Csodaszarvas régiség- Könyv Portál
Csodaszarvas Kulturális és Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Csodaszarvas Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Belépés | Regisztráció
Keresés az Antikrégiség.hu Piactéren Részletes keresés >>>
Kövesse az Antikrégiség.hu Portált Facebookon!!
FontosKérdés kategóriák:
RSS feliratkozás: Állatok, növények Állatok, növények
RSS feliratkozás: Családi kapcsolatok Családi kapcsolatok
RSS feliratkozás: Egészség, életmód Egészség, életmód
RSS feliratkozás: Egyéb kérdések Egyéb kérdések
RSS feliratkozás: Emberi kapcsolatok Emberi kapcsolatok
RSS feliratkozás: Ezotéria, spiritualitás Ezotéria, spiritualitás
RSS feliratkozás: Fogyókúrák, diéták Fogyókúrák, diéták
RSS feliratkozás: Gasztronómia, étel, ital Gasztronómia, étel, ital
RSS feliratkozás: Gyerekvállalas, nevelés Gyerekvállalas, nevelés
RSS feliratkozás: Közlekedés Közlekedés
RSS feliratkozás: Kultúra és közösség Kultúra és közösség
RSS feliratkozás: Műszaki eszközök Műszaki eszközök
RSS feliratkozás: Otthon, lakás Otthon, lakás
RSS feliratkozás: Pénz, üzlet Pénz, üzlet
RSS feliratkozás: Politika, jog Politika, jog
RSS feliratkozás: Sport, mozgás Sport, mozgás
RSS feliratkozás: Számítástechnika, IT Számítástechnika, IT
RSS feliratkozás: Szépségápolás, divat Szépségápolás, divat
RSS feliratkozás: Szerelem, párkapcsolat Szerelem, párkapcsolat
RSS feliratkozás: Szórakozás, hobby Szórakozás, hobby
RSS feliratkozás: Tanulás, oktatás Tanulás, oktatás
RSS feliratkozás: Tudomány Tudomány
RSS feliratkozás: Utazás Utazás
RSS feliratkozás: Ünnepek, évfordulók Ünnepek, évfordulók
RSS feliratkozás: Vallás, hitélet Vallás, hitélet


FontosInfok.hu kategóriák:
RSS feliratkozás: ÁllásInfo ÁllásInfo
RSS feliratkozás: BankInfo BankInfo
RSS feliratkozás: BiztosításInfo BiztosításInfo
RSS feliratkozás: BoltInfo BoltInfo
RSS feliratkozás: GasztroInfo GasztroInfo
RSS feliratkozás: GépjárműInfo GépjárműInfo
RSS feliratkozás: HirdetésInfo HirdetésInfo
RSS feliratkozás: IngatlanInfo IngatlanInfo
RSS feliratkozás: KulturInfo KulturInfo
RSS feliratkozás: SzállásInfo SzállásInfo
RSS feliratkozás: TelepülésInfo TelepülésInfo
RSS feliratkozás: UtazásInfo UtazásInfo


Antikrégiség.hu Piactér:

Régiség kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik bútor Antik bútor (5344)
RSS feliratkozás: Bélyeg Bélyeg (3047)
RSS feliratkozás: Egyéb régiség Egyéb régiség (3373)
RSS feliratkozás: Ékszer Ékszer (411)
RSS feliratkozás: Ezüst, fémtárgy Ezüst, fémtárgy (858)
RSS feliratkozás: Festmény Festmény (3146)
RSS feliratkozás: Grafika, rézkarc Grafika, rézkarc (552)
RSS feliratkozás: Hangszer Hangszer (599)
RSS feliratkozás: Képeslap Képeslap (1414)
RSS feliratkozás: Lámpa, csillár Lámpa, csillár (1021)
RSS feliratkozás: Militária, fegyver Militária, fegyver (823)
RSS feliratkozás: Műszaki tárgyak Műszaki tárgyak (1760)
RSS feliratkozás: Néprajzi tárgy Néprajzi tárgy (430)
RSS feliratkozás: Óra Óra (795)
RSS feliratkozás: Papírrégiség Papírrégiség (1290)
RSS feliratkozás: Pénz, érme Pénz, érme (1624)
RSS feliratkozás: Porcelán, kerámia Porcelán, kerámia (4155)
RSS feliratkozás: Szobor Szobor (546)
RSS feliratkozás: Textil, szőnyeg Textil, szőnyeg (1030)
RSS feliratkozás: Üveg, kristály Üveg, kristály (1018)
RSS feliratkozás: Vallási tárgyak Vallási tárgyak (243)

Könyv kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik könyv Antik könyv (2075)
RSS feliratkozás: Életmód, egészség Életmód, egészség (293)
RSS feliratkozás: Gasztronómia Gasztronómia (191)
RSS feliratkozás: Gazdaság, üzlet Gazdaság, üzlet (56)
RSS feliratkozás: Gyerekkönyv Gyerekkönyv (442)
RSS feliratkozás: Idegen nyelvű Idegen nyelvű (363)
RSS feliratkozás: Irodalom, regény Irodalom, regény (1800)
RSS feliratkozás: Lemez, CD, DVD Lemez, CD, DVD (921)
RSS feliratkozás: Műszaki könyv Műszaki könyv (375)
RSS feliratkozás: Művészeti könyv Művészeti könyv (951)
RSS feliratkozás: Nyelvkönyv, szótár Nyelvkönyv, szótár (150)
RSS feliratkozás: Régi diafilm Régi diafilm (224)
RSS feliratkozás: Régi újság, folyóirat Régi újság, folyóirat (1639)
RSS feliratkozás: Sport Sport (191)
RSS feliratkozás: Tankönyv Tankönyv (528)
RSS feliratkozás: Történelem Történelem (660)
RSS feliratkozás: Tudományos könyv Tudományos könyv (652)
RSS feliratkozás: Útikönyv, földrajz Útikönyv, földrajz (245)
RSS feliratkozás: Vallási könyv Vallási könyv (621)


Menetrendek.net kategóriák:
RSS feliratkozás: BKK BKV menetrendek BKK BKV menetrendek
RSS feliratkozás: Busz menetrendek Busz menetrendek
RSS feliratkozás: Hajó komp rév menetrendek Hajó komp rév menetrendek
RSS feliratkozás: Jegyárak Jegyárak
RSS feliratkozás: Repülőgép menetrendek Repülőgép menetrendek
RSS feliratkozás: Teleautós fuvarok Teleautós fuvarok
RSS feliratkozás: Térképek Térképek
RSS feliratkozás: Útvonaltervezés Útvonaltervezés
RSS feliratkozás: Vasúti menetrendek Vasúti menetrendek


Csodaszarvas ebolt

Antikrégiség.hu Mesetár - A repülő kastély

Vissza az összes meséhez
 
Megosztás
Oldal felvétele a könyvjelzők közé Tovább küldés emailben Nyomtatás
A repülő kastély

Magyar népmese

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túlnan volt, volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony. Nagyon nagy szegénységben éltek. Mégis mindig azon tűnődtek, hogy őnekik miért nem lehetett gyerekük.

Volt egy almafájuk.
Egy szép őszi napon kiment az asszony a kertbe. Amint az almafa mellé ért, egyszerre lepottyan arról három alma. A földön pedig csak kettéválik a három alma, és három egészséges, gyönyörű kis csecsemő fordult ki belőlük. Mind a három fiúgyermek volt.

No, lett nagy öröme az asszonynak! Vitte nagy boldogan a gyerekeket a házba:
- Nézd csak, apjuk, az Isten megáldott bennünket három makkegészséges gyerekkel!
Elmondta azután úgy, ahogyan történt: amint megy a kertben, egyszerre csak lepottyan három alma, és három fiúgyerek terem ott az alma helyett. Most már, csak az volt a tennivaló, mi legyen a gyerekek neve.
Abban állapodtak meg, hogy mindnek Almafi lesz a neve: első Almafi második Almafi és harmadik Almafi.

Nőttek a gyerekek, nődögéltek, egyik jobban, mint a másik. Úgy hasonlítottak egymásra, hogy a szomszédok nem tudták megkülönböztetni, melyik másik. Csak a szülők tudták, más senki. Mikor a fiúk elérték a tizennyolcadik évet, azt mondja az édesapa egy napon az első Almafinak, a legöregebbnek:
- No, fiam, a tizennyolcadik éved betöltötted. Látod, szegénységben vagyunk. Eredj világot próbálni, szerencsét keresni.
Az édesanyja sütött neki útravalóul egy árpacipót. Első Almafi búcsút vett a szülői háztól, búcsút a testvéreitől.
Ment, ment egész nap. Estefelé már nagyon elfáradt, meg is éhült. Leült az út szélére egy kőre. Elővette a tarisznyából az árpacipót, falatozni kezdett. Alig evett néhány falatot, egyszerre ott terem előtte egy igen ősz öregember.
Köszönti az öregember:
- Adjon a jó isten jó estét, fiam!
- Azt már megadta, kedves öregapám! - mondta a fiú.
- Látom, fiam, hogy neked megadta - válaszolta az öreg -, mert jóízűen falatozol. De én már három napja egy betevő falatot sem ettem.
- Elég baj az, kedves öregapám, hanem segíthetünk rajta. Nekem sincsen sok, de amim van, azt megfelezzük.

Avval a fiú kettétörte az árpacipóját, s felét átnyújtotta az öregnek. Az öreg - hamm! - szinte egy falatra lenyelte. Aztán így szólt:
- Köszönöm, fiam, hozzámvaló szívességedet, talán még visszaszolgálhatom. Kérdezném, hogy mi járatban vagy, de hát úgyis tudom, kedves fiam, hogy szerencsét próbálni jöttél. Éppen jó helyre vetődtél. Várd meg este a Kaszáscsillag feljöttét; majd amerre a nyele áll, abba az irányba indulj utadnak. Arra találod meg a szerencséd! Hanem egyre figyelmeztetlek, fiam. Elérsz majd egy rohanó patakhoz, vad sebesen sodródik a vize, de te csak menj bátran a vízre, ne félj tőle. Bűvös patak az: mihelyt rálépsz, mintha száraz mezőn mennél.

A fiú figyelmesen hallgatott. Az öreg meg így folytatta:
- Mikor annak a folyónak a közepe tájára jutsz, nagyon szép vízirózsákat látsz. Egyik szebb, csábítóbb lesz, mint a másik, de akárhogy tetszenek is azok a rózsák, le ne szakítsál belőlük egyet sem, mert vesztedet okozzák. Ha pedig általérsz a vízen, találsz egy ezüstrétet. Ott minden szál fű és rózsa ezüstből van. Azok is nagyon megtetszenek, de a világért le ne szakíts belőlük egyet sem, mert az is vesztedet okozza. Ha szerencsésen átjutottál, aranyrétet találsz. Ott meg minden szál fű és rózsa aranyból van. Az is csábít majd, de abból se szakassz le, mert az is vesztedet okozza! Ha azon is átjutottál, ott már megtalálod a szerencsédet!
A fiú megköszönte az öregnek a szíves útbaigazítást. Az öreg aztán elbúcsúzott a fiútól, és rögtön úgy eltűnt, mint a kámfor. Észrevétlenül jött, észrevétlenül ment.

Az első Almafi megvárta a csillagok följövetelét. Ismerte a csillagok járását, így nyomban nekiindult az útnak, abban az irányban, ahogy az öreg magyarázta. Meg is találta a rohanó patakot. Habozott, hogy az öreg talán nem is mondott igazat, mert hogy tudná a víz őt fönntartani. De aztán eszébe jutott az öreg biztató szava, hogy csak bátran lépjen rá. Gondolta, lesz, ami lesz. Nekiindult, és valóban! Amikor az első lépést tette a vízen, mintha száraz mezőn járna. Mikor elérte a folyó közepét, hát valóban gyönyörű szép rózsák nyiladoztak előtte. Emlékezett az öreg óvásaira, de akár a vizet, ezeket is kétkedve nézte. "Mit árthat nekem ez a gyönyörű szép rózsa? - gondolta. - Leszakítom, milyen szépen illik a gomblyukamba!" - Le is szakította, beletűzte a gomblyukába a rózsát. Abban a pillanatban hallá változott, belecsobbant a bűvös patakba, és eltűnt. Múlik az idő, az első Almafi csak nem tér vissza. Azt mondja az apa a második Almafinak:

- No, fiam, rajtad a sor! Eredj te is szerencsét próbálni, keresd meg a bátyádat!

Útrakelt a második Almafi.
Ő is kapott egy árpacipót útravalóul. Hogy, hogy nem, ő is éppen arra az útra talált, amelyiken a bátyja ment. Elfáradt, megéhült, leült ő is ugyanarra a kőre, amelyen a bátyja falatozott. Ott termett őelőtte is az ősz öregember. Neki is panaszkodott, s ő is megosztotta vele az árpacipóját, éppúgy, mint a bátyja, az első Almafi. Az öreg neki is ugyanazt az útbaigazítást adta. Öt is figyelmeztette a bűvös patakra és a bűvös rétre, hogy le ne szakítson egy rózsát se. Ezt mondta:

- A jó múltkor itt járt a bátyád, annak is vesztét okozta a leszakított rózsa. Vigyázz tehát, kedves fiam, nehogy a bátyád sorsára juss!

Az öreg aztán őtőle is elbúcsúzott, s eltűnt, mint a kámfor.

Útnak indult a második Almafi. A bűvös patakon keresztülment szerencsésen. Már nyúlt le ő is a vízirózsáért, hogy leszakítsa, de eszébe jutott a bátyja sorsa. És bárhogy csábították a rózsák, nem szakított le egyet se. De mikor az ezüstrétre ért, tovább nem tudta magát türtőztetni, ott leszakított egy ezüstrózsát, betűzte a gomblyukába. Abban a pillanatban ezüstgyíkká változott, s azonmód besiklott a kövek közé.

Most már két Almafi tűnt el.

Telnek-múlnak az idők, nem jön a két fiú. Azt mondja az édesapjuk a harmadik Almafinak:

- No, fiam, rajtad a sor! Eredj te is szerencsét próbálni, keresd meg a két bátyádat!

Az is kapott, szegény, útravalóul egy árpacipót. Ő is azon a nyomon ment, amelyen a két bátyja. Azon a kövön is falatozott, ahol azok. Előtte is megjelent az öreg, ősz ember, és ő is megosztotta vele az árpacipót. Azt mondja neki az öreg:

- Látom, jószívű vagy, fiam, te talán majd okosabban cselekszel, mint a két bátyád!

Elmagyarázta neki is a bűvös patakot, a rétet, meg hogy nagyon vigyázzon, nehogy a bátyjai sorsára jusson. A fiú megfogadta az öreg, ősz embernek, hogy majd mindenre vigyáz.

Odaért a bűvös patakhoz. Ő is akart szakítani a rózsából, de emlékezett az öreg tanácsára. Szerencsésen át is kelt a bűvös patakon. Át az ezüstréten is. De mikor az aranyrétre ért, ott már ő is alig tudta magát türtőztetni. Már nyúlt is a rózsáért, hogy leszakítsa, de akkor megint eszébe jutott az öreg figyelmeztetése.

Ment hát, ment, s egyszerre csak hova jutott az aranymezőről? Egy puszta homoksivatagra. "No - mondja magában -, igazán eltalálta az öreg, hogy hol találom meg a szerencsémet, mert itt aztán éhen pusztulok! Se fű, se fa, se semmi nem látszik, semminek semmi nyoma."

Nagy búsan mégiscsak folytatta az útját. Gondolta, míg bírja az éhséget, addig megy, mert úgyis éhen kell elpusztulnia ezen a halott homoksivatagon.

Három nap, három éjjel mindig gyalogolt, éhen-szomjan. Már közel volt ahhoz, hogy összeesik. De egyszerre csak meglát igen messziről egy borzasztó nagy házat. Talán a házban csak lesz lakó! S talán odáig még eljut az éhségtől.

- Mikor a ház elé ért, akkor esett csak csodálkozásba. Egy ablak, de egy picinyke sincs azon a borzasztó nagy palotán. Csak elrejtve egy egész kis ajtó. Mindegy, amit az Isten ád! Benyit a fiú a palotába, hát egy rettenetes nagy terembe jut.

Olyan fényesség volt benne, hogy kápráztatta a szemet, pedig a falán egy ablak sem volt. Körülnéz a fiú, asztalokat lát, sorban. Odalép az első asztalhoz, egy tál kása van rajta, a kása mellett táblácska, a táblácskán írás, hogy ez a kása a tündérek kásája, és aki ezt a kását megeszi, az soha többé meg nem éhezik. Több se kellett a fiúnak, hozzáfogott nagy étvággyal, bekebelezte a tál kását. Bekebelezte, s valóban úgy érezte, hogy örök időkre jóllakott.

Ment a második asztalhoz. Azon meg egy üvegben valami folyadék volt. Az üveg mellett aranytáblácska, az aranytáblán írás, hogy ez az ital a tündérek itala, aki ezt kiissza, az soha többet meg nem szomjazik. Szomjas volt a fiú, nem tétovázott, fölhajtotta az italt. Olyan jólesett neki, hogy igazán azt hitte, hogy soha többet nem kíván italt.

Ment a harmadik asztalhoz, azon meg egy kis tálacskában valami kenőcsféle volt. A tálacska mellett rubintáblácska, a rubintáblácskán írás, hogy ez a kenőcs tündérek kenőcse, aki evvel bekeni a testét, az ezer ember erejét kapja. A fiú nem hagyta érintetlen a kenőcsöt, jól bekente magát belőle.

Úgy ment a negyedik asztalhoz. Azon egy kard, a kard mellett smaragdtáblácska, a smaragdtáblácskán írás, hogy ez a tündérek kardja, aki az oldalára csatolja, az ne féljen semmiféle ellenségtől, mert ez a kard legyőzhetetlen. Persze hogy magához vette a fiú a kardot. Aztán ment az ötödik asztalhoz. Azon egy korsócskában szagos olaj. A korsó mellett gyémánttáblácska, a gyémánttáblácskán írás, hogy aki evvel a szemét bekeni - az mindent lát, le a mélységbe, a föld gyomrába, mert ez a láthatóság olaja, a tündérek használatára. Gondolkodás nélkül megkente a szemét az olajjal.

Most ébredt rá Almafi, hogy minek is jutott a birtokába. Az öreg igazat szólt. Hiszen ahogy bekente magát avval a kenőccsel, rögtön érezte, milyen borzasztó erő szállja meg. És ahogy a szemét is bekente és a padlóra nézett, hát meg is látott menten a föld gyomrában mindenféle szörnyeteget. Mivel nagyon ki volt merülve, s most már jól evett is, ivott is, lefeküdt a padlóra, és azon nyomban elaludt.

Hogy meddig aludt, azt nem tudta: csak rettenetes nagy zúgásra ébredt föl. Azt hitte, talán a ház omlik össze. Kiszaladt a szabadba, nézelődött jobbra-balra, hogy mi is az a nagy morajlás. Egyszerre aztán, ahogy néz-néz a levegőbe, egy gyönyörű szép repülő kastélyt pillant meg ott. Annyira elbámult azon a szép repülő kastélyon, hogy az utolsó pillanatban vette észre, hogy a kastély erkélyén egy gyönyörűséges szép lány ül. Abban a pillanatban halálosan beleszeretett.

A kastély máris tovatűnt a levegőben, de a fiú megfogadta, hogyha életébe kerül is, addig nem nyugszik, míg azt a repülő kastélyt meg nem találja.

Ment, mendegélt abba az irányba, amerre a kastélyt repülni látta. Teljes három hónapig utazott. Egyszer csak beért Tündérországba. Ez olyan ország volt, hogy a fákon levelek helyett húszkoronás körmöci aranyok csillogtak. A patakoknak az egyik felén tej folyt, a másik felén meg tokaji bor. Egyszóval abban az országban ugyancsak mesés volt minden. Már egy álló napot utazott harmadik Almafi Tündérországban. Este odaért egy házhoz. Táncmulatság volt ott, gyönyörű szép lányok táncoltak körben. Almafi szemrevaló fiatalember volt, odavegyült a többiek közé, s ő is táncolt a tündérlányokkal. Mikor vége lett a mulatságnak, kérdezősködni kezdett, nem hallották-e hírét a repülő kastélynak. Nem tudtak neki útbaigazítást adni. Szegény megint csak ment, ment nagy szomorúan, maga se tudta, merre. Amint ment, mendegélt, most egyszerre csak egy nagy erdőbe ért. Kiszemelt magának egy szép nagy terebélyes fát. Mivel már este volt az idő, s nagyon el volt fáradva, gondolta, kipiheni ott magát. Lefeküdt hanyatt a fa alá, s azon gondolkozott, hogy meddig kell neki még barangolnia, míg azt a repülő kastélyt megtalálja.

Álomba merült, de kevés ideig aludt, kakaskukorékolásra riadt. Néz föl a fiú a fára, hát a feje fölött egy kinyúló ágon egy aranytarajú kakas ül.

Azt mondja Almafi:

- Ej, ej, aranytarajú kakas, neked is valami nagy bánat nyomhatja a szívedet, hogy ilyen szomorúan kukorékolsz.
Megszólal erre az aranytarajú kakas:
- Bizony, földi halandó, elég szomorú a dolgom!
Kérdi a fiú:
- Miért, ha szabad kérdeznem? Hátha segíthetnék a bajon!
- Nem hiszem, földi halandó - feleli a kakas -, hogy az én bajomon segíteni tudnál.
- De csak szólj bátran, aranytarajú kakas - válaszol Almafi -, nem bántalak! Gyere le a fáról, panaszold el a bajod.

A kakas nekibátorodott, lerepült a fáról Almafi elé.

- Elmondhatom a bajom, bár úgyse segíthetsz rajta! Szerelmes voltam egy tündérlányba, és szerencsétlenségemre az Ármányosság tündére is szerelmes volt belé. Én is tündér voltam, de a jó és szegény tündérek fajtájából. A lány énhozzám húzott, nem az Ármányosság tündéréhez. Már jegyben is voltunk a menyasszonyommal. Már az esküvőre készültünk, mikor valami bűvös vízzel az Ármányosság tündére befecskendezett, és elátkozott, hogy örökké ezt a kakasalakot viseljem. Az aranytarajt azért adta, hogy mégis különbség legyen köztem és a rendes kakasok közt.

Azt felelte erre Almafi:
- Csak azt mondd meg, hogyan tudnám visszaszerezni neked emberi alakodat!

Az aranytarajú kakas azt mondta:
- Az Ármányosság tündérének a kertjében van egy kút, abban a kútban bűvös víz van. Ha onnan tudnál hozni egy pohár vizet, és azzal a vízzel háromszor beföcskendeznél, de úgy, hogy én ne vegyem észre, akkor visszanyerném régi alakomat. Csakhogy azt a kutat tizenkétfejű sárkány őrzi, s oda nem lehet bejutni, mert a sárkány minden kis neszre fölfülel, és azon nyomban fölfalja az embert.

A fiú bátor volt, nem ijedt meg ettől, hisz övé volt a legyőzhetetlenség kardja. Ezt azonban az aranytarajú kakasnak nem árulta el. Azt felelte:

- Csak azt mondd meg, hol találhatnám én meg az Ármányosság tündérének kertjét!
- Van egy beszélő hegy - mondta az aranytarajú kakas -, abban a hegyben van egy márvány­tábla: aki azt megláthatná, és elolvashatná, hogy mi van arra fölírva, az megnyithatná annak a hegynek a torkát, mert az a torok emberi hangon beszél.
- Még csak azt mondd meg most, hogyan tudok én odamenni! - mondta erre a fiú.
- Szakíts le a tarajomból egy darabot!
- Nem fog fájni? - kérdezte Almafi.
- Csak szakíts le egy darabot belőle, ne törődj az én fájdalmammal! - válaszolta a kakas.
A fiú kitépett egy darabot a kakas tarajából. Azt mondja az erre:
- Dobd föl a levegőbe azt a tarajdarabkát, és az majd mindenütt megy előtted. Ha az megáll majd a levegőben, arról megtudhatod, hogy megérkeztél. A többi már a te dolgod.

Úgy is lett, az aranytaraj szállt, szállt a fiú előtt vagy három méterrel, vezette. Három nap, három éjjel mentek. Egy nagy erdőbe értek. Az erdő közepén egy magas hegy volt. Az aranytaraj megállt a hegy felett. Almafi megértette, hogy a célnál vannak.

Nézelődött a hegy körül, meglátja végül a táblát. Mi van ráírva? Az, hogy aki ennek a hegynek a torkát meg akarja nyitni, annak a saját erejéből föl kell hoznia az erdőből tizenkét szál szagos fenyőfát, máglyába kell raknia, és meg kell gyújtania. Mikor az utolsó szikra kialszik, akkor megnyílik a hegy torka.

Mi volt az őneki? Fogta, és tövestül szaggatta ki a fenyőfákat, megcsinálta a máglyát, alágyújtott szépen. Gyönyörű szép illat áradt ki a fenyőből. Mikor aztán az utolsó sziporka is kialudt, mert nagy tűz volt ebből a tizenkét szál fenyőből, egyszer csak mély, dörgő hangon megszólalt a hegy:

- Mit kívánsz, te földi halandó, aki saját erődből hoztad a tizenkét szál rózsafenyőt, és avval megnyitottad a torkomat?

Felelt erre a fiú:
- Csak azt mondd meg, merre van az Ármányosság tündérének a kertje, s hová lett a kakassá varázsolt dalia menyasszonya?

A hegy így felelt:
- Üveghegy támadt a tenger fenekén, abban van a menyasszony.
- És az Ármányosság tündérének a kertje?
- Menj mindig csak kelet felé! Nézd fölötted a tarajdarabkát.

A taraj erre rögtön megindult. Három hétig éjjel-nappal utazott, alatta a fiú. Akkor a taréj megint megállt. Ott volt a kert.

A fiú bement a kertbe. A kutat csakugyan tizenkétfejű sárkány őrizte. Mikor meglátta a fiút, már ordított is a sárkány, csak úgy rengett bele az egész kert. Az Ármányosság tündére nyomban fölébredt, de azt gondolta, valami madár repült el, azért ordít a sárkány.

Közben a sárkány már tüzet okádott. Hiába volt, a fiú kirántotta a kardját, s a kard magától működött: a sárkánynak egyszerre három fejét is levágta. Négyszeri vágásra mind a tizenkét fej lehullott. Az Ármányosság tündére csak akkor nyitott be a kertbe. A fiú ki volt merülve, lefeküdt, elaludt: észre se vette, hogy az Ármányosság tündére megkötözte. Csak akkor riadt fel, amikor a sárkány a pincébe dobta. Azt mondta neki, csúnyán röhögve:

- No, öcsém, majd három hét múlva találkozunk! De addig egy falatot se kapsz.

Almafi csak fütyörészett: oda se neki, hogy be van zárva, hogy se enni, se inni nem kap. Kibírja!

Mikor a három hét letelt, Ármányosság tündére ment a pince felé. Azt hitte, Almafi már éhen pusztult. A szolgákkal nagy máglyát rakatott, hogy majd elégeti az Almafi testét. Mikor a pincéhez ér, mit hall? Hogy Almafi nagyban fütyörész!

Elfutotta a harag.

- Arra készültem, hogy rég elpusztultál, s a testedet kell elégetnem. Élsz? Hát akkor elevenen égetlek el.

S indult feléje, hogy a máglyára vigye.

No, de Almafi se volt rest. Elkapta az Ármányosság tündérét, megkötözte kezét-lábát, és vitte, mint a pelyhet, ki az udvarra.

Közben azt mondta neki:

- Tudod, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele? El akartál égetni, hát most én égetlek el téged.

És elégette ott a máglyán, a hamuját meg nekieresztette a szélnek. Azóta terjedt el az ármányosság az egész világon.

Kerített aztán egy korsót Almafi, megmerítette a bűvös kútban, és útnak indult. Jó csillagja, az a tarajdarabka, még mindig várta az égen. Megint utaztak, most már visszafelé: három hétig éjjel-nappal mentek. Akkor odaértek abba az erdőbe, ahol az aranytarajú kakas élt. A csillag itt eltűnt, Almafi pedig lefeküdt aludni.

Virradatig aludt. Virradatkor megint a kukorékolásra ébredt. Meglátta a kakast egy fán. Odaszólt neki:

- Gyere le a fáról, aranytarajú kakas!
Leröpül a fáról az aranytarajú kakas, s kérdi a fiútól:
- Szerencsével jártál?

Sajnos - feleli a fiú -, nem segíthetek rajtad, nem tudtam hozzájutni a varázsvízhez!
De ezt csak azért mondta, hogy a kakas ne is sejtse, hogy le akarja őt föcskendezni a varázsvízzel.

Az aranytarajú kakas elszomorodott, lehajtotta fejét. Almafi észrevétlenül elővette a korsót, és háromszor befecskendezte a vízzel a kakast. Megriadt erre a kakas, megrázkódott, és helyette egy daliás, csinos fiatalember termett Almafi előtt. Átölelte Almafit, megcsókolta, és megköszönte neki a szolgálatot.

Azt mondja akkor Almafi:
- Tudod-e, hogy a menyasszonyoddal mi történt?
- Nem tudom - felelte a szegény tündér -, mert én már akkor el voltam varázsolva.
- Én kérdeztem a hegytől, s az azt mondta, hogy egy tengerben egy üveghegyben van bezárva. De hogy az a tenger hol van, arról semmit se mondott.
- Én tudom, hol van az a tenger - mondta a jó tündér -, de nem sokat érek vele, mert ki láthat le a tenger fenekére? Én nem. Így meg hogyan találjuk meg?
- Azt csak bízd rám! - mondta Almafi. - Induljunk mindjárt!

Mentek egy darabig gyalogosan. De a tündérnek megvolt a hatalma, hogy repülni tudott. Azt mondta Almafinak:
- Tudod mit? Ülj föl a hátamra, röpülök veled.
- De nehéz leszek - mondja Almafi.
- Nem számít semmit - mondja a tündér. - Ha elfáradtam a röpülésben, ismét leszállunk, gyalog megyünk.

Röpültek egy jó ideig, aztán ismét gyalog folytatták útjukat. Három nap, három éjjel mindig mentek, hol gyalog, hol röpülve. Egyszer aztán a tenger szélére értek.

- No - azt mondja a tündér -, itt vagyunk, Almafi, a tengernél. Mit látsz?

Azt mondja Almafi:

- Röpüljünk csak a tenger közepéig, hogy mind a két partig elláthassak.

A tenger fölé repültek. Egyszer azt mondja Almafi:

- Nyomon vagyunk, tündér barátom! Nem csodálom, hogy el akarta rabolni tőled az Ármányosság tündére a menyasszonyodat - gyönyörű szép lány!
- Hát már látod, barátom?
- Igen, látom - mondja Almafi -, épp most fésülködik bent az üveghegyben! Szálljunk le a partra! Hanem itt már nemigen segíthetek rajtad. Az már terajtad áll, tündér barátom, hogyan szabadítsuk ki a vízből. Mert én nem mehetek le a vízbe.
- Az a fő, hogy látod, hol van. A többit én elintézem!

Lehajolt a tündér a vízbe, és lekiáltott egy csukahalnak, mivel az volt a legügyesebben úszó hal, hogy szedje össze a haltársait, és ezt az üveghegyet onnan a tenger fenekéről emeljék föl a víz színére.

A csuka rögtön bejárta a halak birodalmát. Nem telt bele jó negyedóra, már emelkedett föl a hegy. Mikor a halak annyira felemelték a hegyet, hogy el lehetett érni, Almafi megfogta, egyetlen rántással partra teremtette. Aztán egy óvatos ökölcsapással kettétörte az üveget, úgyhogy a tündérkisasszony sértetlenül kiszabadult belőle.

Lett nagy öröm. A szerelmesek boldogan ölelkeztek. Hiszen azt gondolták, hogy az életben már sohasem találkoznak. Mikor megint összeölelkeztek, abban a pillanatban arra szállt egy sólyommadár. A tündérfiú észrevette, magához intette, és megkérte, hogy röpüljön haza, vigyen hírt az ő édesanyjának, hogy itt meg itt vannak, küldjön értük fogatot, hogy mentől előbb hazaérhessenek, mert ők tudnak ugyan röpülni, de Almafi nem tud. Meg is érkezett a fogat, négy rénszarvas húzott egy aranyhintót, beleültek mind a hárman, és a tündérlakhoz utaztak.

Lett otthon is nagy öröm. A fiú bemutatta az édesanyjának s a húgainak, hogy ez a fiú mentette meg a varázslat alól őt is, a menyasszonyát is. Almafi most már el akart búcsúzni, de a tündérfiú nem engedte:

- Maradjál itt, barátom, a menyegzőmön is. S válassz te is menyasszonyt magadnak a két húgom közül.

Három nap múlva megtartották a menyegzőt. Almafi volt a tanú az esküvőn. Ott volt Almafi számára is az alkalom, hogy megházasodjék, de ő nem tudott senkibe szerelmes lenni, csak abba a repülő kastélyos kisasszonyba. Megnézte a két tündérkislányt. "A két bátyámnak szánom őket" - ezt gondolta magában.

Mikor aztán elmúlt a lakodalom, a tündérfi csak akkor kérdezte Almafitól, hogy hát mi tulajdonképpen az ő utazásának a célja. Almafi elmondta neki, hogy ő a repülő kastélyt keresi. De ennek a tündérek sem hallották a hírét. A tündérfi azonban így szólt:

- Te segítettél rajtam én is segítségedre lehetek talán. Utazzunk együtt.

Útnak is indultak aztán mind a ketten. Megint csak úgy utaztak hogy hol röpültek, hol gyalogoltak. Három teljes hétig mentek. Bejártak már hetvenhét országot.

Amint véletlenül ismét a tenger fölött röpültek egyszer csak a távolban Almafi mit pillant meg? A repülő kastélyt! Meglöki rögtön a barátját, hogy abba az irányba röpüljön. De még három nap, három éjjel kellett röpülniük, míg összetalálkozhattak a kastéllyal, mert hiszen Almafi csodásan messze ellátott.

Most már látták a kisasszonyt is az erkélyen. De hogy jussanak észrevétlenül hozzá?

Azt mondja a tündérfi:

- Tudod mit, barátom? Fölröpülök a kastély fölé, leereszkedünk az udvarba, az udvarban leteszlek téged a hátamról, s együtt majd csak betörünk a szobákba.

Almafi azonban így szólt:

- Köszönöm a szívességedet, barátom. De neked már van feleséged, ne kockáztasd az életed. Csak egyet kérek még tőled. Öreg szüleim vannak, meg két bátyám. Menj el értük, vidd el magadhoz őket, s a két öregebb Almafihoz add hozzá a te két húgodat.

Azzal elbúcsúztak. A tündérfi ment, amire kérték. Almafi pedig leszállt a kastély udvarára. Indult azonnal a palotába. Betörte az ajtót, sorra járta a szobákat. Hamar rátalált arra az erkélyre, ahol kinn ült a kisasszony. Éppen akkor is sírdogált, mikor Almafi odatoppant.

Azt mondta neki Almafi:

- Szívemnek szép szerelme, miért sírsz?

Azt mondja a kisasszony:

- Hogyne sírnék, mikor ide vagyok láncolva három éve már ehhez a kastélyhoz, ehhez az erkélyhez.

Nézi az Almafi, hát csakugyan oda van láncolva a lány keze-lába erős lánccal. A láncon nagy lakatok. Fogta magát, lecsupálta a lány kezéről-lábáról a láncot.

Nem kereste a lakat kulcsát, van-e vagy nincs. Az ereje volt hozzá a kulcs.

- Most mondd meg, szívemnek szép szerelme, hogyan kerültél ide, ebbe az elátkozott kastélyba!

A lány erre ezeket mesélte:
- Én egy királynak a lánya vagyok. Édesapám egyszer kiment vadászatra a közeli erdőbe, de nem ejtett semmiféle vadat. Amint a vadászatról visszatért, egy szörnyeteggel találkozott. Fogta a nyilát, belelőtte a szörnyetegbe. A szörnyeteg elment, de azt mondta az apámnak, hogy még drágán fogja ő megfizetni, amiért megsebesítette, mert akárhogy vigyáz, elviszi majd egyetlenegy lányát. Apám csak mosolyogta, hogyan bírna egy királyi kastélyhoz jutni egy szörnyeteg, mikor ott van az a sok testőrség! De aztán otthon csak elfogta a nyugtalanság. Nekünk nem szólt, de láttuk, hogy mind jobban búsul. Hiába ostromoltuk kérdésünkkel, búsulásának okát nem árulta el előttünk. De aztán úgy-ahogy megfeledkezett a dologról, vagy tán gondolta, hogy a szörnyeteg úgyse váltja be a szavát. Egy szép napon azonban én kiszöktem sétálni a királyi kertbe, pedig apám nagyon őrzött, minden lépten-nyomon kísérőkkel jártam. Hogy, hogy nem, egyedül mentem le a kertbe. Egyszer csak mire lettem figyelmes? Valami nagy zúgásra. Mire körültekintettem, hogy miféle zúgás az, észrevettem a repülő kastélyt. A kastély szemlátomást egyenest hozzám szállt. Mikor egy méterre szállt a föld színéhez, kiugrott belőle egy szörnyeteg, engem nyalábjába kapott. Mire magamhoz tértem ijedtségemből, itt találtam magamat ezen az erkélyen. Kezdetben nem voltam ideláncolva, szabadon járhattam a kastély lakosztályában, de a szörnyeteg mindennap fölkeresett, és azzal ostromolt, hogy legyek a felesége. Nem hallgattam rá, el akartam szökni, azért láncolt ide, ehhez az erkélyhez. De nem bánt velem gorombán, nem hiányzott semmim, csak nem járhattam szabadon. Máig is mindennap megjelenik, és megkérdezi, meggondoltam-e már magamat. De ha ítéletnapig röpülünk, akkor sem leszek a felesége.
- No - mondja válaszul Almafi -, hol találhatnám én meg azt a szörnyeteget?

Feleli erre a királylány:

- Ez a kastély száz szobából áll. A szörnyeteg épp a századik szobában lakik. Azt hiszem, most épp déli álmát alussza. Legyőzhetetlenül erős. Mégpedig azért, mert van a kastély pincéjében egy hordó, annak a borát itta. Ha meg akarsz küzdeni vele, eredj le, és igyál te is az italából, akkor tán legyőzheted.

Almafi megtalálta a pincét, meg az akós hordót. Nem keresett poharat, hanem fogta magát az akós hordót, és jó nagyot ivott belőle. Egyszerre úgy érezte, hogy izmai szinte vasból vannak, mert hiszen eddig is ezer ember ereje volt benne. Indult rögtön megkeresni a szörnyeteget.

A hetvenedik szobába érve már hallotta a nagy hortyogást. Ment a hortyogás irányába, beért a századik szobába, ott volt a szörnyeteg. Megrúgta csak úgy a fekvőhelyén:

- Ébredj, szörnyeteg!

Fölébred a szörnyeteg, dörzsöli a szemét. Látja, hogy egy földi halandóval van dolga. Csak úgy fektéből mondja neki:
- Hogy mersz te álmomban háborgatni?
- Azért, mert kettőnk közül az egyiknek pusztulni kell - mondja Almafi.
- Jól van - mondja az -, látom, ember vagy a talpadon, bátor fickó vagy! Hát mindjárt próbára megyünk!

Volt ott egy métermázsás vasgolyó. A szörnyeteg fölkel, s azt mondja:

- Amelyikünk ezzel a vasgolyóval keresztül tudja törni a falat, az lesz a győztes.
- Dobj te előbb, szörnyeteg! - mondja Almafi.

A szörnyeteg fogja a golyót, fél kézzel belevágta a falba, úgy, hogy a golyó félig belement. Almafi sem volt rest, kikapta a falból a golyót, úgy belevágta, hogy keresztültörte a falat, és kiesett az udvarba. A szörnyeteg csak most nézte meg, kivel is van dolga. Azt mondja:

- Látom, erős ember vagy. Gyerünk ki az udvarra, birkózni.

Az udvaron rögtön összefogóztak. Almafi ezer embererővel birkózott, a szörnyeteg ezerkétszáz ember erejével. Ezért aztán Almafit úgy vágta földhöz, hogy majd széjjelmállott. Nagy nehezen föltápászkodott Almafi. Összeszedte magát ezerötszáz embererővel, a szörnyetegnek csak ezerkétszáz embererővel tellett. Ezért aztán most Almafi úgy vágta földhöz a szörnyeteget, hogy palacsintává lapult, kiadta a gonosz lelkét.

Almafi nyomban szaladt az erkélyre a lányhoz. Megállt előtte, s így szólt:

- Szívemnek szép szerelme, ha akarod, ásó, kapa, nagyharang választ csak el bennünket egymástól! Már két éve bolyongok utánad!

Aztán elmesélte neki, hogyan látta meg őt, röptében a kastéllyal. Most már a lány is beleszeretett Almafiba, hiszen az életmentője volt, de amúgy is nagyon csinos egy gyerek volt. Rögtön ott a repülő kastélyon hűséget esküdtek egymásnak.

De Almafi nem szerette ezt a folytonos repülést. Megkérdezte a lánytól, hogyan lehetne ezt a kastélyt megállítani. A lány tudta, hogy a kastélynak a két oldalán egy-egy szárny van. De azt már nem tudta, hogyan lehet a szárnyakat megállítani.

- Ha másképp nem megy - mondja a fiú -, elvágom a két szárnyát! El én, mihelyt valahol földet látok!

Egyszer éppen az erkélyen beszélgettek, Almafi hirtelen felugrik, aztán azt mondja a királykisasszonynak:

- Szívemnek szép szerelme, nemcsak földet, valami várost is látok!

A királykisasszony még másnap sem látott semmit. Harmadnap, amikor a kastély a város fölé ért, s már jól leereszkedett, Almafi kirántotta a kardját, és egy csapással levágta a kastélynak először az egyik szárnyát, azután a másikat. Épp jó helyen, mert a város a lány apjának a fővárosa volt.

Míg a lány odavolt, immár harmadik éve, az egész város fekete gyászba borult. Mindenkinek fekete zászlót kellett a házára kitenni, éjjel-nappal. A király olyan szigorú rendeletet adott ki, hogy még mosolyogni sem volt szabad senkinek se; akit rajtakaptak, hogy a száját csak egy kicsit is mosolyra húzta, megbüntették.

A király fölfigyelt a zúgásra. Megy ki az udvarra, akkor látja a repülő kastélyt! Meglett az öröm, mikor aztán még azt is látták, hogy az elveszett lány ugrott ki egy fiatal, daliás emberrel. A királylány mindjárt bemutatta szüleinek a vőlegényét, az ő életmentőjét.

A gyász mindjárt megszűnt a városban. A király kiadta rendeletben, hogy mindenki vonja be a fekete lobogót, és örvendjen! Aztán megtartották az esküvőt, meghívták a tündérfit, a két másik Almafit, az öreg szülőket, nagyszerű lakodalmat csaptak.

Még most is élnek, ha meg nem haltak!

Legfrissebb mozgóképes hírünk:
Legfrissebb fórum témáink:
Porcelán monogram
Festmény beazonosítás ! Ingyenes festmény felértékelés!
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Segítséget kérek
Mennyit érhet??
Ki készitette ?
Segítséget kérek!
Régi bútor
Mennyit érhet?
Ismeretlen porcelán jelzés
 
RSS feliratkozás: Hírek ÖSSZES HÍRRSS feliratkozás: Árverési hírek ÁRVERÉSI HÍREKRSS feliratkozás: Kulturális hírek KULTURÁLIS HÍREKRSS feliratkozás: Történelmi hírek TÖRTÉNELMI HÍREKRSS feliratkozás: Mozgóképes hírek VIDEÓKRSS feliratkozás: Antikrégiség.hu Mesetár MESETÁRRSS feliratkozás: Naptár időpontok NAPTÁR
Legfrissebb Fontos Kérdések:
További fontos kérdések >>
Legfrissebb fórum témáink:
Porcelán monogram
Festmény beazonosítás ! Ingyenes festmény felértékelés!
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Segítséget kérek
Mennyit érhet??
Ki készitette ?
Segítséget kérek!
Régi bútor
Mennyit érhet?
Ismeretlen porcelán jelzés
Antikregiseg.hu műkincsportál: Régiségbolt és Antikvárium egy helyen
Csodaszarvas műkereskedelmi portál

Honlapunkról
Hogyan adhatok el?
Hogyan vásárolhatok?
Ingyenes hirdetésfeladás!

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Írjon nekünk!
Hírlevelet kérek

Művész adatbázis
Művészeti fogalomtár
Antikrégiség.hu Mesetár
Antikrégiség.hu Akadémia

Videók
Árverési hírek
Kulturális hírek
Történelmi hírek

Antikrégiség.hu QR kódja KÖVESSEN MINKET: Facebook KÖVESSEN MINKET: Twitter KÖVESSEN MINKET: Youtube KÖVESSEN MINKET: Google+ KÖVESSEN MINKET: Pinterest
© Antikrégiség.hu | e-Antique.eu | Hírlevél | Elérhetőség | Üzletszabályzat | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Antikrégiség.hu adatvédelmi elvei