrégiség.hu Akadémia

Videók
Árverési hírek
Kulturális hírek
Történelmi hírek

Antikrégiség.hu QR kódja KÖVESSEN MINKET: Facebook KÖVESSEN MINKET: Twitter KÖVESSEN MINKET: Youtube KÖVESSEN MINKET: Google+ KÖVESSEN MINKET: Pinterest
© Antikrégiség.hu | e-Antique.eu | Hírlevél | Elérhetőség | Üzletszabályzat | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Antikrégiség.hu adatvédelmi elvei