Csodaszarvas régiség- Könyv Portál
Csodaszarvas Kulturális és Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Csodaszarvas Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Belépés | Regisztráció
Keresés az Antikrégiség.hu Piactéren Részletes keresés >>>
Kövesse az Antikrégiség.hu Portált Facebookon!!
FontosKérdés kategóriák:
RSS feliratkozás: Állatok, növények Állatok, növények
RSS feliratkozás: Családi kapcsolatok Családi kapcsolatok
RSS feliratkozás: Egészség, életmód Egészség, életmód
RSS feliratkozás: Egyéb kérdések Egyéb kérdések
RSS feliratkozás: Emberi kapcsolatok Emberi kapcsolatok
RSS feliratkozás: Ezotéria, spiritualitás Ezotéria, spiritualitás
RSS feliratkozás: Fogyókúrák, diéták Fogyókúrák, diéták
RSS feliratkozás: Gasztronómia, étel, ital Gasztronómia, étel, ital
RSS feliratkozás: Gyerekvállalas, nevelés Gyerekvállalas, nevelés
RSS feliratkozás: Közlekedés Közlekedés
RSS feliratkozás: Kultúra és közösség Kultúra és közösség
RSS feliratkozás: Műszaki eszközök Műszaki eszközök
RSS feliratkozás: Otthon, lakás Otthon, lakás
RSS feliratkozás: Pénz, üzlet Pénz, üzlet
RSS feliratkozás: Politika, jog Politika, jog
RSS feliratkozás: Sport, mozgás Sport, mozgás
RSS feliratkozás: Számítástechnika, IT Számítástechnika, IT
RSS feliratkozás: Szépségápolás, divat Szépségápolás, divat
RSS feliratkozás: Szerelem, párkapcsolat Szerelem, párkapcsolat
RSS feliratkozás: Szórakozás, hobby Szórakozás, hobby
RSS feliratkozás: Tanulás, oktatás Tanulás, oktatás
RSS feliratkozás: Tudomány Tudomány
RSS feliratkozás: Utazás Utazás
RSS feliratkozás: Ünnepek, évfordulók Ünnepek, évfordulók
RSS feliratkozás: Vallás, hitélet Vallás, hitélet


FontosInfok.hu kategóriák:
RSS feliratkozás: ÁllásInfo ÁllásInfo
RSS feliratkozás: BankInfo BankInfo
RSS feliratkozás: BiztosításInfo BiztosításInfo
RSS feliratkozás: BoltInfo BoltInfo
RSS feliratkozás: GasztroInfo GasztroInfo
RSS feliratkozás: GépjárműInfo GépjárműInfo
RSS feliratkozás: HirdetésInfo HirdetésInfo
RSS feliratkozás: IngatlanInfo IngatlanInfo
RSS feliratkozás: KulturInfo KulturInfo
RSS feliratkozás: SzállásInfo SzállásInfo
RSS feliratkozás: TelepülésInfo TelepülésInfo
RSS feliratkozás: UtazásInfo UtazásInfo


Antikrégiség.hu Piactér:

Régiség kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik bútor Antik bútor (5344)
RSS feliratkozás: Bélyeg Bélyeg (3048)
RSS feliratkozás: Egyéb régiség Egyéb régiség (3374)
RSS feliratkozás: Ékszer Ékszer (411)
RSS feliratkozás: Ezüst, fémtárgy Ezüst, fémtárgy (858)
RSS feliratkozás: Festmény Festmény (3146)
RSS feliratkozás: Grafika, rézkarc Grafika, rézkarc (552)
RSS feliratkozás: Hangszer Hangszer (599)
RSS feliratkozás: Képeslap Képeslap (1414)
RSS feliratkozás: Lámpa, csillár Lámpa, csillár (1021)
RSS feliratkozás: Militária, fegyver Militária, fegyver (823)
RSS feliratkozás: Műszaki tárgyak Műszaki tárgyak (1760)
RSS feliratkozás: Néprajzi tárgy Néprajzi tárgy (430)
RSS feliratkozás: Óra Óra (795)
RSS feliratkozás: Papírrégiség Papírrégiség (1290)
RSS feliratkozás: Pénz, érme Pénz, érme (1624)
RSS feliratkozás: Porcelán, kerámia Porcelán, kerámia (4154)
RSS feliratkozás: Szobor Szobor (546)
RSS feliratkozás: Textil, szőnyeg Textil, szőnyeg (1030)
RSS feliratkozás: Üveg, kristály Üveg, kristály (1018)
RSS feliratkozás: Vallási tárgyak Vallási tárgyak (243)

Könyv kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik könyv Antik könyv (2075)
RSS feliratkozás: Életmód, egészség Életmód, egészség (293)
RSS feliratkozás: Gasztronómia Gasztronómia (191)
RSS feliratkozás: Gazdaság, üzlet Gazdaság, üzlet (56)
RSS feliratkozás: Gyerekkönyv Gyerekkönyv (442)
RSS feliratkozás: Idegen nyelvű Idegen nyelvű (363)
RSS feliratkozás: Irodalom, regény Irodalom, regény (1800)
RSS feliratkozás: Lemez, CD, DVD Lemez, CD, DVD (921)
RSS feliratkozás: Műszaki könyv Műszaki könyv (375)
RSS feliratkozás: Művészeti könyv Művészeti könyv (951)
RSS feliratkozás: Nyelvkönyv, szótár Nyelvkönyv, szótár (150)
RSS feliratkozás: Régi diafilm Régi diafilm (224)
RSS feliratkozás: Régi újság, folyóirat Régi újság, folyóirat (1639)
RSS feliratkozás: Sport Sport (191)
RSS feliratkozás: Tankönyv Tankönyv (528)
RSS feliratkozás: Történelem Történelem (660)
RSS feliratkozás: Tudományos könyv Tudományos könyv (652)
RSS feliratkozás: Útikönyv, földrajz Útikönyv, földrajz (245)
RSS feliratkozás: Vallási könyv Vallási könyv (621)


Menetrendek.net kategóriák:
RSS feliratkozás: BKK BKV menetrendek BKK BKV menetrendek
RSS feliratkozás: Busz menetrendek Busz menetrendek
RSS feliratkozás: Hajó komp rév menetrendek Hajó komp rév menetrendek
RSS feliratkozás: Jegyárak Jegyárak
RSS feliratkozás: Repülőgép menetrendek Repülőgép menetrendek
RSS feliratkozás: Teleautós fuvarok Teleautós fuvarok
RSS feliratkozás: Térképek Térképek
RSS feliratkozás: Útvonaltervezés Útvonaltervezés
RSS feliratkozás: Vasúti menetrendek Vasúti menetrendek


Csodaszarvas ebolt

Antikrégiség.hu Mesetár - A szélkötő Kalamona

Vissza az összes meséhez
 
Megosztás
Oldal felvétele a könyvjelzők közé Tovább küldés emailben Nyomtatás
A szélkötő Kalamona

Magyar népmese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. De nem olyan közönséges király volt ám, hanem ő volt valamennyi királynak a feje. Szép fiatal ember volt, de nem volt felesége. Mindig azt gondolta magában, hogy ő bizony talán meg se házasodik. Arra gondolt, hogy ha ővele egy asszony úgy tenne, mint, teszem, sok emberrel, nem is tudja, mit csinálna vele. Telt-múlt az idő. A vénasszonyok körülfogták, és sorolták neki a szebbnél szebb lányokat. Addig biztatták, kérlelték, míg végül is megházasodott. Nem is bánta meg. Hát még mikor született egy kislányuk, hogy örült neki. Nagyon jól éltek, nem volt köztük semmi baj.


Később meg egy kisfiuk is született. Akkor lett még csak nagy a boldogság.


De nem sokáig tartott az öröm, mert híre terjedt, hogy Kalamona jár a világon. Elkéri a királyoktól a lányukat, s ha nem adják, olyat tesz, hogy mindenki megkeserüli. Már hallották, hogy ezét meg ezét a királyét is elvitte.


Az a Kalamona olyan ocsmány szerzet volt, hogy senki sem tudta, ember-e vagy állat. Akkora szája volt, hogy mikor ásított, egy szénásszekér könnyen megfordulhatott volna benne. Hát féltek tőle előre.


Jött is Kalamona egy fergeteges éjszaka, bekopogott a királyhoz. Nem nyitották ki előtte az ajtót. Erre Kalamona fönt a kéményen kívülről benyújtotta a fejét, lent pedig a tűzhely ajtaján kidugta. Úgy beszélt a királlyal. Elmondta, mi járatban van. A király azt mondta neki:


- Nekem nincs eladó lányom.


Megharagudott Kalamona, és azt felelte:


- Ha nincs eladó lányod, akkor megkeserülöd, de nemcsak te, hanem az egész világ, mivelhogy te vagy a főkirály! Megmutatom, hogy nem lesz eső addig, míg a lányod hozzám nem adod. Megyek innen egyenesen, megkötöm a három szelet, csak az északit nem, hadd fagyjatok meg télen, hadd pusztuljatok éhen!


Kalamona nagy mérgesen visszahúzódott a kéményen, és elvonult.


A király persze nem hitte el egészen a fenyegetést, de hamarosan megvolt a baj. Ez úgy aratás előtt volt, és a szél valóban nem fújt. De nem akart a búza sem érni. Nem tudták az emberek kitalálni, hogy miért nem lengedez most a szél, hogy hadd érne a búza. Egyik nap is nézték, másik nap is, de hiába, nem akart még sárgulni sem. Mondogatták egymásnak: nemhiába tartották a régi öregek: meg kell a búzának érni, mert mindennap szél éri. De már a kukoricára is nagyon kellett volna az eső, mert már csévésedett volna, de nem volt szél, ami hozná a langyos esőt.


Csak a főkirály tudta, mi az oka, hogy nem fúj a szél. De nem merte megmondani senkinek. Félt, hogy akkor addig erőltetik, míg oda nem adja a lányt Kalamonának.


Jött az ősz, kukoricát nem is kellett szedni, csak a kórót vágták le, nem termett egy cséve sem. De még a földjét se tudták újra bevetni, olyan száraz volt.


Eljött a tél.


Már András-napkor olyan fagya volt a földnek, hogy a krumpli mind megfagyott a veremben. Fújt az északi szél, a hideg állhatatlan volt, akinek volt kutyája, ölbe vitte ki ugatni. A királynak még csak volt más esztendőről való kukoricája meg búzája, ő nem éhezett. De nagyon bántotta az ország népének az állapota, és tovább nem tudta titkolni, hogy mi az oka a szűk világnak. Ezért kihirdette az egész országban, hogy aki elengedi a szeleket, annak feleségül adja a lányát.


A királylány olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem. Hej, sok királyfi szerette volna megtenni a király kívánalmát, de hát azt se tudták, hová forduljanak megfogni a dolgot.


Lakott abban az országban egy ember, akinek nagyon derék fiai voltak. A legkisebb volt csak a kivétel, annak nem sok hasznát tudták venni, mert inkább mindig elrontott valamit. Meg is kapta a Rontó nevet.


Hát ez a Rontó egyik reggel azt mondja az anyjának, mikor az készülődött a királyhoz, egy kis lisztet kérni:


- Édesanyám, megyek én is magával, megmondom a királynak, hogy én elmegyek a szelet eloldani.


Az anyja megszidta, hogy ne veszítse az eszét. Rontó nem hagyta magát. Hát elindultak együtt, s mentek, megint mendegéltek; elérték a király városát. Megkérdezték, hogy hol lakik a király, de nem mondta meg nekik senki. Mégis addig mentek, amíg rá nem akadtak. Bementek.


Köszönt az asszony. Rontó csak meghúzódott az asszony háta mögött. Mondja az asszony a királynak, hogy mi járatban van. A király azt felelte:


- Jaj, lányom, nem lehet, mert már sokan kértek. Ha előbb jöttél volna, akkor talán akadt volna valami.


Az asszony már jönni akar kifelé, egyszer csak hallja, hogy a másik szobában hangosan sír egy kisgyerek. Kérdezte a királytól, mi baja. Mi lelheti a lelkem, a kis királyfit?


- Ó, hagyja el, jó asszony, éjjel-nappal úgy kiabál, mint a fába szorult féreg, nem tudunk vele mit csinálni. Már valamennyi doktor csak volt, mind megnézte, azt mondták, belepusztul.


- Dehogy pusztul - mondta az asszony. - Mindjárt meggyógyítom én.


Avval bement az asszony a gyerekhez. Rontó meg kinn maradt.


Amint az anyja betette maga után az ajtót, Rontó rögtön megmondta a királynak, hogy ő elmegyen eloldani a szelet, mert már hallotta hírét, hogy aki azt megteszi, azé lesz a királykisasszony. Azt mondja erre a király:


- Hej, öcsém, nehéz fába vágtad a fejszédet.


Rontó nem szólt semmit. Közben az anyja a másik szobában fürösztővizet rendelt, meg is fürdette mindjárt a kisfiút. Az egyszerre elhallgatott, elaludt, mint a tej. Hej, megörült a királyné asszony, a király is bejött akkorára, annak is nagy volt az öröme. Rögtön lett málé, búza, három szekérrel. Rontó meg az anyja felültek a szekérre, az élet tetejére, vígan mentek hazafelé. Az asszony azon tanakodott Rontóval, hogy málé most már van, de disznó honnét lesz.


- Azon ne búsuljon, édesanyám - mondta Rontó -, az is majd lesz valahogy!


Hazaértek, lerakták az élelmet, a szekerek visszamentek a király városába. Rontó, mikor kipihente magát, felkelt hajnalban, kiment az erdőre hogy hajt haza vaddisznót, az is jó lesz, ha meghízik. Amint bement az erdőbe, hát egy medvefiú ott nyekergett: nem tudott elmenni, mert a farka odaszorult a tőke alá. Ahogy meglátta Rontót, rimánkodott neki, szabadítsa meg őt, nem bánja meg. Rontó megszánta, kiszabadította. Azt mondja a medvének:


- Háláld meg rögtön, mert különben egy nagyobb tőkét teszek rád.


- Hát mi járatban vagy?


Rontó elmondta.


- Akkor éppen jó, mert az én apám itt ügyel a vaddisznókra, ad az neked vagy három-négy malacot, ha megmondom neki, hogy te szabadítottál meg.


Mindjárt oda is értek, ahol az öreg medve ült egy nagy fa alatt. A fia elmondta neki, hogy mint áll a dolog. A vén medve erre belefújt egy sípba - jöttek is elő a vaddisznók! Mikor Rontót meglátták, mindnek ég felé állott a sörénye.


- Na, válassz belőlük - mondta a medve.


Rontó vágott egy sanyarún nőtt galagonyát, kiválasztott három disznót, amelyikről látta, hogy nem olyan vén, és maga előtt hajtotta őket hazafelé. Mikor az utcán meglátták a menetet, az emberek mondogatni kezdték egymás között:


- Talán megbolondult ez a Rontó?


Rontó hazaérve, behajtotta őket egy sövényből készült disznóólba. De bátyjai azt mondták:


- Ha hazahajtottad, hát etesd is, mi nem adunk nekik egyszer sem enni, ha éhen döglenek is.


- Nem is bízom rátok, mert akkor sohasem híznának meg.


A bátyjai már alig várták, hogy jöjjön az etetés ideje. Látni akarták, mit csinál Rontó, hogy eteti meg a vadakat, mert még eddig nem etetett se marhát, se disznót. Hát délfelé veszi Rontó a vékát, leteszi a disznóól elibe, avval megyen a kamrába, kihoz három zsák csöves kukoricát, leteszi a véka mellé. Felnyitja a táblát, erre a két vaddisznó neki, szájtátva. Rontó teletöltötte a vékát csöves kukoricával, azt beleöntötte az egyik disznó szájába. Így töltött a másiknak is. Mire az elsőt megetette, már a másik tátotta a száját. Két zsákkal megettek. A harmadik nem kelt fel, bizonyosan jóllakott - gondolta Rontó. Eljön a másik etetés ideje, de a harmadik még akkor se kelt fel. Rontó arra gondolt, hátha farkasfoga van. Bebújt az ólba, lekuporodott, hogy megnézze, nincs-e valóban farkasfoga annak a disznónak. Mikor ki akarja nyitni a száját, a disznó megszólal:


- Nem vagyok én disznó, hagyj engem pihenni, majd segítségedre leszek, mert én táltosló vagyok. Tavasz felé újra táltosló leszek, addig tart az átok, amelyet egy boszorkány hozott rám, amiért nem vittem el őt, ahová mondta. Hanem addig csapjál csak ki engem a kondába.


Rontó úgy tett. A másik két disznó meg úgy hízott, mintha tapasztották volna rájuk a húst meg a szalonnát. Nem is csoda, minden alkalommal két zsák kukoricát ettek meg. Eljött aztán a karácsony hete, Rontóék is megölték a két nagy disznót. A disznóólat le kellett róluk bontani, mert az ajtón nem fértek ki. Hasadt is róluk olyan szalonna, akár hiszitek, akár nem, hogy a hátán volt három méter vastag, a hasán meg egy méter. Szekéren vitték fel a kertből, egy összetett kas színig volt vele. Rontó gondolta, hogy ez már rajtuk romlik, rászabadította az egész falut, hordott mindenki annyit, amennyiről gondolta, hogy elég lesz neki jövőig. De még egyikből is megvolt a két hátulsó sódar, a másik meg egészében megmaradt nekik.


Amikor eljött a tavasz, a harmadik disznó, aki magát táltoslónak mondta, így szólt Rontónak:


- Holnap készülj, mert holnapután útra megyünk. Rakd meg a tarisznyát. Mondd mindenkinek, hogy a vásárra hajtasz engem.


Rontó úgy is tett. Azt mondta az anyjának, hogy már csak nem akar az a süldő megnőni, eladja, viszi másnap a vásárra. Az anyja sütött is neki hamuban sült pogácsát. Rontó útnak indult a süldővel. Egy madzagot a disznó lábára kötött, egy vesszővel meg hajtotta. Mikor kiértek a falu végére, a malac megrázkódott, és olyan táltosparipa lett belőle, hogy olyat nem mindenkor lehet látni. Aranyos nyereg volt rajta. Azt mondta Rontónak:


- A nyeregtáskában aranyos ruha van, vedd fel, hogy te is mutass valamit.


Rontó kivette az aranyos ruhát, olyan vitéz lett belőle, mint a pinty.


Akkor azt kérdezte tőle a táltos:


- Mit parancsolsz, édes gazdám?


Azt felelte Rontó:


- A szelet szeretném eloldani.


A táltos egy kicsit gondolkodott, s így szólt:


- Az bizony bajos dolog, de azért megcsináljuk, ha csak lehet. Ülj fel, egyébbel ne törődj csak jól fogózz meg.


Avval a táltos elvágtatott vele, mint a forgószél.


Rontó már megunta, annyi ideig mentek; meg is kérdezte a táltostól:


- Meddig megyünk még, mert már feltört a nyereg, nem vagyok hozzászokva.


- Elmegyünk a Kőszáli királyhoz, megkérdezzük, merre kell oda menni, ahol a szél meg van kötve, mert én még nem jártam arra, nem tudom a járást.


Rontó egyre izgett-mozgott a nyeregben, még a ruhája is majd leszakadt róla. Mentek még három napot. Egyszer csak megállt a táltos:


- Itt vagyunk, leszállhatsz most. Markolj port, kend be vele a sebeidet, meggyógyulnak egy minutum alatt.


Rontó úgy is tett. Aztán széjjelnézett. Hát egy olyan szikla tetején voltak, hogy nem lehetett felegyenesedni az égtől. Ahol a legmagasabb a szikla, ott ül a Kőszáli király nagy varangyos lábszárral. Nagy körmével épp egy háromesztendős tinót tépett széjjel, mert vacsorázni akart. A táltos megkérdezte tőle, hogy merre van az út oda, ahová ők akarnak menni. Ahol megoldhatják a szelet.


- Én megmondhatom az utat, de nem tudom, elértek-e rajta, mert az út éppen el van foglalva. Az ördögök versenyt futnak rajta, mert most van a királyválasztásuk. Amelyik legjobban tud futni, az lesz a király.


- Az semmi, mondja csak meg.


A Kőszáli király megmondta.


A táltos útnak indult, Rontó is megfrissült közben. Mikor elérték azt az utat, ahol az ördögök szaladni akartak, hát volt ott annyi ördög, hogy nem látszott az út. A táltos megállt, várta, hadd induljanak el, majd utánuk mennek. Meg is indultak az ördögök, de egy ott maradt. Mikor már jól elhaladtak, a táltos is neki akart rugaszkodni, hogy megyen, de az ott maradt ördög erősen rimánkodott, hogy ő is hadd üljön fel, mert így talán elébe megy a többieknek, s ő lesz a király. Márpedig ha ő lesz a király, még segítségükre lehet! A táltos váltig nem akarta, gondolta, nehéz lesz kettő, mert lehetett az ördög hat vagy hét mázsa. Rontó azt mondta, hogy vigyék el, mert hátha rászorulnak majd. Így fel is kuporodott az ördög hátul a nyeregbe. A többiek mind úgy elszaladtak, hogy nem is látták őket. A táltos most ugyancsak nekirugaszkodott, egy szempillantás alatt elibe vágott a sok ördögnek. Mikorára a többiek odaértek, ők már szembejöttek velük. A többit majd megölte a méreg. Így aztán ez az ördög lett a király.


Õk meg folytatták a maguk útját.


A táltos úgy ment most is, mint a vihar, még talán annál is sebesebben.


Egyszer Rontó valami lánccsörgést hall; kérdi a táltostól:


- Mi az?


- A szél, a láncon! Nem bírja elszakítani, akárhogy rángatja.


- Hiszen akkor már mindjárt odaérünk.


- Biz az nem lesz még egyhamar. Hanem álljunk meg egy kicsit, egyél, én is eszek.


Rontó leszállott, elővette a hamuban sült pogácsát. Jóllakott a táltos is, evett-ivott az is. Újra elindultak. Most úgy mentek, mint a villámlás, még annál is sebesebben. Mentek még vagy három hétig, akkor értek oda, ahol a szél meg volt kötve. Akkora lánc volt rajta, hogy minden láncszem, mint egy kád.


Mikor a szél meglátta őket, elkezdett rimánkodni, hogy szabadítsák meg őt. Rontó leugrott, próbálta kinyitni a lakatot, de nem sikerült. A táltos azt mondta:


- Már itt nem tudunk mit csinálni, vissza kell mennünk a Kőszáli királyhoz. Meg kell tőle kérdeznünk, hol a palotája a szélkötő Kalamonának. Aztán, Rontó gazdám, avval meg is kell verekedni, csak úgy tudjuk elvenni tőle a lakat kulcsát, vagy vele magával kell kinyittatnunk a lakatot.


Vissza is fordultak azon az úton, amelyen jöttek. Most úgy mentek, mint a gondolat, még annál is sebesebben. Egyszer csak mondja Rontó a táltosnak:


- Jó volna, ha találkoznánk azzal az ördöggel, amelyikből királyt csináltunk; nagyon fogadta, hogy majd meghálálja a szívességet.


Alighogy kimondta, az ördögkirály ott termett.


- Nem tudtátok a szelet eloldani? - kérdezte.


- Nem bizony - mondta Rontó.


- Most hová mentek?


- Megyünk, megkeressük a szélkötő Kalamonát, aztán kinyittatjuk vele a lakatot.


- De avval meg kell verekedni - mondta az ördög.


- Nem baj - felelte Rontó.


- Hát most visszasegítem, amit velem tettetek, mikor király lettem. Jöjjetek utánam.


Avval megindult, a táltos utána. Egyenest a pokol felé tartottak.


Mikor a pokolba értek, az ördögkirály elősípolta valamennyi ördögét, s azt mondta nekik:


- Gyertek elő, van itt egy nagy kő a fegyverház ajtaja előtt, gördítsétek félre.


Azok megtették.


- Mehettek - mondta az ördögkirály. Azzal Rontóval bement a fegyverházba, fegyvert válogatott. Pengette a kardokat; egyet aztán odaadott Rontónak.


- Ezt azért adom neked, mert a te kardoddal hiába vágod a Kalamonát, nem ér semmit, az nem fogja. De ha ezzel hozzálátsz, ez úgy vágja majd, mint a jó kés a szalonnát.


Rontó felkötötte a kardot, kiment a táltoshoz. Az addig jóllakott zabszalmával. Rontó felült rá, újra mentek, mint az álom, még annál is sebesebben. Mentek egyenesen a Kőszáli királyhoz. Mikor az meglátta őket, kérdezte, hogy mire jártak.


- Semmire - felelte a táltos. - Most már mennénk a Kalamonához, csak nem tudjuk az utat.


A Kőszáli király megmondta, merre menjenek. Rontó újra felült a táltosra. Az ment, ment, úgy, mint a halál, még annál is sebesebben. Mikor mentek már vagy három hétig, látja Rontó, hogy valami fénylik messze. Kérdezte a táltostól:


- Mi az?


- Az a Kalamona palotája! Tiszta gyémántból van, oda kell nekünk mennünk. Három nap múlva ott leszünk. Csak most szállj le, és együnk.


Rontó leszállott, lenyergelte a táltost, elővette a tarisznyáját. Volt még benne három pogácsa, megette, jót ivott. Vízben nem szűkölködtek, mert hiszen fellegek között vezetett az út. A táltos alig lelt magának ennivalót, elment arrébb, ott egy hófellegből evett egy kis darabot. Mikor jóllaktak, mindketten újra útnak indultak. Mentek tovább. Mikor már közel értek, kérdi a táltos Rontótól:


- Hát aztán, gazdám, meg mersz-e verekedni azzal a Kalamonával?


- Meg én.


- De úgy hallottam, nem fogja a kard a testét.


- Az az ördög, amelyikből királyt csináltunk, adott nekem egy kardot, azt mondta, ez vágja, mint a jó kés a szalonnát.


A táltos megnézte a kardot.


- Be jó, hogy felvettük - mondta. - Ez a kard megéri; igaz, hogy nehéz volt a fertelmes dögje, de már kipihentem.


Mentek tovább. Már egész közel jártak a gyémántpalotához, a táltos ugrott vagy kettőt, és ott voltak a kapuban. Rontó leszökkent. A táltos azt mondta:


- Én itt maradok. Ahogy nézem, amott a sövény zabszalmával van fedve, addig jóllakok.


Rontó bement a gyémántpalotába. Mikor bent volt, akkor látja, hogy arrább még egy palota van, jégből. Akörül sok-sok rongyos asszony. Indul oda, megy felfelé. Ahogy ment, csak úgy csengett-bongott a palota. Hanem az ő sarkantyúja se pengett még soha olyan szépen. Megy, csak megy tovább, húzta maga után az ajtót, közben a másikat nyitotta.


Ahogy újra kinyit egy ajtót, még a szeme világa is elveszett. Ott ült egy gyönyörűséges asszony: a Kalamona felesége. Olyan szépet még nem látott soha életében.


Azt mondja neki az asszony:


- Üljön le, vitéz uram. Hogy tudott ide eljutni?


- Bizony, egy kicsit nehezen. A szükség hajtogat engem. Merthogy otthon nincsen eső. Mert a szelet megkötötte a Kalamona. Hát azért kerestem fel.


- Hej, lelkem, vitéz úr, azt elég rosszul gondolta ki, mert az a szörnyeteg megöl mindenkit, aki csak anyától született.


- Igen, ha hagyja magát - mondta Rontó.


- Jaj, lelkem, az nagyon erős! Nem ember ereje van abban.


- Igaz, én nem vagyok olyan erős, de ha maga jó szándékkal van hozzám, megmondhatná, miben van az ereje.


- Jaj, lelkem, megmondanám én nagyon szívesen, de félek, hogy nem tudja legyőzni, és akkor engem a ló farkához köttet.


- Attól ne féljen. Ha én olyan erős leszek, mint ő, elbánok vele.


- Hiszen alig várjuk mi itt, hogy megszabaduljunk tőle. Mert látta ott a jégpalota mellett azt a sok asszonyt?


- Láttam - mondta Rontó.


- Azok mind királylányok. Egy-egy esztendeig volt a felesége mind. Akkor rabolt másikat. Én is csak addig leszek a felesége, míg haza nem jön, mert most odavan. Ha tud rabolni egy szép kislányt, engem is odaültet, ahol az a sok rongyos asszony van. Mert tudja, miért vannak azok ott?


- Ha megmondja, akkor tudom.


- Azoknak kell a jégpalotára fújni a hideget, hogy el ne olvadjon. Mert így nyáron, mikor melege van, ott szokott aludni, abban a palotában.


- Éppen ezért mondja meg akkor, miben van az ereje!


- Megmondom: a gatyamadzagjában! Megyek, kihúzok egyet az övéből. Addig, míg kinn leszek, húzza ki maga is a magáéból; aztán azt húzza bele, amit hozok; akkor épp olyan erős lesz, mint ő.


Úgy is lett. Az asszony behozta a madzagot. Rontó az ajtó mellé állott, behúzta a gatyájába a madzagot. Mihelyt megkötötte, érezte, hogy már olyan erős, mint az acél. Beszélgettek még egytől-másról. Egyszer csak elkezd a gyémántpalota mozogni.


- Jaj, lelkem, menjen kifele, mert mindjárt itthon lesz; akkor szokott mozogni a palota, mikor jön.


Rontó kiment a kapuba, a táltos már nem győzte várni. Kérdi Rontótól: benn a Kalamona?


- Még nincs itthon, mindjárt hazajön. Nyomban megverekedek vele. Csak te is ügyelj, mert ő is táltoson jár, meg azon is verekedik.


- Jó, jó - mondta a táltos - csak te ügyelj nagyon; a nyakát irányozd.


Alig pislantott Rontó egyet, jött a Kalamona hazafelé, mint az ítélet. Előtte egy szép királylány, elájulva. Rontó mindjárt megismerte, hogy az ő királyának a lánya. Könnyen ki lehetett találni, hogy most ezért volt oda. Szépen nem adták, hát elrabolta.


A Kalamona nagy mérgesen bement az udvarra. A lányt letette a tornácra, s beordított az asszonynak:


- Hé, kutya, kifelé! Idegen járt itt, míg én odavoltam Itt van még most is, nem ment az el. Hol van?


Rontó is rápattant a lovára, beugratott a kapu fölött.


- Itt vagyok, te Kalamona.


- Hogy mertél idejönni, te senkiházi? Mindjárt megfojtalak.


- Ha hagyom magam. Azért jöttem, mert a szelet el kell oldanod.


- A szelet csak akkor engedem el, ha megverekszel velem.


- Én is éppen azt akarom.


- Hogy akarsz verekedni, lóháton vagy földön?


- Lóháton.


- Kezdhetjük!


Azzal felpattant a nagy táltosra, de olyan nagy volt, hogy a Rontóé édesdeden átbújhatott a hasa alatt. Kirántotta a kardját mindkettő, összecsaptak. A Kalamona mindjárt érezte, hogy kivel van dolga, hogy Rontó csakolyan erős, mint ő. Egyik se tudta megvágni a másikat. Elmentek messze egymástól, úgy vágtattak szembe. A Rontó táltosa ügyesebb volt, mint Kalamonáé, jó közel ment a másik táltoshoz, Kalamona túlvágott rajta. Rontó se volt rest, felhasználta az alkalmat, mindjárt lecsapta Kalamona jobb karját. Az leesett a földre, kardostól. Rontó még egyet adott neki, levágta a másik karját is. Akkor elkezdett rimánkodni Kalamona, hogy ne ölje meg.


- Jól van - mondta Rontó -, nem öllek meg, hanem idehívom azt a sok királylányt azonnal a jégpalotából. Öljenek azok meg, ha megérdemled tőlük.


Elkiáltotta magát, jöttek is azok rögtön.


- Ha akarjátok - mondta nekik Rontó -, öljétek meg a gyalázatost.


Azok meg is ölték egy perc alatt; amennyi hozzáfért, annyi ölte.


Ezalatt Rontó királyának a lánya is felocsúdott a tornácon. Szétnézett. Kérdezte a sok királylánytól: hol is van ő tulajdonképpen? Azok megmondták neki, hogy már nincs oka félni, mert megszabadította őket Rontó vitéz.


Rontó is ott termett, megkérdezte a lánytól, igazán az-e, aki. Az szóval is megmondta most neki.


- Én is abból az országból való vagyok - felelte Rontó.


- A vitéz úr megölte Kalamonát, én hát akkor a felesége leszek, mert az én apám annak ígért, aki a szelet elereszti! - mondta erre a királylány.


Azzal Rontó nyakába ugrott, ölelte, csókolta. Persze aztán Rontó is. A többi királylány közben levetette a rossz ruhát; a jégház is elkezdett olvadni, mert nem volt, aki fújja rá a hideget, s a nap meg jól sütött, éppen július utolja felé járt az idő.


Mindjárt hozzáfogtak, sütöttek-főztek, csaptak olyan lakodalmat. A lakodalom három napig tartott, ettek, ittak, mulattak. A táltosok is ettek kinn, mind a kettő, azt, amit leltek. Negyedik nap azt mondja Rontó:


- Már induljunk hazafelé, mert úgyis ősz lesz, mire hazaérünk.


Volt ott egy nagy szekér, abba belefogták Kalamona táltosát, mind felültek, éppen háromszázan voltak, de a nagy táltos úgy vitte őket, mint a semmit. Rontó meg a feleségét maga mellé ültette a nyeregbe, megindult elöl, a szekér utána. Volt a szekéren olyan hemzsegés, a sok asszonynak úgy pergett a nyelve, mint az orsó. Mentek, mint a gondolat. Három nap múlva elérték a Kőszáli király birodalmát, ott, ahol az út eltér hazafelé, meg amerre a szél meg volt kötve.


Ott elkezdett gondolkodni Rontó, mert a lakatkulcsot ottfeledte. Vissza hiába mennének, mert a jégpalota elolvadt, mindent ellepett a víz.


Ahogy ott gondolkodott, ott termett az ördögkirály, megkérdezte, mivel lehetne segítségére.


- Hát azt kívánom, hogy ennek a sok asszonynak készíts itt egy palotát, hogy lakjanak benne, míg én elmegyek a szelet eloldani. Csak el ne felejtsem mondani: ezt a kardot edzd meg, hogy vágja a láncot is.


Az ördögkirály elősípolta megint az ördögöket. Azok egy szempillantás alatt olyan palotát építettek, hogy nem akadt párja. Õ maga elszaladt; a kardot megedzette néhány perc alatt, vissza is jött vele, jó tűz volt a pokolkemencében. Rontó azt mondta, hogy várják meg itt, míg vissza nem jön, mert ha elindulnak, eltévednek. Felült a táltosra, a feleségét is elvitte magával. A többi bement a palotába, ettek-ittak, jó kedvük volt, elfelejtették, milyen sanyarú sorsuk volt.


Ment Rontó a táltoson, mint a villám. Már mentek vagy három hétig. Rontó alig várta, hogy odaérjen, hogy a szelet megszabadítsa. Ahogy odaértek, Rontó leugrott a táltosról, kihúzta a kardot, úgy elvágta vele a láncot, mint jó kés a szalonnát. Egy perc alatt szabad lett a szél, elkezdett fújni.


Õ meg felült a táltosra a felesége mellé, megindult visszafelé, mint a villámlás, még annál is sebesebben.


Otthon, a Rontó falujában is észrevették, hogy fúj a szél, azon tanakodtak, ki oldozhatta el. Lett nemsokára eső is. Mire eljött a vetés ideje, a föld is megpuhult. Lehetett vetni.


Rontóval három álló hétig vágtatott a táltos, míg elért oda, ahol a többiek maradtak. Azok jó ennivalóval várták őket. Mikor megérkeztek, Rontó lenyergelte a táltost, adott neki enni-inni, ő meg bement a feleségével a palotába. Itt újra megtartották a lakodalmat, három álló napig ettek-ittak, csak úgy folyt a lé meg a lé. Negyedik nap útnak indultak hazafelé. De mielőtt elindultak volna, Rontó felment a Kőszáli királyhoz, megköszönte az útbaigazítást, azzal megindult, most már végleg hazafelé. Ahogy csak tudtak menni, mentek három hétig. Ahogy elérték a Rontó országát, ott újra megpihentek. Rontó itt azt mondta a lányoknak, amelyik tudja a járást, az mehet már haza. Bezzeg mind tudta a járást! Elszéledtek. Ahogy Rontó ott maradt a feleségével, hozzáfogott nyergelni, hogy induljanak a király városa felé, hadd legyenek már nyugodtan az öreg király meg a felesége, hogy megvan a lányuk. De a felesége azt mondta:


- Ne siessünk hazafelé, legyünk még itt vagy három nap.


- Igen, de otthon nagyon nyugtalan lehet már királyapánk.


- Ha kiállották már eddig, csak kiállják még három napig.


Rontó azt gondolta, “ha te nem sietsz, én miért sietnék”. A táltosról levette a nyerget, elcsapta, hadd gyepeljen, volt ott jó gyep, a kőrisfaerdő ott volt.


Ezalatt otthon, a király udvarában, megvolt a nagy bánat. Az öreg király nem örült neki, hogy fúj a szél, meg esik a szép csendes eső. Neki már eshetik, ha nincs lánya! Se nem evett, se nem ivott. Mondta is a feleségének: már látom, úgy vehetjük, mintha meghalt volna a lányunk; legalább temessük el úgy, mintha otthon halt volna meg.


Mindjárt ki is híresztelte az országban, hogy aki csak járni tud, mindenki menjen a király udvarába, mert eltemetik a királykisasszonyt. Hej! csődültek a népek; már annyian voltak az udvaron, hogy alig fértek. A király kitétetett egy üres koporsót az udvar közepére, mert annyi népet hova tett volna a házban. Egy jótorkú ember elkezdte az éneket, a többi meg utána. Mikor egy éneket elénekeltek, a pálinkásüveg körüljárt. Így tartott három nap, három éjszaka. A király jajgatott, mint a szajkó, a felesége meg a földhöz verdeste magát.


A király végül azt mondta:


- Holnap lesz a temetés, senki ne menjen haza.


Mikor itt már a negyedik nap megtetszett a hajnal, épp ekkor Rontó megkereste a két táltost. Az övét felnyergelte, a Kalamonáét meg vezetékhez kötötte. Felült a feleségével a nyeregbe. Megindult a táltos, mint a forgószél, egyenesen a fővárosba, toronyirányba, árkon-bokron keresztül. Az asszony elszunnyadt Rontó ölében; Rontó maga elgondolkozott, hogy milyen jó lesz, most már bizonyosan ő lesz a király. Ahogy gondolkodott, egyszer csak megáll a táltos, hát ott vannak a király városa szélén! Felköltötte a feleségét, mert a nap is már magasan járt. A városban már csak lépést mentek a táltosok. Egyszer hallanak valami éneklést. Kérdik egy gyerektől, miféle éneklés ez.


- Jaj, lelkem, vitéz úr, hát nem tetszik tudni, hogy most temetik a királykisasszonyt, akit elvitt a Kalamona?


Ahogy ezt a Rontó felesége meghallotta, azt mondta az urának:


- Szóljon már a táltosnak, érjünk oda minél hamarabb.


Rontó megsarkantyúzta a táltost, az, mint a villám, repült. Mikor a király udvarába értek, hát ott annyi nép volt, hogy ott volt tán az egész ország apraja-nagyja. Már éppen vinni akarták a koporsót kifelé A király s királyné rá voltak borulva, úgy sírtak-ríttak. Rontó sarkantyúba kapta a táltost, odaugrott a koporsóhoz, s odakiáltott a királynak:


- Mit sirat, királyapám, hisz itt a lánya?


A vén király megdörzsölte a szemét, hogy jobban lásson. Hát csak ugyan a kedves lánya volt! Lett olyan öröme, hogy most meg azért sírt. Csókolta Rontót is meg a lányát is, nem tudott hová lenni boldogságában.


- Ki vagy te, jó vitéz, hogy haza merted hozni a lányomat?


Rontó helyett a lány felelt.


- Az uram! - mondta.


- Még csak lesz! - mondta a király.


- Mi már megesküdtünk, még a Kalamona birodalmában.


Megszólalt most Rontó is:


- Én, királyapám, az a fiú vagyok, aki itt volt egyszer az anyjával, máléért.


- Most már ismerlek, fiam, bátor vitéz vagy, megérdemled a lányomat.


Bementek a házba, ott beszélgettek. A vén király meg kiszólt a sok emberhez, hogy senki haza ne menjen, mert holnap megtartják azért itt is a lakodalmat.


Az asszonyok elkezdték egymásnak mondani:


- Én mindig gondoltam, hogy hazajön a kisasszony.


- Én mindig tudtam.


- Lehetett azt gondolni - mondta a harmadik.


Rontó ráparancsolt a kocsisokra, hogy viseljék gondját a táltosoknak, mert azoknak lehet köszönni, hogy itthon van a kisasszony. Aztán megkérdezte az öreg, hogy mikor akarják megtartani a lakodalmat. Rontóné azt mondta:


- Én nem bánom, ha holnap lesz is!


Kiüzent az öreg király a gulyásnak, hogy hajtsa haza a gulyát. Jött is már estére hazafelé, csak úgy szólt a harang a kövér tinókon. Bezzeg volt dolguk a mészároslegényeknek, míg a gulyát levágták. De még az asszonyoknak is, míg megsütötték, megfőzték azt a tenger húst. De hát kellett is egy egész országnak!


Másnap alig virradt, már szólt a banda. Az udvaron terítettek. Jó idő is volt, meg a házban sem fértek volna meg. Három álló napig tartott a lakodalom. Rontó meg a felesége nagyon jól érezték magukat. Harmadik nap estére már alig volt a gulya marhából; a bor is fogytán volt.


Akkor a vén király felállott, jó hangosan ezt mondta:


- Hallgassatok ide, itt van ez a vitéz, ki eloldotta a szelet, megölte a Kalamonát, hazahozta a lányomat. Most elvette feleségül. Most hát jutalmul én átadnám neki a királyságot, ha ti nem haragudnátok érte. Én már úgyis öreg vagyok.


- Mi haragudnánk? Mi is úgy akarjuk! Éljen az új király! – kiabálták a népek torkuk szakadtából.


Rontó felállott. Előbb megköszönte az apjuknak, aztán meg a népnek. Erre az öreg király azt mondta:


- Most már mindenki menjen haza, mert eljött a vetés ideje. Vetni kell, hogy jövőre legyen mit aratni.


Az embereknek nem is kellett kétszer mondani, mind hazamentek. Rontóból nagyon jó király lett, az ő országában nem szedtek adót se. A Kalamona táltosával szántott magának. Egymagában megszántotta azt, amit azelőtt annyi sok ló meg ökör alig bírt megszántani. Az öregek elmentek falura lakni. Az új király élt a feleségével bú nélkül. Még most is élnek, ha meg nem haltak!

Legfrissebb mozgóképes hírünk:
Legfrissebb fórum témáink:
Porcelán monogram
Festmény beazonosítás ! Ingyenes festmény felértékelés!
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Segítséget kérek
Mennyit érhet??
Ki készitette ?
Segítséget kérek!
Régi bútor
Mennyit érhet?
Ismeretlen porcelán jelzés
 
RSS feliratkozás: Hírek ÖSSZES HÍRRSS feliratkozás: Árverési hírek ÁRVERÉSI HÍREKRSS feliratkozás: Kulturális hírek KULTURÁLIS HÍREKRSS feliratkozás: Történelmi hírek TÖRTÉNELMI HÍREKRSS feliratkozás: Mozgóképes hírek VIDEÓKRSS feliratkozás: Antikrégiség.hu Mesetár MESETÁRRSS feliratkozás: Naptár időpontok NAPTÁR
Legfrissebb Fontos Kérdések:
További fontos kérdések >>
Legfrissebb fórum témáink:
Porcelán monogram
Festmény beazonosítás ! Ingyenes festmény felértékelés!
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Segítséget kérek
Mennyit érhet??
Ki készitette ?
Segítséget kérek!
Régi bútor
Mennyit érhet?
Ismeretlen porcelán jelzés
Antikregiseg.hu műkincsportál: Régiségbolt és Antikvárium egy helyen
Csodaszarvas műkereskedelmi portál

Honlapunkról
Hogyan adhatok el?
Hogyan vásárolhatok?
Ingyenes hirdetésfeladás!

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Írjon nekünk!
Hírlevelet kérek

Művész adatbázis
Művészeti fogalomtár
Antikrégiség.hu Mesetár
Antikrégiség.hu Akadémia

Videók
Árverési hírek
Kulturális hírek
Történelmi hírek

Antikrégiség.hu QR kódja KÖVESSEN MINKET: Facebook KÖVESSEN MINKET: Twitter KÖVESSEN MINKET: Youtube KÖVESSEN MINKET: Google+ KÖVESSEN MINKET: Pinterest
© Antikrégiség.hu | e-Antique.eu | Hírlevél | Elérhetőség | Üzletszabályzat | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Antikrégiség.hu adatvédelmi elvei