Csodaszarvas régiség- Könyv Portál
Csodaszarvas Kulturális és Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Csodaszarvas Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Belépés | Regisztráció
Keresés az Antikrégiség.hu Piactéren Részletes keresés >>>
Kövesse az Antikrégiség.hu Portált Facebookon!!
Régiség kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik bútor Antik bútor
RSS feliratkozás: Bélyeg Bélyeg
RSS feliratkozás: Egyéb régiség Egyéb régiség
RSS feliratkozás: Ékszer Ékszer
RSS feliratkozás: Ezüst, fémtárgy Ezüst, fémtárgy
RSS feliratkozás: Festmény Festmény
RSS feliratkozás: Grafika, rézkarc Grafika, rézkarc
RSS feliratkozás: Hangszer Hangszer
RSS feliratkozás: Képeslap Képeslap
RSS feliratkozás: Lámpa, csillár Lámpa, csillár
RSS feliratkozás: Militária, fegyver Militária, fegyver
RSS feliratkozás: Műszaki tárgyak Műszaki tárgyak
RSS feliratkozás: Néprajzi tárgy Néprajzi tárgy
RSS feliratkozás: Óra Óra
RSS feliratkozás: Papírrégiség Papírrégiség
RSS feliratkozás: Pénz, érme Pénz, érme
RSS feliratkozás: Porcelán, kerámia Porcelán, kerámia
RSS feliratkozás: Szobor Szobor
RSS feliratkozás: Textil, szőnyeg Textil, szőnyeg
RSS feliratkozás: Üveg, kristály Üveg, kristály
RSS feliratkozás: Vallási tárgyak Vallási tárgyak
Könyv kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik könyv Antik könyv
RSS feliratkozás: Életmód, egészség Életmód, egészség
RSS feliratkozás: Gasztronómia Gasztronómia
RSS feliratkozás: Gazdaság, üzlet Gazdaság, üzlet
RSS feliratkozás: Gyerekkönyv Gyerekkönyv
RSS feliratkozás: Idegen nyelvű Idegen nyelvű
RSS feliratkozás: Irodalom, regény Irodalom, regény
RSS feliratkozás: Lemez, CD, DVD Lemez, CD, DVD
RSS feliratkozás: Műszaki könyv Műszaki könyv
RSS feliratkozás: Művészeti könyv Művészeti könyv
RSS feliratkozás: Nyelvkönyv, szótár Nyelvkönyv, szótár
RSS feliratkozás: Régi diafilm Régi diafilm
RSS feliratkozás: Régi újság, folyóirat Régi újság, folyóirat
RSS feliratkozás: Sport Sport
RSS feliratkozás: Tankönyv Tankönyv
RSS feliratkozás: Történelem Történelem
RSS feliratkozás: Tudományos könyv Tudományos könyv
RSS feliratkozás: Útikönyv, földrajz Útikönyv, földrajz
RSS feliratkozás: Vallási könyv Vallási könyv
Galéria: online tárlatok
RSS feliratkozás: Festmény kiállítás Festmény kiállítás
RSS feliratkozás: Fotográfia kiállítás Fotográfia kiállítás
RSS feliratkozás: Iparművészet Iparművészet
RSS feliratkozás: Kerámia kiállítás Kerámia kiállítás
RSS feliratkozás: Szobor kiállítás Szobor kiállítás
RSS feliratkozás: Textil kiállítás Textil kiállítás
RSS feliratkozás: Történelmi kiállítás Történelmi kiállítás
Segítség:
Hogyan adjak el?
Hogyan vásároljak?
Kövessen minket!
Kövesse az Antikrégiség.hu TV adásait a YOUTUBE-on!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!!
 
Hirdetések
Csodaszarvas ebolt

Antikrégiség.hu Mesetár - A szalmakirály

Vissza az összes meséhez
 
Megosztás
Oldal felvétele a könyvjelzők közé Tovább küldés emailben Nyomtatás

A szalmakirály

Gyűjtötte: Benedek Elek


Volt, hol nem volt, a hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy király, s annak három fia s három leánya. A fiúk szabadon járhattak-kelhettek erdőn-mezőn, mindenfelé, hanem a leányoknak sohasem volt szabad kimenni a palotából, még csak egy szempillantásra sem.

Sokat tűnődtek ezen a fiúk, hogy miért kell a leányoknak rabságban élniök, de nem merték kérdezni az apjuktól, mert haragos, könnyen lobbanó ember volt. Egyszer mégis megsokallották a szegény leányok rabságát, s elhatározták, hogy sorban bemennek az apjukhoz, s megkérdik, hogy legalább a kertbe miért nem ereszti a leányokat.

Bemegy a legidősebb királyfi, meg is kérdezi az apját, de abban a pillanatban a király nagy mérgesen feléje lódítja a buzogányát. Menten szörnyethal a királyfi, ha félre nem kapja a fejét. Kiszalad a királyfi, mondja a testvéreinek, hogy mi történt. Hanem azért bement a középső királyfi is, nehogy gyávának mondhassák a testvérei. Éppen úgy járt, mint a bátyja.

- De már nem bánom, ha megöl is - mondotta a legkisebb királyfi -, bemegyek én is.

Be is ment, köszönt illendőképpen; kérdezte, hogy szolgál a drága egészsége, aztán nagy bátran megkérdezte azt is:

- Felséges apámuram, mi az oka annak, hogy a fiaidat szabadjára ereszted, járhatunk-kelhetünk, amerre nekünk tetszik, a leányaidat pedig szomorú rabságban tartod.

Fölkapja a király a buzogányát, a fiának dobja, de az állott egy helyben, mint egy cövek, meg sem mozdult. A buzogány jól oldalba teremtette, de meg sem jajdult, hanem felvette szépen, visszavitte az apjának, s mondotta bátor szóval:

- Itt vagyok, édesapám, megölhetsz, de én másodszor is kérdem, miért tartod rabságban az én húgaimat.

Mondotta a király:

- Látom, hogy bátor szíved van, hát én megmondom neked. Azért nem eresztem ki a leányaimat, mert ennek előtte több esztendővel megjövendölte egy ősz öregember, hogy amely pillanatban kilépnek a palotából, valaki elragadja őket, még ha amennyi katonám mind mellettük lesz is, s többet soha ez életben meg nem látom őket.

- De már ezt én nem hiszem annak az ősz öregembernek - mondotta a királyfi. - Szeretném látni azt az embert, aki a mi húgainkat elragadja, ha mi hárman fiútestvérekül velük vagyunk.

Addig beszélt, addig könyörgött az apjának, hogy így, hogy úgy, csak egy félórára eressze ki a szegény leányokat, ők majd hárman gondot viselnek rájuk, a kertből ki nem mennek, csak egyet sétálnak, aztán szépen visszajönnek, hogy a király azt mondta:

- Hát jól van, nem bánom, de azt előre megmondom, hogy ha a leányok vissza nem kerülnek, a fejeddel játszol.

Örült a királyfi, de még a testvérei is. Szaladtak nagy örömmel a leányok szobájába, s vitték őket ki a kertbe. Elöl ment a legidősebb királyfi a legidősebbik királykisasszonnyal, s így egymás után. Hanem, uramteremtőm, halljatok ide, mi történt! Még egy hajításnyira sem mehettek, a legidősebb királykisasszonyt fölkapta a Nap, a középsőt a Hold s a legkisebbet a Szél.

Szörnyen megijedtek a királyfiúk. Nem tudták, mitévők legyenek, hogyan szabadítsák meg a húgaikat. Mégiscsak igaza volt annak az ősz öregembernek, mert ha a király valamennyi katonáját a leányok mellé állítja, azok sem tudták volna megvédeni a Nap, a Hold s a Szél ellen.

Lett nagy lárma, sírás és jajgatás a palotában. Szaladtak erre-arra, mindenfelé az udvarbeli népek, a katonák. Hiszen szaladhattak: híre-pora sem volt a királykisasszonyoknak. Rettentő nagy haragra gerjedett a király. Megfogatta a legkisebbik fiát, tömlöcbe vetette, s összehívatta a tanácsadó embereit, hogy mondjanak ítéletet: mit érdemel a királyfi!

Összeültek a tanácsadó nagyurak, tanakodtak, okoskodtak. Az egyik azt mondta: fel kell akasztani; a másik azt mondta: a ló farkára kell köttetni; a harmadik azt mondta: a tengerbe kell dobatni. Hanem a legöregebb tanácsadó azt mondta:

- Én azt tanácsolom, nem kell elpusztítani a királyfit; elég, ha kiűzik az országból, hadd menjen, amerre a szeme lát, legyen a világ vándora, hátha megtalálja a királykisasszonyokat.

Helyeselték ezt az ítéletet valamennyien. Helyeselte a király is, mert mégis fájt volna apai szívének, hogy megölesse a fiát. Felhozatta a tömlöcből, s megmondta neki az ítéletet: fel is út, le is út.

Sírt-rítt a szegény királyné, hiába könyörgött az urának, hogy ne űzze el a fiát, a király nem engedett. Hanem mikor a királyfi kiment a városból, a királyné titokban utána szalasztott egy inast, attól küldött a fiának egy tarisznya pénzt s egy aranyórát.

Hát jól van, a királyfi elteszi az órát, nyakába veti a tarisznyát, azzal nekiindul a világnak. Ment, mendegélt hegyeken-völgyeken át, s a hetedik nap beért egy rengeteg erdőbe, rengeteg erdőben ért egy nagy kősziklához, annak a sziklának az oldalában látott egy lyukat. Benéz a lyukon, de hát az olyan hosszú volt, hogy annak a végét nem lehetett látni. Gondolta magában, él-hal, neki mindegy, addig megy abban a nagy fekete lyukban, ameddig mehet. Ha valahol szabadba talál, úgy is jó, ha nem talál, úgy is jó.

Ment, mendegélt, mehetett már vagy hét napot, s hát egyszerre csak mit lát! Egy nagy ház volt a hegynek a gyomrában. Benéz egy ablakon, s hát bent a házban tizenkét szál gyertya ég az asztalon, s az asztal mellett ül egy olyan öregasszony, hogy az orra a földet verte. Az öregasszony éppen imádkozott egy könyvből.

Bemegy a királyfi, köszön illendőképpen, az öregasszony fogadja, s mondja neki:

- Jaj, te boldogtalan, hogy kerültél ide! Tudod-e, hogy itt vége az életednek?!

Mondotta a királyfi:

- Nem bánom én, öreganyám, ha vége lesz is.

- Mert úgy tudd meg - mondotta az öregasszony -, hogy nekem tizenkét fiam van, s mind a tizenkettő emberhússal él. Most is oda vannak, emberekre vadásznak, jaj, neked, ha itt találnak.

Mondotta ismét a királyfi:

- Nem bánom én, öreganyám, úgysem kedves az én életem.

Az öregasszony megsajnálta a királyfit, s az ágy alá bújtatta, hátha nem veszik észre a fiai, de hiába bújtatta, mert amint beléptek, mindjárt megszólalt a legidősebb:

- Ki van itt, anyám?! Valami emberszagot érzek.

Mondja az öregasszony:

- Egy szegény királyfi van itt, lelkem, gyermekeim, de ne bántsátok. Úgy lesoványodott a sok búbánattól szegény, hogy úgysem ennétek belőle egy jó falatot.

- Jól van, nem bántjuk - mondták a legények -, hát álljon elénk, s vacsorázzon velünk.

A királyfi elébújt az ágy alól, megvacsorázott az óriásokkal; egy kicsit diskuráltak, aztán lefeküdtek mind. De még nem is pitymallott, az öregasszony felköltötte.

- Talpra, királyfi, mert reggel a fiaim szörnyű éhesek szoktak lenni, s akkor majd hiába könyörgök nekik, felfalnak bizonyosan!

Fölkel a királyfi, az asszony kivezeti a sziklaházból, ottan ad neki egy táltos paripát s egy széllámpást. Mondja neki:

- Ülj fel erre a lóra, ez keresztülrepít a likon, a hegy túlsó felibe. Ott a széllámpást akaszd a paripa nyakába, s ereszd vissza. Te meg indulj el onnét jobbra; balra sohase térj.

Megköszöni a királyfi az öregasszony nagy jóságát, elvágtat a hegy túlsó végire, ott a lovat visszaereszti, ő meg nagy búsan jobbra indult, s ment, amerre a szeme látott.

Ment, mendegélt hegyeken-völgyeken, erdőkön, pusztaságokon keresztül, de egyszer úgy elővette a nagy éhség s szomjúság, hogy összerogyott, s elterült a földön. Nézett mindenfelé nagy keservesen, ha valahol egy csepp vizet látna, de nem látott sehol. Elővette az aranyórát, amit az édesanyja küldött utána, felpattintotta a födelét, s hát uramteremtőm, mi történt? Az órából kiugrott egy inas, s kérdezte nagy alázatosan:

- Mit parancsol, felséges királyfi?

- Nem parancsolok én semmit - mondotta a királyfi -, de ha lelked s istened van, adj egy csepp vizet, mert megtikkadok a szomjúságtól s egy falás kenyeret is.

Abban a pillanatban aranyasztal termett a királyfi elé, tele volt az mindenféle drága ételekkel-italokkal, volt azon még víz is. Evett-ivott a királyfi, erőre kapott, aztán nagy örömmel útnak eredett. Addig ment, mendegélt, míg egy városba nem ért. Abban a városban lakott a fekete király. Gondolta magában: bemegy a királyhoz, szolgálatot keres ottan, aztán onnét majd továbbigazodik. Fölmegy a palotába, a király színe elé vezetik; elmondja, hogy szolgálatot keres, s a király mindjárt fel is fogadta kertészinasnak. Azt mondta neki:

- Tetszik a képed, öcsém, csak viseld jól magadat, még belső inas is válhatik belőled.

A fekete királynak három leánya volt, egyik szebb a másnál. Ezek a leányok egyszer lejöttek a kertbe, de a szegény kertészinast észre sem vették.

- Hej, Istenem - sóhajtott a királyfi -, ilyen három szép testvérem volt nekem is! Ha én azokat megtalálhatnám!

Különösen a legkisebb királykisasszony tetszett meg neki.

Egyszer mit gondolt, mit nem, este, mikor a szobácskájában üldögélt, elővette az óráját, fölpattintotta a födelét, s hát csakugyan egyszeriben elé ugrott az inas.

- Mit parancsol, felséges királyfi?

- Azt parancsolom, hogy csinálj nekem egy szép aranybokrétát, ha tudsz.

Egy perc, kettő sem telt belé, kész volt az aranybokréta, s a tövére ráírta az inas szép cifra betűkkel: "Ennek a bokrétának egy ország az ára."

Mikor ezt beleírta, azt mondja az inas:

- No, felséges királyfi, most ezt a bokrétát küldd el a legidősebb királykisasszonynak.

Elküldi a királyfi a bokrétát, de a királykisasszony nem tudta, hová legyen szertelen nagy örömében. Csak azt nem értette, hogy mit akarhat azzal az írással a kertészinas. No de mindegy, nem sokáig tűnődött rajta, hirtelen eldugta a bokrétát, hogy a testvérei meg ne lássák, majd aztán feltűzi a keblére, mihelyt bál lesz.

Hanem az inas még két arany bokrétát csinált, s írt azokra is. A másodikra azt írta: "Ennek a bokrétának két ország az ára." A harmadikra pedig azt: "Ennek a bokrétának három ország az ára." Ezt a két bokrétát is elküldte a királyfi külön-külön a középső s a legkisebb királykisasszonynak.

A királykisasszonyok világért sem szóltak volna egymásnak a bokrétáról, mind a három azt hitte, hogy csak neki van bokrétája. Bezzeg csodálkoztak, mikor a bálba léptek, s látták egymás keblén az aranybokrétát. De csodálkozott ott mindenki. Mert voltak ott sokan, királyok, hercegek, grófok, bárók, de olyan ragyogó szép bokrétákat világon való életében egy sem látott.

Másnap a király tudtára adta mindenkinek, akik ott voltak a palotájában, hogy férjhez akarja adni mind a három leányát, s mert hogy úgyis itt vannak mind a valamirevaló királyfik s hercegek, annak adja őket, akit kiválasztanak.

A két idősebb királykisasszony mindjárt első tekintésre kiválasztott két királyfit, de a legkisebb királykisasszony azt mondta az apjának:

- Édesapám, én ezek közül nem választok.

- Bizony, ha nem választasz ezek közül - mondotta a király -, összehívatom a közrendbéli embereket, válassz azok közül.

Összehívták a közrendbéli embereket, de a királykisasszony azok között sem látta, akit az ő szíve kívánt. Csak egyedül a kertészinas hiányzott, előhívták azt is. Mondta a királykisasszony lelkes szóval:

- Ezt választom, édesapám!

- Jól van, leányom, ha ezt választod, ez legyen a tied.

Egyszeriben királyi ruhát adattak a kertészinasra, s megtartották a lakodalmat, egyszerre mind a háromét. Hat hétig tartott a nagy dínomdánom, lakodalom. Akkor aztán a két idősebb leányt elvitte az ura, csak a legkisebb maradt otthon.

Hanem volt a királynak egy ármányos lelkű minisztere, ennek semmiképpen sem tetszett, hogy a kicsi királykisasszony nem neki, hanem annak a semmiházi kertészinasnak adta a kezét. Folyton azon mesterkedett, hogy a királyt megharagítsa a legkisebb vejére. Fölment egyszer a királyhoz, bánatos képet vágott, s mondta a királynak:

- Felséges királyom, ugyancsak hitvány embernek adta a legkisebb leányát; hallottam, hogy tegnap is cudarul szidta a feleségit a kertben. Felséged leánya sírva fakadott, s azt mondta nagy keservében: "Nem is hiszem, hogy nem valami ördöngösséggel nyerted meg a szívemet." Erre azt mondta a felséged veje: "Hiszen abban igazad van, de tudok én annál különb ördöngösséget is. Látod-e azt a nagy sziklát a rezidencia* mellett? Azt én egy éjen elhordom, a helyét meg is szántom, búzával bevetem, a búza még azon az éjen meg is érik, én learatom, kicsépelem, megőrölöm, s reggelre olyan kenyeret sütök, amilyent még az apád sem evett."

Fölbosszankodik ezen a király, hívatja egyszeriben a vejét, s mondja neki nagy haraggal, hogy mit hallott róla. Hiába mondta a királyfi, hogy abból egy szó sem igaz, a király azt mondta:

- Reggelre az a kenyér legyen az asztalomon, máskülönben a fejeddel játszol!

Kimegy a királyfi nagy búsan, de eszébe jutott az órája; előveszi, hátha az az ördöngös inas ezt is meg tudja cselekedni. Elkesergi az inasnak, hogy mit kíván tőle az apósa, de az inas nagyot nevetett.

- Hát ez is valami? Feküdj le s aludj, reggelre ott lesz a kenyér a király asztalán.

S csakugyan, reggelre híre-nyoma sem volt annak a rengeteg nagy kősziklának. Mit csinált, mit nem az ördöngös inas, a jó isten tudja, elég az, hogy reggel ott volt a király asztalán egy ropogós, pirosra sült kenyér, amelynek búzája a kőszikla helyén termett. De ez olyan kenyér volt ám, hogy amikor a király egyet harapott belőle, azt mondta:

- No, ilyen jót csakugyan még nem ettem.

Dúlt-fúlt nagy mérgében a miniszter; kirázta a hideg vagy hétszer, de nem tudott nyugodni, amint a lábára állhatott, ment ismét a királyhoz, s rettentő nagy hazugságot mondott el ismét:

- Felséges királyom - mondotta a miniszter -, életem-halálom kezedbe ajánlom, másodszor is azt mondom, hogy ördögökkel cimborál a te vejed. Az imént is hallottam, hogy összeszólalkozott a feleségével. Felséged leánya ismét azt mondta: "Bizonyosan valami ördöngösséggel szerezted meg a szívemet." Erre meg visszavágott a felséged veje: "Azzal hát, nem is egyébbel; tudok én annál különb ördöngösséget is. Meglásd, reggelre azt a kősziklát, amelyet minap éjjel elhordottam, visszaállítom a helyére. A tetején szalmaszálra olyan palotát építek, amilyen nem volt semmiféle nemzetségednek, s attól a palotától aranyhidat húzok az apád palotájáig."

- Ejnye, ördöngös fattya - kiáltott a király -, küldjétek elembe!

Mindjárt elejébe küldték a királyfit, s ráförmed a király:

- Mit beszéltél megint, te ördöngös fattyú?!

- Én semmit a világon - mondotta a királyfi.

- De így, meg úgy, ezt meg ezt mondtad. Holnap reggel helyén legyen a kőszikla! Ott legyen a tetején szalmaszálon az a palota, s aranyhíd legyen a két palota között!

Kimegy a királyfi, de most nem is búsult oly erősen. Gondolta magában, majd megcsinálja ezt is az az ördöngös inas. Előveszi az óráját, kiugrik az inas, mondja neki, hogy mit akar a király.

- Ez annak az ármányos miniszternek az esze - mondotta az inas -, de sebaj, én ezt is megcsinálom, hanem azt az ármányos lelkűt hetvenhétszer rázatom ki a hideggel.

Azzal az inas elment; a királyfi lefeküdt, aludott, s reggel, mikor kinézett az ablakon, már ott is volt a palota, a sziklának éppen a tetején, egy szalmaszálon, s a két palota között aranyhíd. Kinézett a király is, s majd hanyatt esett nagy csodálkozásában.

A királyfi még aznap átköltözött a feleségével az ő palotájába. Hanem amikor ezt a miniszter látta, rázni kezdte a hideg, s kirázta hetvenhétszer egymás után.

No de csak azt várta, hogy megint lábra álljon. Nem volt addig nyugodalma, míg a királyfit el nem pusztítja. Azt gondolta ki az ármányos lelkű, hogy a feleségét haragítja meg rá.

Elment a fiatal királynéhoz, s mondta neki:

- Már ne haragudjék, felséges királyné, de ami igaz, igaz, meg kell mondanom. Az uráról mindenütt azt beszélik, hogy az ördögökkel cimborál, s ez még nem elég, szalmakirálynak csúfolják, felségedet pedig szalmakirálynénak. Ha én felségednek volnék, valami úton-módon kitudnám, hogy csakugyan az ördögökkel cimborál-e, s többet egy órát sem élnék vele.

No, hát amit akart, el is érte az ármányos miniszter. Éppen jött haza a királyfi. Az ármányos miniszter hirtelen a kemence mögé bújt, az asszony meg rátámadt az urára.

- Hallod-e, én ezt tovább ki nem állom! Mindenfelé azt beszélik, hogy az ördögökkel cimborálsz, ezért a szalmaszálon álló palotáért meg szalmakirálynak csúfolnak, engem szalmakirálynénak. Mondd meg igaz lelkedre, cimborálsz-e az ördögökkel!

- Hát ez miféle beszéd? - mondotta a királyfi. - Sohasem cimboráltam én az ördögökkel. Várj csak, mindjárt megmutatom az én ördögömet.

Elővette az óráját, fölpattintotta a födelét, s mindjárt kiugrott belőle az inas.

- Mit parancsol, felséges királyom?

- No, látod - mondotta a királyfi -, ez az inas az én ördögöm, ez csinált eddigelé mindent.

Ámult-bámult az asszony, de örült is erősen, hogy mégsem az ördögökkel cimborál az ő ura. Aközben beesteledett, lefeküdtek, a királyfi az óráját szegre akasztotta, s azzal szépen elaludtak.

Hiszen egyéb sem kellett az ármányos miniszternek. Lábujjhegyen elősompolygott, lekapta az órát a szegről, és fölpattintotta a födelét. Egyszeriben kiugrott az inas, s kérdezte:

- Mit parancsolsz, te ármányos miniszter?

- Azt parancsolom, hogy ezt a palotát vedd föl, s vígy engem meg a királynét a palotával együtt, aztán tégy le valamely alkalmatos helyen, a királyfit pedig hagyd itt a kopasz sziklán.

Mondta az inas:

- Kezedben vagyok, te vagy most a gazdám, engedelmeskedem, de vigyázz az életedre!

Reggel kinéz az öreg király az ablakon, s hát uramteremtőm, híre-pora sincsen sem a palotának, sem az aranyhídnak. Összekiabálja az udvarbéli népeket, küldi fel a szikla tetejére, hadd lássák, mi van ott, mi történt.

Fölmennek az emberek, s hát nem volt senki, semmi, csak egyedül a királyfi, ott feküdt a kopasz sziklán.

Behozzák a szegény királyfit, az meg fölmegy nagy búsan az öreg király palotájába, ottan együtt keseregnek, búslakodnak, nem tudják, mitévők legyenek, merre forduljanak.

- De már én itt nem maradok - mondotta a királyfi -, addig megyek, ha térdig vásik is a lábam, amíg a feleségemet és a palotámat meg nem találom!

- Jól van, fiam - mondotta a király -, hát csak eredj, de ne menj gyalogszerrel, válaszd ki a legszebb paripámat, s hadd menjen veled vagy ezer katona. Adok még vagy hat szekér aranyat is, hogy pénzben szükséged ne legyen.

Úgy is lett, ahogy a király mondta. Elindul a királyfi, utána ezer katona, aztán hat szekér színültig arannyal; minden szekér előtt ötven darab címeres ökör.* Hanem amint az ország határából kiértek, a királyfi a hat szekér aranyat elosztotta a katonák közt, a háromszáz ökröt pedig megáldozta az Istennek, s azzal a katonákat visszaküldötte.

Egyedül ment, egyedül vágott neki a világnak. Ment, mendegélt erdőkön-mezőkön át, egyszerre csak egy olyan magas hegy aljába ért, hogy a teteje az eget verte. Gondolta magában, nem fordul vissza, fölmegy annak a hegynek a tetejére, hadd lássa, mi van azon túl. Hét nap s hét éjjel ment folyton-folyvást, akkor ért a hegynek a tetejére.

Hej, édes Istenem, hova jutott! Ennek a hegynek a tetején lakott a Napnak az anyja, itt lakott a Nap is. Csak most nem volt odahaza, odavolt világjáró nagy útjára. Bemegy a Nap ragyogó szép palotájába, amilyent még emberi szem nem látott, s hát amint belép, ki jön elébe? Az ő legidősebb leánytestvére. Egyszeriben egymás nyakába borultak, ölelik, csókolják egymást. De jött mindjárt a Nap anyja, s ráförmedt az asszonyra:

- Hogy mersz te idegen embert megölelni?! Megállj, mindjárt hazajön a fiam, s vége az életednek!

- Ó, lelkem, édesanyám - mondotta az asszony -, hiszen ez az én testvérem. Hogyha ő nem lett volna, akkor a kegyelmed fia sohasem lát meg engem.

Na, mikor ezt hallotta a Nap anyja, nem haragudott többet; szíves szeretettel fogadta a királyfit, aranylócára ültette, s behozatott mindenféle jót, enni- s innivalót.

Aközben hazatért a Nap is. Ő már ismerte a királyfit, emlékezett rája, köszöntötte szeretettel:

- Isten hozott, sógor, hát te hogy kerültél ide? A húgodért jöttél, ugye? Nem adom vissza, de ő sem megy, tudom, jó helyen van itten.

Mondotta a királyfi:

- Látom én azt, hogy jó helyen van itten; nem is viszem vissza, elég nekem, hogy láttam, s jó egészségben találtam. Hanem egyéb bajom van nekem, sógor. Volt nekem egy szép palotám, amelynél csak egy van szebb, a tied, s ez a palota egy éjjel csak eltűnt a föld színéről, nem tudom, hová. Te bizonyosan tudod, hiszen te mindent látsz.

Mondotta a Nap:

- Láttam én azt a palotát, gyönyörködtem is benne sokszor, hanem ha éjjel vitték el, honnét tudjam én, hová lett? Talán a Hold tud róla. Az is a te sógorod, annál van a középső húgod.

Na, lefeküsznek, alusznak. Reggel a Nap elindult világjáró nagy útjára, indult a királyfi is; elbúcsúzott a húgától keserves könnyhullatások közt, s ment azon az úton, amelyet mutattak neki, Hold sógorához. Hét nap s hét álló éjjel ment, amíg a Hold palotájához talált. Bezzeg ott volt nagy öröm! Fogadták nagy szeretettel, volt nagy dínomdánom, de csak szomorúság lett a vége, mert a Hold sem látta, hogy merre tűnt el a királyfi palotája.

- Bizonyosan - mondotta - valami nehéz fekete felleg éppen akkor takarta el a szememet, azért nem láttam. Hanem a harmadik sógorod, Szél sógor, az talán látta, mert az éjjel-nappal jár. Minden zugba, szögletbe eljut, eredj csak hozzá, az bizonyosan eligazít.

Elbúcsúzott a királyfi a testvérétől, a sógorától, s addig meg sem állott, míg a harmadik sógorát is meg nem találta. Fogadják ott is nagy örömmel, traktálják mindenféle jóval, de a királyfinak csak nem akart megjönni a kedve. Kérdi a Szél:

- Hát mi bajod, sógor? Miért ereszted olyan nagy bánatnak a fejedet?

Elmondja a királyfi, hogy mi búja-baja van. Azt mondja a Szél:

- Hát bizony nagy dolog ez, sógor, mert én magam sem tudlak útbaigazítani. Láttam a palotádat több rendben, egyszer-kétszer meg is tépáztam a födelét, mert nem tudtam, hogy te lakol benne, de hogy hová, merre tűnt el, azt én igazán nem tudom. Hanem várj csak egy kicsit, van nekem egy olyan paripám, hogy még az égbe is felrepül. Ezen a paripán a legkisebbik fiamat felküldöm az égbe, hogy kérdezze meg magától Szent Pétertől, tud-e a palotáról valamit.

Felkap a Szél legkisebb fia arra a híres paripára, fölvágtat egyenesen az égbe, kopogtat a mennyország kapuján. Szent Péter kiszól nagy dörmögve:

- Ki vagy, mit akarsz?!

Mondja a fiú:

- Én a Szél király fia vagyok, s azért jöttem, szentséges atyám, ha megmondanád nekem, hová, merre tűnhetett el az én sógoromnak a palotája.

Elmagyarázza, hogy ki s mi az ő sógora. Szent Péter a homlokára teszi az ujját, egy kicsit gondolkozik, s mondja:

- Ismerem a sógorodat, derék ember, háromszáz ökröt áldozott az Istennek. Nesze, adok neked egy aranyvesszőt. Vidd el, s mondjad neki, menjen a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetjére, ottan van egy kőszikla, azt az aranyvesszővel suhintsa meg. Arra a szikla megnyílik, menjen be a sziklának a gyomrába, ottan talál az egérkirály palotájára, az majd eligazítja.

Hazavágtat nagy örömmel a Szél fia, mondja a királyfinak Szent Péter üzenetét, de bezzeg ennek sem volt nyugodalma, felült a Szél lovára, s elvágtatott a gondolatnál is sebesebben a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetjére.

Hát csakugyan ott volt egy rengeteg nagy szikla. Megsuhintja az aranyvesszővel, a szikla kétfelé nyílik, bemegy, s ím, egy ragyogó fényes palota van ott, de olyan szép, hogy három sem volt különb kerek e világon.

Bemegy a palotába, egyenesen az egerek királyához, köszönti illendőképpen, elmondja, hogy mi jóban jár, mit keres. Az egérkirály csóválgatja a fejét, hümmöget, s mondja:

- Hírét sem hallottam ilyen palotának, de mindjárt előhívom az egereket, ahány csak a föld színe alatt van, mind. Ezek mindent ismernek, valamelyik bizonyosan látta a te palotádat is.

Belefúj egy sípba, s egyszeriben megtelik a terem egerekkel, csak úgy nyüzsögtek, s kérdezték egyszerre:

- Mit parancsolsz, felséges király?

- Ki látta közületek a szalmaszálon álló palotát?

Felelik az egerek:

- Én nem!

- Én sem!

- Én sem!

- Mind itt vagytok? - kérdezte a király.

- Csak a kopasz egér nincs itt - jelentette a vezérük.

- Hívjátok elé a kopasz egeret!

Előhívják, jön a kopasz egér, s kérdi a király:

- Láttad-e a szalmaszálon álló aranypalotát?

- Láttam, felséges királyom, ott suvadott le a bőr a fejemről.

- Hát az hogy lehet? - kérdi a király.

- Az úgy lehet, hogy oly szűk likon jártam oda, amilyenen még soha világ életemben. Nem is megyek oda többet.

- De bizony oda mégy! - mordult a király rá. - Ha egyszer megjártad, megjárod másodszor is.

Mit volt mit nem tenni a kopasz egérnek, indulni kellett, nem tréfálhatott a királlyal.

- Hát aztán mit csináljak ott? - kérdezte az egér.

Akkor előállott a királyfi, s mondta:

- Van abban a palotában egy aranyóra, hozd el azt nekem, édes kopasz egerem.

- No, jól van - mondotta a kopasz egér -, megpróbálom.

Azzal kiszaladt, s egy óra, kettő sem telt belé, szaladott nagy megizzadva az aranyórával.

Elveszi az órát nagy örömmel a királyfi, fölpattintja a födelét, s hát kiugrik belőle az inas.

- Mit parancsolsz, lelkem, édes gazdám?

- Azt parancsolom, hogy a palotámat vidd vissza a helyére, s a minisztert hagyd abban a likban. Aztán hozz ide ezer zsák gabonát az egereknek.

Azzal eltűnt az inas, a királyfi is elbúcsúzott az egerek királyától; megköszönte neki is, de különösen a kopasz egérnek iránta való nagy jóságát. Ismét fölpattant a Szél paripájára, aztán a paripa egyet ugrott, kettőt szökött, csak annyi volt a futása, mint egy álomlátás: otthon volt a királyfi a szalmaszálon álló aranypalotában. De lett is nagy öröm, nagy vigasság, hejehuja, dínomdánom. Még csak most tartották meg az igazi lakodalmat. A lakodalom után fölkerekedett a királyfi a feleségével, s meglátogatták apját, az öreg királyt, s ott elmondta a királyfi, hogy hol s merre járt; látta a három húgát, ne búsuljon értük, jó helyen vannak: a legidősebb a Napnak, a középső a Holdnak, a legkisebbik a Szélnek a felesége.

- Na, ha így van, akkor jól van - mondotta az öreg király -, nem búsulok többet.

Azzal a két idősebb fia között elosztotta a királyságát, a legkisebbik királyfi pedig visszament a felesége országába, annak lett a királya. Holnap legyenek a ti vendégetek!
Legfrissebb mozgóképes hírünk:
Legfrissebb fórum témáink:
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Mennyit érhet?
Gobelin
Kié lehet ez a rézkarc?
Zsolnay minták és jelzései
Mennyit érhet antik tárgyam, régiségem?
Porcelán monogram
Mennyit érhet kortárs vagy régi festményem?
reprodukcio
Ismeretlen porcelán jelzés
 
RSS feliratkozás: Hírek ÖSSZES HÍRRSS feliratkozás: Árverési hírek ÁRVERÉSI HÍREKRSS feliratkozás: Kulturális hírek KULTURÁLIS HÍREKRSS feliratkozás: Történelmi hírek TÖRTÉNELMI HÍREKRSS feliratkozás: Mozgóképes hírek VIDEÓKRSS feliratkozás: Antikrégiség.hu Mesetár MESETÁRRSS feliratkozás: Naptár időpontok NAPTÁR
Legfrissebb Fontos Kérdések:
További fontos kérdések >>
Legfrissebb fórum témáink:
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Mennyit érhet?
Gobelin
Kié lehet ez a rézkarc?
Zsolnay minták és jelzései
Mennyit érhet antik tárgyam, régiségem?
Porcelán monogram
Mennyit érhet kortárs vagy régi festményem?
reprodukcio
Ismeretlen porcelán jelzés
Antikregiseg.hu műkincsportál: Régiségbolt és Antikvárium egy helyen
Csodaszarvas műkereskedelmi portál

Honlapunkról
Hogyan adhatok el?
Hogyan vásárolhatok?
Ingyenes hirdetésfeladás!

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Írjon nekünk!
Hírlevelet kérek

Művész adatbázis
Művészeti fogalomtár
Antikrégiség.hu Mesetár
Antikrégiség.hu Akadémia

Videók
Árverési hírek
Kulturális hírek
Történelmi hírek

Antikrégiség.hu QR kódja KÖVESSEN MINKET: Facebook KÖVESSEN MINKET: Twitter KÖVESSEN MINKET: Youtube KÖVESSEN MINKET: Google+ KÖVESSEN MINKET: Pinterest
© Antikrégiség.hu | e-Antique.eu | Hírlevél | Elérhetőség | Üzletszabályzat | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Antikrégiség.hu adatvédelmi elvei