Csodaszarvas régiség- Könyv Portál
Csodaszarvas Kulturális és Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Csodaszarvas Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Belépés | Regisztráció
Keresés az Antikrégiség.hu Piactéren Részletes keresés >>>
Kövesse az Antikrégiség.hu Portált Facebookon!!
Régiség kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik bútor Antik bútor
RSS feliratkozás: Bélyeg Bélyeg
RSS feliratkozás: Egyéb régiség Egyéb régiség
RSS feliratkozás: Ékszer Ékszer
RSS feliratkozás: Ezüst, fémtárgy Ezüst, fémtárgy
RSS feliratkozás: Festmény Festmény
RSS feliratkozás: Grafika, rézkarc Grafika, rézkarc
RSS feliratkozás: Hangszer Hangszer
RSS feliratkozás: Képeslap Képeslap
RSS feliratkozás: Lámpa, csillár Lámpa, csillár
RSS feliratkozás: Militária, fegyver Militária, fegyver
RSS feliratkozás: Műszaki tárgyak Műszaki tárgyak
RSS feliratkozás: Néprajzi tárgy Néprajzi tárgy
RSS feliratkozás: Óra Óra
RSS feliratkozás: Papírrégiség Papírrégiség
RSS feliratkozás: Pénz, érme Pénz, érme
RSS feliratkozás: Porcelán, kerámia Porcelán, kerámia
RSS feliratkozás: Szobor Szobor
RSS feliratkozás: Textil, szőnyeg Textil, szőnyeg
RSS feliratkozás: Üveg, kristály Üveg, kristály
RSS feliratkozás: Vallási tárgyak Vallási tárgyak
Könyv kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik könyv Antik könyv
RSS feliratkozás: Életmód, egészség Életmód, egészség
RSS feliratkozás: Gasztronómia Gasztronómia
RSS feliratkozás: Gazdaság, üzlet Gazdaság, üzlet
RSS feliratkozás: Gyerekkönyv Gyerekkönyv
RSS feliratkozás: Idegen nyelvű Idegen nyelvű
RSS feliratkozás: Irodalom, regény Irodalom, regény
RSS feliratkozás: Lemez, CD, DVD Lemez, CD, DVD
RSS feliratkozás: Műszaki könyv Műszaki könyv
RSS feliratkozás: Művészeti könyv Művészeti könyv
RSS feliratkozás: Nyelvkönyv, szótár Nyelvkönyv, szótár
RSS feliratkozás: Régi diafilm Régi diafilm
RSS feliratkozás: Régi újság, folyóirat Régi újság, folyóirat
RSS feliratkozás: Sport Sport
RSS feliratkozás: Tankönyv Tankönyv
RSS feliratkozás: Történelem Történelem
RSS feliratkozás: Tudományos könyv Tudományos könyv
RSS feliratkozás: Útikönyv, földrajz Útikönyv, földrajz
RSS feliratkozás: Vallási könyv Vallási könyv
Galéria: online tárlatok
RSS feliratkozás: Festmény kiállítás Festmény kiállítás
RSS feliratkozás: Fotográfia kiállítás Fotográfia kiállítás
RSS feliratkozás: Iparművészet Iparművészet
RSS feliratkozás: Kerámia kiállítás Kerámia kiállítás
RSS feliratkozás: Szobor kiállítás Szobor kiállítás
RSS feliratkozás: Textil kiállítás Textil kiállítás
RSS feliratkozás: Történelmi kiállítás Történelmi kiállítás
Segítség:
Hogyan adjak el?
Hogyan vásároljak?
Kövessen minket!
Kövesse az Antikrégiség.hu TV adásait a YOUTUBE-on!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!!
 
Hirdetések
Csodaszarvas ebolt

Antikrégiség.hu Mesetár - A király és a bognár

Vissza az összes meséhez
 
Megosztás
Oldal felvétele a könyvjelzők közé Tovább küldés emailben Nyomtatás

A király és a bognár

Gyűjtötte: Benedek Elek


Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, kidőlt kemencének bedőlt oldala volt - túl onnan túl, innenen, volt egyszer egy király. Ennek a királynak az udvarában mindenféle mesterember volt, még bognár is, dolgozott is valamennyi reggeltől estig, csak egyedül a bognárnak nem fért a nyakára a munka: az éjjel-nappal a korcsmában lakott, evett-ivott, muzsikáltatta magát, különb sora volt, mint a királynak.

Csak tűrte, tűrte egy darabig ezt a király, de egyszer mégis megsokallotta, s maga elé hívatta a bognárt.

- No, te ingyenélő bognár - rivallt rá a király -, nem érdemled meg, hogy Isten áldott napja reád süssön! De majd megdolgoztatlak én úgy, hogy vért izzadsz! Még ez órában menj ki az erdőbe, s holnap reggelre olyan százakós hordót csinálj nekem, hogy azon se fúrás, se faragás ne legyen, mert különben karóba kerül a fejed.

De bezzeg elmúlt a bognár virágos kedve, lefittyent az orra, mintha folyt volna a vére, s úgy ment nagy búsan az erdőbe. Hiszen oda kimehetett, s akár vissza is indulhatott volna, mert hiába törte a fejét, azt ugyan ki nem tudta találni, hogy s mint csináljon olyan hordót, amelyen se fúrás, se faragás ne legyen. Nézte, nézegette a fákat, egyet-kettőt meg is kopogtatott a fejszéjével, de levágni bizony nem vágta le: ugyan minek? Nem is törte többet a fejét, leült egy fa alá, a nyakából kiakasztotta a csíkos tarisznyát, kenyeret, szalonnát kotorászott elé, s nagy bújában-bánatában falatozni kezdett. Gondolta magában, jóllakik utoljára. Amint enne, eddegélne, odasompolyog egy róka, köszönti a bognárt, s mondja neki:

- Vess egy falást nekem is, szegény bognárlegény, két napja, hogy egy befaló falás nem sok, annyit sem ettem.

- Nesze, hogyne adnék - mondotta a bognár, s vetett neki egy jó darab kenyeret, s szalonnát is mellé.

- No, te bognárlegény, köszönöm a jóságodat, meg is hálálom. Tudom én, hogy mitől fáj a fejed. De ne búsulj, mert reggelre meglesz az a hordó, te csak aludjál bátran!

Hitte is, nem is a bognár ezt a beszédet, de gondolta magában, ha megcsinálja, jó, s ha nem csinálja, úgyis csak karóba kerül a feje - ő bizony lefeküdt, s egész éjjel aludott, mint a fekete föld. Hát, Uram Jézus, szeme-szája tátva maradt reggel, mert csakugyan megvolt a százakós hordó, s nem látott azon emberi szem sem fúrást, sem faragást. De bezzeg tátva maradt a királynak is szeme-szája, mert ő is sok minden csudát látott, de még fúratlan-faragatlan hordót ő sem világéletében.

Egy szó nem sok, annyit sem szólt, csak csóválta a fejét jobbra-balra, mintha a mennykő kerülgette volna, a bognár sem szólt semmit, azt is lassan mondta, ment egyenest a korcsmába, s egész éjjel húzatta a cigányokkal szörnyű jókedvében.

- Hm, hm, már megint vigadozik ez a betyár - mormogott a király magában -, de majd adok én gondot neki ismét, hogy tudom, elmegy a kedve!

Ahogy virradt, hívatta a bognárt, s mondta neki:

- Hallod-e, te ingyenélő bognár, egész éjjel nem aludtam a dombérozásod miatt, de adok én neked olyan munkát, hogy vért izzadsz belé! Ha holnap reggelre magától járó vasas szekeret nem csinálsz, bizony mondom, karóba kerül a fejed!

Kimegy a bognár a palotából nagy szomorúan, nyakába veti a tarisznyát, karjára akasztja a fejszéjét, s megy az erdőbe, ott is az alá a fa alá, amelyik alatt hált, s elkezdett falatozni. Kettőt sem falt, ott volt a róka.

- Hej, a jó Isten vezérelt ide, édes rókám! Éhes vagy-e?

- Az vagyok, szegény bognárlegény, de nagyobb a te bajod az én éhségemnél.

- Eltaláltad, édes rókám: magától járó vasas szekér kell a királynak.

- Tudom én, ha nem mondod is, szegény bognárlegény, de csak feküdj le s aludj, egyéb gondod ne legyen.

Aközben a róka lekuporodott a legény mellé, jól bekebelezett kenyérből, szalonnából, aztán egyet ugrott, kettőt szökött, s eltűnt az erdőben. A bognár lefeküdt, aludt reggelig, s hát ott állott mellette a vasas szekér. Ott volt a róka is.

- No, te szegény bognárlegény, ülj a kocsira, odavisz, ahová parancsolod. De nesze, adok egy sípot is, s ha bajba kerülsz, csak fuvintsd meg, hasznát veszed, meglásd.

Megköszöni a legény a róka jóságát, elbúcsúzik tőle, aztán felül a kocsiba, s parancsolja annak, hogy meg se álljon a király udvaráig.

Abban a pillanatban elindult a szekér, zörgött, zakatolt, szaladott, mintha négy ló vitte volna, s ügyesen befordult a király udvarára. A király éppen a tornácban állott, s majd lefordult onnét, úgy elcsudálkozott. De ahelyett hogy megdicsérte volna a bognárt, rákiáltott keményen:

- No, ilyen-olyan ördöngös bognárja, látom, hogy az ördögökkel cimborálsz, de mégis előbb-utóbb karóba kerül a fejed! Van nekem száz nyulam, s ha azt három napig úgy meg nem őrzöd, hogy egy se hibázzék, kerékbe töretlek, s a fejedet karóba húzatom!

De most már igazán búsult a bognár, égett a föld a talpa alatt. Hátrament az ólhoz, kieresztette a száz nyulat, s nagy nehezen kiterelte a mezőre, de azok - adta hét lelkét! -, alighogy odaértek, ahányan voltak, annyifelé szaladtak. Hej, szegény bognárlegény futott erre-arra, mindenfelé, csak úgy szakadt az izzadság a hátáról, de akár a világból is kifuthatott volna, pipadohányt sem ért a futása. No, most csakugyan vége az életének. Billegett-ballagott, meg-megállt, gondolkozott, s egyszerre csak eszébe jut a síp, mit a róka adott. Eléveszi, belefúj, hátha segít rajta, s ím, csakugyan az első fuvintásra összeszaladott mind a száz nyúl százfelől, s olyan szépen eregéltek hazafelé előtte, mint megannyi kezes bárány.

A király már várta a kapuban, a lábát kétfelé vetette, úgy mentek el alatta egyenként a nyulak, s számolta pontosan. No, azt ugyan számolhatta, egy híja sem volt a száznak.

Másnap reggel is kihajtotta a nyulakat, de most ügyet sem vetett rájuk, hadd szaladjanak szét, lefeküdt egy fa alá, s aludt, mint a bunda. Hanem a királynak nem volt nyugta, most már csakugyan szerette volna elpusztítani a bognárt, mert szentül, hitte, hogy az ördögökkel cimborál. Rávette a leányát, hogy öltözzék parasztgúnyába, menjen ki a bognárhoz, s ha másként nem, csókért is csaljon el tőle egy nyulat. Tetszett ez a királykisasszonynak, felöltözött parasztleánynak, kiment a mezőre, felköltötte a bognárt, mert az aludott akkor is javában.

- Adj' isten, nyulak pásztora!

- Fogadj isten, királykisasszony!

- Hát te ismersz engem, nyulak pásztora?

- Ismerem biz én, királykisasszony.

- No, ha ismersz, adj egy nyulat nekem. Annyi pénzt adok, hogy úr lehetsz belőle egész életedre.

- Egy sem eladó pénzért, királykisasszony, de három csókért adok hármat is.

- Elég nekem egy is, nyulak pásztora, nesze a három csók.

Adott a bognárnak három cuppanós csókot, a bognár meg összesípolta a nyulakat, s a legszebbet kiválasztotta a királykisasszonynak.

Szaladott haza nagy örömmel a királykisasszony, de búra fordult az öröme, mert amikor éppen ment föl a garádicson, a bognár belefújt a sípjába, a nyúl kiugrott a királykisasszony kezéből, s uccu! Visszaszaladt a mezőre a többihez. Este egy híja sem volt a száz nyúlnak.

De csak nem tudott megnyugodni a király, s másnap a feleségét küldötte ki parasztgúnyában, ám a bognár azt is megismerte, s annak is csak három csókért adott egy nyulat. Azám, adhatott. Azt is visszasípolta, mikor a királyné éppen a kilincsre tette a kezét.

- No, ördögadta fattya - mormogott a király magában -, megállj, holnap én megyek ki!

Felöltözött ő is parasztgúnyába, jó zsíros bundát akasztott a nyakába, s köszöntötte a bognárt:

- Adj 'isten, nyulak pásztora!

- Fogadj isten, földi!

Így fogadta, pedig jól tudta, hogy a királlyal van dolga. Aztán kérdezte:

- Hát mi jóban jár, földi?

- Megvennék egy nyulat, ha eladná. Jó pénzt adnék érte.

- Nem lehet, földi. Pénzért a királynak sem adhatok, hanem ha a botommal verhetek kendre tizenkettőt, isten neki, vigye a nyulat.

Mit gondolt, mit nem a király, ő bizony lehasalt, s biztatta a bognárt: hát csak számláld reám, fiam!

No, ennek ugyan nem kellett a biztatás. Olyan tizenkettőt vert a királyra, hogy az bőgőnek nézte az eget. Akkor aztán odaadta a nyulat.

"Hiszen - gondolta magában a király -, majd elfelejtem a botot, de te megemlegeted, ördögadta fattya!"

Keményen megmarkolta a nyulat, s futva futott hazáig, de amikor éppen a kilincsre tette kezét, megszólalt a síp, s uccu, neki, vesd el magad! - a nyúl kiugrott a kezéből, s meg sem állott, míg a mezőre vissza nem szaladott.

- No, te betyár - mondotta a bognárnak este -, még egyszer elküldlek a nyulakkal, de jól vigyázz az életedre!

Jól van... a bognár másnap megint kihajtotta a nyulakat, de ment csakhamar a király is utána, mégpedig a magától járó vasas szekéren. Vitt három üres zsákot is, ő tudta, miért.

- Adj' isten, nyulak pásztora!

- Fogadj isten, felséges király! Adjak-e nyulat?

- Hallgass, ilyen-olyan teremtette! Nem nyúlért jöttem, hanem azért, hogy töltsd meg ezt a három üres zsákot igazsággal.

- Én jó szívvel - mondta a bognár. - Hát az úgy volt, hogy idejött a királykisasszony, s én is adtam, ő is adott... aztán kijött a királyné: én is adtam, ő is adott... kijött a király is: én is adtam, ő is...

- Egy szót se többet - rikkantott a király -, inkább a pokol fenekére kerüljek, semhogy a csúfságomat halljam!

Hiszen csak a pokol fenekét kellett, hogy emlegesse, egyszeriben nekilódult a magától járó szekér, s nagy zörgéssel, zakatolással elszaladt: meg sem állott a pokol fenekéig.

Egy hétig, kettőig várták a népek a királyt, de azt várhatták, mert az ördögök el nem eresztették. Mit volt, mit nem tenni, más királyt választottak helyébe, s akár hiszitek, akár nem, a bognárt választották. A bognárból lett király feleségül vette a királykisasszonyt, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle!Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, kidőlt kemencének bedőlt oldala volt - túl onnan túl, innenen, volt egyszer egy király. Ennek a királynak az udvarában mindenféle mesterember volt, még bognár is, dolgozott is valamennyi reggeltől estig, csak egyedül a bognárnak nem fért a nyakára a munka: az éjjel-nappal a korcsmában lakott, evett-ivott, muzsikáltatta magát, különb sora volt, mint a királynak.

Csak tűrte, tűrte egy darabig ezt a király, de egyszer mégis megsokallotta, s maga elé hívatta a bognárt.

- No, te ingyenélő bognár - rivallt rá a király -, nem érdemled meg, hogy Isten áldott napja reád süssön! De majd megdolgoztatlak én úgy, hogy vért izzadsz! Még ez órában menj ki az erdőbe, s holnap reggelre olyan százakós hordót csinálj nekem, hogy azon se fúrás, se faragás ne legyen, mert különben karóba kerül a fejed.

De bezzeg elmúlt a bognár virágos kedve, lefittyent az orra, mintha folyt volna a vére, s úgy ment nagy búsan az erdőbe. Hiszen oda kimehetett, s akár vissza is indulhatott volna, mert hiába törte a fejét, azt ugyan ki nem tudta találni, hogy s mint csináljon olyan hordót, amelyen se fúrás, se faragás ne legyen. Nézte, nézegette a fákat, egyet-kettőt meg is kopogtatott a fejszéjével, de levágni bizony nem vágta le: ugyan minek? Nem is törte többet a fejét, leült egy fa alá, a nyakából kiakasztotta a csíkos tarisznyát, kenyeret, szalonnát kotorászott elé, s nagy bújában-bánatában falatozni kezdett. Gondolta magában, jóllakik utoljára. Amint enne, eddegélne, odasompolyog egy róka, köszönti a bognárt, s mondja neki:

- Vess egy falást nekem is, szegény bognárlegény, két napja, hogy egy befaló falás nem sok, annyit sem ettem.

- Nesze, hogyne adnék - mondotta a bognár, s vetett neki egy jó darab kenyeret, s szalonnát is mellé.

- No, te bognárlegény, köszönöm a jóságodat, meg is hálálom. Tudom én, hogy mitől fáj a fejed. De ne búsulj, mert reggelre meglesz az a hordó, te csak aludjál bátran!

Hitte is, nem is a bognár ezt a beszédet, de gondolta magában, ha megcsinálja, jó, s ha nem csinálja, úgyis csak karóba kerül a feje - ő bizony lefeküdt, s egész éjjel aludott, mint a fekete föld. Hát, Uram Jézus, szeme-szája tátva maradt reggel, mert csakugyan megvolt a százakós hordó, s nem látott azon emberi szem sem fúrást, sem faragást. De bezzeg tátva maradt a királynak is szeme-szája, mert ő is sok minden csudát látott, de még fúratlan-faragatlan hordót ő sem világéletében.

Egy szó nem sok, annyit sem szólt, csak csóválta a fejét jobbra-balra, mintha a mennykő kerülgette volna, a bognár sem szólt semmit, azt is lassan mondta, ment egyenest a korcsmába, s egész éjjel húzatta a cigányokkal szörnyű jókedvében.

- Hm, hm, már megint vigadozik ez a betyár - mormogott a király magában -, de majd adok én gondot neki ismét, hogy tudom, elmegy a kedve!

Ahogy virradt, hívatta a bognárt, s mondta neki:

- Hallod-e, te ingyenélő bognár, egész éjjel nem aludtam a dombérozásod miatt, de adok én neked olyan munkát, hogy vért izzadsz belé! Ha holnap reggelre magától járó vasas szekeret nem csinálsz, bizony mondom, karóba kerül a fejed!

Kimegy a bognár a palotából nagy szomorúan, nyakába veti a tarisznyát, karjára akasztja a fejszéjét, s megy az erdőbe, ott is az alá a fa alá, amelyik alatt hált, s elkezdett falatozni. Kettőt sem falt, ott volt a róka.

- Hej, a jó Isten vezérelt ide, édes rókám! Éhes vagy-e?

- Az vagyok, szegény bognárlegény, de nagyobb a te bajod az én éhségemnél.

- Eltaláltad, édes rókám: magától járó vasas szekér kell a királynak.

- Tudom én, ha nem mondod is, szegény bognárlegény, de csak feküdj le s aludj, egyéb gondod ne legyen.

Aközben a róka lekuporodott a legény mellé, jól bekebelezett kenyérből, szalonnából, aztán egyet ugrott, kettőt szökött, s eltűnt az erdőben. A bognár lefeküdt, aludt reggelig, s hát ott állott mellette a vasas szekér. Ott volt a róka is.

- No, te szegény bognárlegény, ülj a kocsira, odavisz, ahová parancsolod. De nesze, adok egy sípot is, s ha bajba kerülsz, csak fuvintsd meg, hasznát veszed, meglásd.

Megköszöni a legény a róka jóságát, elbúcsúzik tőle, aztán felül a kocsiba, s parancsolja annak, hogy meg se álljon a király udvaráig.

Abban a pillanatban elindult a szekér, zörgött, zakatolt, szaladott, mintha négy ló vitte volna, s ügyesen befordult a király udvarára. A király éppen a tornácban állott, s majd lefordult onnét, úgy elcsudálkozott. De ahelyett hogy megdicsérte volna a bognárt, rákiáltott keményen:

- No, ilyen-olyan ördöngös bognárja, látom, hogy az ördögökkel cimborálsz, de mégis előbb-utóbb karóba kerül a fejed! Van nekem száz nyulam, s ha azt három napig úgy meg nem őrzöd, hogy egy se hibázzék, kerékbe töretlek, s a fejedet karóba húzatom!

De most már igazán búsult a bognár, égett a föld a talpa alatt. Hátrament az ólhoz, kieresztette a száz nyulat, s nagy nehezen kiterelte a mezőre, de azok - adta hét lelkét! -, alighogy odaértek, ahányan voltak, annyifelé szaladtak. Hej, szegény bognárlegény futott erre-arra, mindenfelé, csak úgy szakadt az izzadság a hátáról, de akár a világból is kifuthatott volna, pipadohányt sem ért a futása. No, most csakugyan vége az életének. Billegett-ballagott, meg-megállt, gondolkozott, s egyszerre csak eszébe jut a síp, mit a róka adott. Eléveszi, belefúj, hátha segít rajta, s ím, csakugyan az első fuvintásra összeszaladott mind a száz nyúl százfelől, s olyan szépen eregéltek hazafelé előtte, mint megannyi kezes bárány.

A király már várta a kapuban, a lábát kétfelé vetette, úgy mentek el alatta egyenként a nyulak, s számolta pontosan. No, azt ugyan számolhatta, egy híja sem volt a száznak.

Másnap reggel is kihajtotta a nyulakat, de most ügyet sem vetett rájuk, hadd szaladjanak szét, lefeküdt egy fa alá, s aludt, mint a bunda. Hanem a királynak nem volt nyugta, most már csakugyan szerette volna elpusztítani a bognárt, mert szentül, hitte, hogy az ördögökkel cimborál. Rávette a leányát, hogy öltözzék parasztgúnyába, menjen ki a bognárhoz, s ha másként nem, csókért is csaljon el tőle egy nyulat. Tetszett ez a királykisasszonynak, felöltözött parasztleánynak, kiment a mezőre, felköltötte a bognárt, mert az aludott akkor is javában.

- Adj' isten, nyulak pásztora!

- Fogadj isten, királykisasszony!

- Hát te ismersz engem, nyulak pásztora?

- Ismerem biz én, királykisasszony.

- No, ha ismersz, adj egy nyulat nekem. Annyi pénzt adok, hogy úr lehetsz belőle egész életedre.

- Egy sem eladó pénzért, királykisasszony, de három csókért adok hármat is.

- Elég nekem egy is, nyulak pásztora, nesze a három csók.

Adott a bognárnak három cuppanós csókot, a bognár meg összesípolta a nyulakat, s a legszebbet kiválasztotta a királykisasszonynak.

Szaladott haza nagy örömmel a királykisasszony, de búra fordult az öröme, mert amikor éppen ment föl a garádicson, a bognár belefújt a sípjába, a nyúl kiugrott a királykisasszony kezéből, s uccu! Visszaszaladt a mezőre a többihez. Este egy híja sem volt a száz nyúlnak.

De csak nem tudott megnyugodni a király, s másnap a feleségét küldötte ki parasztgúnyában, ám a bognár azt is megismerte, s annak is csak három csókért adott egy nyulat. Azám, adhatott. Azt is visszasípolta, mikor a királyné éppen a kilincsre tette a kezét.

- No, ördögadta fattya - mormogott a király magában -, megállj, holnap én megyek ki!

Felöltözött ő is parasztgúnyába, jó zsíros bundát akasztott a nyakába, s köszöntötte a bognárt:

- Adj 'isten, nyulak pásztora!

- Fogadj isten, földi!

Így fogadta, pedig jól tudta, hogy a királlyal van dolga. Aztán kérdezte:

- Hát mi jóban jár, földi?

- Megvennék egy nyulat, ha eladná. Jó pénzt adnék érte.

- Nem lehet, földi. Pénzért a királynak sem adhatok, hanem ha a botommal verhetek kendre tizenkettőt, isten neki, vigye a nyulat.

Mit gondolt, mit nem a király, ő bizony lehasalt, s biztatta a bognárt: hát csak számláld reám, fiam!

No, ennek ugyan nem kellett a biztatás. Olyan tizenkettőt vert a királyra, hogy az bőgőnek nézte az eget. Akkor aztán odaadta a nyulat.

"Hiszen - gondolta magában a király -, majd elfelejtem a botot, de te megemlegeted, ördögadta fattya!"

Keményen megmarkolta a nyulat, s futva futott hazáig, de amikor éppen a kilincsre tette kezét, megszólalt a síp, s uccu, neki, vesd el magad! - a nyúl kiugrott a kezéből, s meg sem állott, míg a mezőre vissza nem szaladott.

- No, te betyár - mondotta a bognárnak este -, még egyszer elküldlek a nyulakkal, de jól vigyázz az életedre!

Jól van... a bognár másnap megint kihajtotta a nyulakat, de ment csakhamar a király is utána, mégpedig a magától járó vasas szekéren. Vitt három üres zsákot is, ő tudta, miért.

- Adj' isten, nyulak pásztora!

- Fogadj isten, felséges király! Adjak-e nyulat?

- Hallgass, ilyen-olyan teremtette! Nem nyúlért jöttem, hanem azért, hogy töltsd meg ezt a három üres zsákot igazsággal.

- Én jó szívvel - mondta a bognár. - Hát az úgy volt, hogy idejött a királykisasszony, s én is adtam, ő is adott... aztán kijött a királyné: én is adtam, ő is adott... kijött a király is: én is adtam, ő is...

- Egy szót se többet - rikkantott a király -, inkább a pokol fenekére kerüljek, semhogy a csúfságomat halljam!

Hiszen csak a pokol fenekét kellett, hogy emlegesse, egyszeriben nekilódult a magától járó szekér, s nagy zörgéssel, zakatolással elszaladt: meg sem állott a pokol fenekéig.

Egy hétig, kettőig várták a népek a királyt, de azt várhatták, mert az ördögök el nem eresztették. Mit volt, mit nem tenni, más királyt választottak helyébe, s akár hiszitek, akár nem, a bognárt választották. A bognárból lett király feleségül vette a királykisasszonyt, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle!Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, kidőlt kemencének bedőlt oldala volt - túl onnan túl, innenen, volt egyszer egy király. Ennek a királynak az udvarában mindenféle mesterember volt, még bognár is, dolgozott is valamennyi reggeltől estig, csak egyedül a bognárnak nem fért a nyakára a munka: az éjjel-nappal a korcsmában lakott, evett-ivott, muzsikáltatta magát, különb sora volt, mint a királynak.

Csak tűrte, tűrte egy darabig ezt a király, de egyszer mégis megsokallotta, s maga elé hívatta a bognárt.

- No, te ingyenélő bognár - rivallt rá a király -, nem érdemled meg, hogy Isten áldott napja reád süssön! De majd megdolgoztatlak én úgy, hogy vért izzadsz! Még ez órában menj ki az erdőbe, s holnap reggelre olyan százakós hordót csinálj nekem, hogy azon se fúrás, se faragás ne legyen, mert különben karóba kerül a fejed.

De bezzeg elmúlt a bognár virágos kedve, lefittyent az orra, mintha folyt volna a vére, s úgy ment nagy búsan az erdőbe. Hiszen oda kimehetett, s akár vissza is indulhatott volna, mert hiába törte a fejét, azt ugyan ki nem tudta találni, hogy s mint csináljon olyan hordót, amelyen se fúrás, se faragás ne legyen. Nézte, nézegette a fákat, egyet-kettőt meg is kopogtatott a fejszéjével, de levágni bizony nem vágta le: ugyan minek? Nem is törte többet a fejét, leült egy fa alá, a nyakából kiakasztotta a csíkos tarisznyát, kenyeret, szalonnát kotorászott elé, s nagy bújában-bánatában falatozni kezdett. Gondolta magában, jóllakik utoljára. Amint enne, eddegélne, odasompolyog egy róka, köszönti a bognárt, s mondja neki:

- Vess egy falást nekem is, szegény bognárlegény, két napja, hogy egy befaló falás nem sok, annyit sem ettem.

- Nesze, hogyne adnék - mondotta a bognár, s vetett neki egy jó darab kenyeret, s szalonnát is mellé.

- No, te bognárlegény, köszönöm a jóságodat, meg is hálálom. Tudom én, hogy mitől fáj a fejed. De ne búsulj, mert reggelre meglesz az a hordó, te csak aludjál bátran!

Hitte is, nem is a bognár ezt a beszédet, de gondolta magában, ha megcsinálja, jó, s ha nem csinálja, úgyis csak karóba kerül a feje - ő bizony lefeküdt, s egész éjjel aludott, mint a fekete föld. Hát, Uram Jézus, szeme-szája tátva maradt reggel, mert csakugyan megvolt a százakós hordó, s nem látott azon emberi szem sem fúrást, sem faragást. De bezzeg tátva maradt a királynak is szeme-szája, mert ő is sok minden csudát látott, de még fúratlan-faragatlan hordót ő sem világéletében.

Egy szó nem sok, annyit sem szólt, csak csóválta a fejét jobbra-balra, mintha a mennykő kerülgette volna, a bognár sem szólt semmit, azt is lassan mondta, ment egyenest a korcsmába, s egész éjjel húzatta a cigányokkal szörnyű jókedvében.

- Hm, hm, már megint vigadozik ez a betyár - mormogott a király magában -, de majd adok én gondot neki ismét, hogy tudom, elmegy a kedve!

Ahogy virradt, hívatta a bognárt, s mondta neki:

- Hallod-e, te ingyenélő bognár, egész éjjel nem aludtam a dombérozásod miatt, de adok én neked olyan munkát, hogy vért izzadsz belé! Ha holnap reggelre magától járó vasas szekeret nem csinálsz, bizony mondom, karóba kerül a fejed!

Kimegy a bognár a palotából nagy szomorúan, nyakába veti a tarisznyát, karjára akasztja a fejszéjét, s megy az erdőbe, ott is az alá a fa alá, amelyik alatt hált, s elkezdett falatozni. Kettőt sem falt, ott volt a róka.

- Hej, a jó Isten vezérelt ide, édes rókám! Éhes vagy-e?

- Az vagyok, szegény bognárlegény, de nagyobb a te bajod az én éhségemnél.

- Eltaláltad, édes rókám: magától járó vasas szekér kell a királynak.

- Tudom én, ha nem mondod is, szegény bognárlegény, de csak feküdj le s aludj, egyéb gondod ne legyen.

Aközben a róka lekuporodott a legény mellé, jól bekebelezett kenyérből, szalonnából, aztán egyet ugrott, kettőt szökött, s eltűnt az erdőben. A bognár lefeküdt, aludt reggelig, s hát ott állott mellette a vasas szekér. Ott volt a róka is.

- No, te szegény bognárlegény, ülj a kocsira, odavisz, ahová parancsolod. De nesze, adok egy sípot is, s ha bajba kerülsz, csak fuvintsd meg, hasznát veszed, meglásd.

Megköszöni a legény a róka jóságát, elbúcsúzik tőle, aztán felül a kocsiba, s parancsolja annak, hogy meg se álljon a király udvaráig.

Abban a pillanatban elindult a szekér, zörgött, zakatolt, szaladott, mintha négy ló vitte volna, s ügyesen befordult a király udvarára. A király éppen a tornácban állott, s majd lefordult onnét, úgy elcsudálkozott. De ahelyett hogy megdicsérte volna a bognárt, rákiáltott keményen:

- No, ilyen-olyan ördöngös bognárja, látom, hogy az ördögökkel cimborálsz, de mégis előbb-utóbb karóba kerül a fejed! Van nekem száz nyulam, s ha azt három napig úgy meg nem őrzöd, hogy egy se hibázzék, kerékbe töretlek, s a fejedet karóba húzatom!

De most már igazán búsult a bognár, égett a föld a talpa alatt. Hátrament az ólhoz, kieresztette a száz nyulat, s nagy nehezen kiterelte a mezőre, de azok - adta hét lelkét! -, alighogy odaértek, ahányan voltak, annyifelé szaladtak. Hej, szegény bognárlegény futott erre-arra, mindenfelé, csak úgy szakadt az izzadság a hátáról, de akár a világból is kifuthatott volna, pipadohányt sem ért a futása. No, most csakugyan vége az életének. Billegett-ballagott, meg-megállt, gondolkozott, s egyszerre csak eszébe jut a síp, mit a róka adott. Eléveszi, belefúj, hátha segít rajta, s ím, csakugyan az első fuvintásra összeszaladott mind a száz nyúl százfelől, s olyan szépen eregéltek hazafelé előtte, mint megannyi kezes bárány.

A király már várta a kapuban, a lábát kétfelé vetette, úgy mentek el alatta egyenként a nyulak, s számolta pontosan. No, azt ugyan számolhatta, egy híja sem volt a száznak.

Másnap reggel is kihajtotta a nyulakat, de most ügyet sem vetett rájuk, hadd szaladjanak szét, lefeküdt egy fa alá, s aludt, mint a bunda. Hanem a királynak nem volt nyugta, most már csakugyan szerette volna elpusztítani a bognárt, mert szentül, hitte, hogy az ördögökkel cimborál. Rávette a leányát, hogy öltözzék parasztgúnyába, menjen ki a bognárhoz, s ha másként nem, csókért is csaljon el tőle egy nyulat. Tetszett ez a királykisasszonynak, felöltözött parasztleánynak, kiment a mezőre, felköltötte a bognárt, mert az aludott akkor is javában.

- Adj' isten, nyulak pásztora!

- Fogadj isten, királykisasszony!

- Hát te ismersz engem, nyulak pásztora?

- Ismerem biz én, királykisasszony.

- No, ha ismersz, adj egy nyulat nekem. Annyi pénzt adok, hogy úr lehetsz belőle egész életedre.

- Egy sem eladó pénzért, királykisasszony, de három csókért adok hármat is.

- Elég nekem egy is, nyulak pásztora, nesze a három csók.

Adott a bognárnak három cuppanós csókot, a bognár meg összesípolta a nyulakat, s a legszebbet kiválasztotta a királykisasszonynak.

Szaladott haza nagy örömmel a királykisasszony, de búra fordult az öröme, mert amikor éppen ment föl a garádicson, a bognár belefújt a sípjába, a nyúl kiugrott a királykisasszony kezéből, s uccu! Visszaszaladt a mezőre a többihez. Este egy híja sem volt a száz nyúlnak.

De csak nem tudott megnyugodni a király, s másnap a feleségét küldötte ki parasztgúnyában, ám a bognár azt is megismerte, s annak is csak három csókért adott egy nyulat. Azám, adhatott. Azt is visszasípolta, mikor a királyné éppen a kilincsre tette a kezét.

- No, ördögadta fattya - mormogott a király magában -, megállj, holnap én megyek ki!

Felöltözött ő is parasztgúnyába, jó zsíros bundát akasztott a nyakába, s köszöntötte a bognárt:

- Adj 'isten, nyulak pásztora!

- Fogadj isten, földi!

Így fogadta, pedig jól tudta, hogy a királlyal van dolga. Aztán kérdezte:

- Hát mi jóban jár, földi?

- Megvennék egy nyulat, ha eladná. Jó pénzt adnék érte.

- Nem lehet, földi. Pénzért a királynak sem adhatok, hanem ha a botommal verhetek kendre tizenkettőt, isten neki, vigye a nyulat.

Mit gondolt, mit nem a király, ő bizony lehasalt, s biztatta a bognárt: hát csak számláld reám, fiam!

No, ennek ugyan nem kellett a biztatás. Olyan tizenkettőt vert a királyra, hogy az bőgőnek nézte az eget. Akkor aztán odaadta a nyulat.

"Hiszen - gondolta magában a király -, majd elfelejtem a botot, de te megemlegeted, ördögadta fattya!"

Keményen megmarkolta a nyulat, s futva futott hazáig, de amikor éppen a kilincsre tette kezét, megszólalt a síp, s uccu, neki, vesd el magad! - a nyúl kiugrott a kezéből, s meg sem állott, míg a mezőre vissza nem szaladott.

- No, te betyár - mondotta a bognárnak este -, még egyszer elküldlek a nyulakkal, de jól vigyázz az életedre!

Jól van... a bognár másnap megint kihajtotta a nyulakat, de ment csakhamar a király is utána, mégpedig a magától járó vasas szekéren. Vitt három üres zsákot is, ő tudta, miért.

- Adj' isten, nyulak pásztora!

- Fogadj isten, felséges király! Adjak-e nyulat?

- Hallgass, ilyen-olyan teremtette! Nem nyúlért jöttem, hanem azért, hogy töltsd meg ezt a három üres zsákot igazsággal.

- Én jó szívvel - mondta a bognár. - Hát az úgy volt, hogy idejött a királykisasszony, s én is adtam, ő is adott... aztán kijött a királyné: én is adtam, ő is adott... kijött a király is: én is adtam, ő is...

- Egy szót se többet - rikkantott a király -, inkább a pokol fenekére kerüljek, semhogy a csúfságomat halljam!

Hiszen csak a pokol fenekét kellett, hogy emlegesse, egyszeriben nekilódult a magától járó szekér, s nagy zörgéssel, zakatolással elszaladt: meg sem állott a pokol fenekéig.

Egy hétig, kettőig várták a népek a királyt, de azt várhatták, mert az ördögök el nem eresztették. Mit volt, mit nem tenni, más királyt választottak helyébe, s akár hiszitek, akár nem, a bognárt választották. A bognárból lett király feleségül vette a királykisasszonyt, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle!Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, kidőlt kemencének bedőlt oldala volt - túl onnan túl, innenen, volt egyszer egy király. Ennek a királynak az udvarában mindenféle mesterember volt, még bognár is, dolgozott is valamennyi reggeltől estig, csak egyedül a bognárnak nem fért a nyakára a munka: az éjjel-nappal a korcsmában lakott, evett-ivott, muzsikáltatta magát, különb sora volt, mint a királynak.

Csak tűrte, tűrte egy darabig ezt a király, de egyszer mégis megsokallotta, s maga elé hívatta a bognárt.

- No, te ingyenélő bognár - rivallt rá a király -, nem érdemled meg, hogy Isten áldott napja reád süssön! De majd megdolgoztatlak én úgy, hogy vért izzadsz! Még ez órában menj ki az erdőbe, s holnap reggelre olyan százakós hordót csinálj nekem, hogy azon se fúrás, se faragás ne legyen, mert különben karóba kerül a fejed.

De bezzeg elmúlt a bognár virágos kedve, lefittyent az orra, mintha folyt volna a vére, s úgy ment nagy búsan az erdőbe. Hiszen oda kimehetett, s akár vissza is indulhatott volna, mert hiába törte a fejét, azt ugyan ki nem tudta találni, hogy s mint csináljon olyan hordót, amelyen se fúrás, se faragás ne legyen. Nézte, nézegette a fákat, egyet-kettőt meg is kopogtatott a fejszéjével, de levágni bizony nem vágta le: ugyan minek? Nem is törte többet a fejét, leült egy fa alá, a nyakából kiakasztotta a csíkos tarisznyát, kenyeret, szalonnát kotorászott elé, s nagy bújában-bánatában falatozni kezdett. Gondolta magában, jóllakik utoljára. Amint enne, eddegélne, odasompolyog egy róka, köszönti a bognárt, s mondja neki:

- Vess egy falást nekem is, szegény bognárlegény, két napja, hogy egy befaló falás nem sok, annyit sem ettem.

- Nesze, hogyne adnék - mondotta a bognár, s vetett neki egy jó darab kenyeret, s szalonnát is mellé.

- No, te bognárlegény, köszönöm a jóságodat, meg is hálálom. Tudom én, hogy mitől fáj a fejed. De ne búsulj, mert reggelre meglesz az a hordó, te csak aludjál bátran!

Hitte is, nem is a bognár ezt a beszédet, de gondolta magában, ha megcsinálja, jó, s ha nem csinálja, úgyis csak karóba kerül a feje - ő bizony lefeküdt, s egész éjjel aludott, mint a fekete föld. Hát, Uram Jézus, szeme-szája tátva maradt reggel, mert csakugyan megvolt a százakós hordó, s nem látott azon emberi szem sem fúrást, sem faragást. De bezzeg tátva maradt a királynak is szeme-szája, mert ő is sok minden csudát látott, de még fúratlan-faragatlan hordót ő sem világéletében.

Egy szó nem sok, annyit sem szólt, csak csóválta a fejét jobbra-balra, mintha a mennykő kerülgette volna, a bognár sem szólt semmit, azt is lassan mondta, ment egyenest a korcsmába, s egész éjjel húzatta a cigányokkal szörnyű jókedvében.

- Hm, hm, már megint vigadozik ez a betyár - mormogott a király magában -, de majd adok én gondot neki ismét, hogy tudom, elmegy a kedve!

Ahogy virradt, hívatta a bognárt, s mondta neki:

- Hallod-e, te ingyenélő bognár, egész éjjel nem aludtam a dombérozásod miatt, de adok én neked olyan munkát, hogy vért izzadsz belé! Ha holnap reggelre magától járó vasas szekeret nem csinálsz, bizony mondom, karóba kerül a fejed!

Kimegy a bognár a palotából nagy szomorúan, nyakába veti a tarisznyát, karjára akasztja a fejszéjét, s megy az erdőbe, ott is az alá a fa alá, amelyik alatt hált, s elkezdett falatozni. Kettőt sem falt, ott volt a róka.

- Hej, a jó Isten vezérelt ide, édes rókám! Éhes vagy-e?

- Az vagyok, szegény bognárlegény, de nagyobb a te bajod az én éhségemnél.

- Eltaláltad, édes rókám: magától járó vasas szekér kell a királynak.

- Tudom én, ha nem mondod is, szegény bognárlegény, de csak feküdj le s aludj, egyéb gondod ne legyen.

Aközben a róka lekuporodott a legény mellé, jól bekebelezett kenyérből, szalonnából, aztán egyet ugrott, kettőt szökött, s eltűnt az erdőben. A bognár lefeküdt, aludt reggelig, s hát ott állott mellette a vasas szekér. Ott volt a róka is.

- No, te szegény bognárlegény, ülj a kocsira, odavisz, ahová parancsolod. De nesze, adok egy sípot is, s ha bajba kerülsz, csak fuvintsd meg, hasznát veszed, meglásd.

Megköszöni a legény a róka jóságát, elbúcsúzik tőle, aztán felül a kocsiba, s parancsolja annak, hogy meg se álljon a király udvaráig.

Abban a pillanatban elindult a szekér, zörgött, zakatolt, szaladott, mintha négy ló vitte volna, s ügyesen befordult a király udvarára. A király éppen a tornácban állott, s majd lefordult onnét, úgy elcsudálkozott. De ahelyett hogy megdicsérte volna a bognárt, rákiáltott keményen:

- No, ilyen-olyan ördöngös bognárja, látom, hogy az ördögökkel cimborálsz, de mégis előbb-utóbb karóba kerül a fejed! Van nekem száz nyulam, s ha azt három napig úgy meg nem őrzöd, hogy egy se hibázzék, kerékbe töretlek, s a fejedet karóba húzatom!

De most már igazán búsult a bognár, égett a föld a talpa alatt. Hátrament az ólhoz, kieresztette a száz nyulat, s nagy nehezen kiterelte a mezőre, de azok - adta hét lelkét! -, alighogy odaértek, ahányan voltak, annyifelé szaladtak. Hej, szegény bognárlegény futott erre-arra, mindenfelé, csak úgy szakadt az izzadság a hátáról, de akár a világból is kifuthatott volna, pipadohányt sem ért a futása. No, most csakugyan vége az életének. Billegett-ballagott, meg-megállt, gondolkozott, s egyszerre csak eszébe jut a síp, mit a róka adott. Eléveszi, belefúj, hátha segít rajta, s ím, csakugyan az első fuvintásra összeszaladott mind a száz nyúl százfelől, s olyan szépen eregéltek hazafelé előtte, mint megannyi kezes bárány.

A király már várta a kapuban, a lábát kétfelé vetette, úgy mentek el alatta egyenként a nyulak, s számolta pontosan. No, azt ugyan számolhatta, egy híja sem volt a száznak.

Másnap reggel is kihajtotta a nyulakat, de most ügyet sem vetett rájuk, hadd szaladjanak szét, lefeküdt egy fa alá, s aludt, mint a bunda. Hanem a királynak nem volt nyugta, most már csakugyan szerette volna elpusztítani a bognárt, mert szentül, hitte, hogy az ördögökkel cimborál. Rávette a leányát, hogy öltözzék parasztgúnyába, menjen ki a bognárhoz, s ha másként nem, csókért is csaljon el tőle egy nyulat. Tetszett ez a királykisasszonynak, felöltözött parasztleánynak, kiment a mezőre, felköltötte a bognárt, mert az aludott akkor is javában.

- Adj' isten, nyulak pásztora!

- Fogadj isten, királykisasszony!

- Hát te ismersz engem, nyulak pásztora?

- Ismerem biz én, királykisasszony.

- No, ha ismersz, adj egy nyulat nekem. Annyi pénzt adok, hogy úr lehetsz belőle egész életedre.

- Egy sem eladó pénzért, királykisasszony, de három csókért adok hármat is.

- Elég nekem egy is, nyulak pásztora, nesze a három csók.

Adott a bognárnak három cuppanós csókot, a bognár meg összesípolta a nyulakat, s a legszebbet kiválasztotta a királykisasszonynak.

Szaladott haza nagy örömmel a királykisasszony, de búra fordult az öröme, mert amikor éppen ment föl a garádicson, a bognár belefújt a sípjába, a nyúl kiugrott a királykisasszony kezéből, s uccu! Visszaszaladt a mezőre a többihez. Este egy híja sem volt a száz nyúlnak.

De csak nem tudott megnyugodni a király, s másnap a feleségét küldötte ki parasztgúnyában, ám a bognár azt is megismerte, s annak is csak három csókért adott egy nyulat. Azám, adhatott. Azt is visszasípolta, mikor a királyné éppen a kilincsre tette a kezét.

- No, ördögadta fattya - mormogott a király magában -, megállj, holnap én megyek ki!

Felöltözött ő is parasztgúnyába, jó zsíros bundát akasztott a nyakába, s köszöntötte a bognárt:

- Adj 'isten, nyulak pásztora!

- Fogadj isten, földi!

Így fogadta, pedig jól tudta, hogy a királlyal van dolga. Aztán kérdezte:

- Hát mi jóban jár, földi?

- Megvennék egy nyulat, ha eladná. Jó pénzt adnék érte.

- Nem lehet, földi. Pénzért a királynak sem adhatok, hanem ha a botommal verhetek kendre tizenkettőt, isten neki, vigye a nyulat.

Mit gondolt, mit nem a király, ő bizony lehasalt, s biztatta a bognárt: hát csak számláld reám, fiam!

No, ennek ugyan nem kellett a biztatás. Olyan tizenkettőt vert a királyra, hogy az bőgőnek nézte az eget. Akkor aztán odaadta a nyulat.

"Hiszen - gondolta magában a király -, majd elfelejtem a botot, de te megemlegeted, ördögadta fattya!"

Keményen megmarkolta a nyulat, s futva futott hazáig, de amikor éppen a kilincsre tette kezét, megszólalt a síp, s uccu, neki, vesd el magad! - a nyúl kiugrott a kezéből, s meg sem állott, míg a mezőre vissza nem szaladott.

- No, te betyár - mondotta a bognárnak este -, még egyszer elküldlek a nyulakkal, de jól vigyázz az életedre!

Jól van... a bognár másnap megint kihajtotta a nyulakat, de ment csakhamar a király is utána, mégpedig a magától járó vasas szekéren. Vitt három üres zsákot is, ő tudta, miért.

- Adj' isten, nyulak pásztora!

- Fogadj isten, felséges király! Adjak-e nyulat?

- Hallgass, ilyen-olyan teremtette! Nem nyúlért jöttem, hanem azért, hogy töltsd meg ezt a három üres zsákot igazsággal.

- Én jó szívvel - mondta a bognár. - Hát az úgy volt, hogy idejött a királykisasszony, s én is adtam, ő is adott... aztán kijött a királyné: én is adtam, ő is adott... kijött a király is: én is adtam, ő is...

- Egy szót se többet - rikkantott a király -, inkább a pokol fenekére kerüljek, semhogy a csúfságomat halljam!

Hiszen csak a pokol fenekét kellett, hogy emlegesse, egyszeriben nekilódult a magától járó szekér, s nagy zörgéssel, zakatolással elszaladt: meg sem állott a pokol fenekéig.

Egy hétig, kettőig várták a népek a királyt, de azt várhatták, mert az ördögök el nem eresztették. Mit volt, mit nem tenni, más királyt választottak helyébe, s akár hiszitek, akár nem, a bognárt választották. A bognárból lett király feleségül vette a királykisasszonyt, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle!
Legfrissebb mozgóképes hírünk:
Legfrissebb fórum témáink:
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Mennyit érhet?
Gobelin
Kié lehet ez a rézkarc?
Zsolnay minták és jelzései
Mennyit érhet antik tárgyam, régiségem?
Porcelán monogram
Mennyit érhet kortárs vagy régi festményem?
reprodukcio
Ismeretlen porcelán jelzés
 
RSS feliratkozás: Hírek ÖSSZES HÍRRSS feliratkozás: Árverési hírek ÁRVERÉSI HÍREKRSS feliratkozás: Kulturális hírek KULTURÁLIS HÍREKRSS feliratkozás: Történelmi hírek TÖRTÉNELMI HÍREKRSS feliratkozás: Mozgóképes hírek VIDEÓKRSS feliratkozás: Antikrégiség.hu Mesetár MESETÁRRSS feliratkozás: Naptár időpontok NAPTÁR
Legfrissebb Fontos Kérdések:
További fontos kérdések >>
Legfrissebb fórum témáink:
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Mennyit érhet?
Gobelin
Kié lehet ez a rézkarc?
Zsolnay minták és jelzései
Mennyit érhet antik tárgyam, régiségem?
Porcelán monogram
Mennyit érhet kortárs vagy régi festményem?
reprodukcio
Ismeretlen porcelán jelzés
Antikregiseg.hu műkincsportál: Régiségbolt és Antikvárium egy helyen
Csodaszarvas műkereskedelmi portál

Honlapunkról
Hogyan adhatok el?
Hogyan vásárolhatok?
Ingyenes hirdetésfeladás!

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Írjon nekünk!
Hírlevelet kérek

Művész adatbázis
Művészeti fogalomtár
Antikrégiség.hu Mesetár
Antikrégiség.hu Akadémia

Videók
Árverési hírek
Kulturális hírek
Történelmi hírek

Antikrégiség.hu QR kódja KÖVESSEN MINKET: Facebook KÖVESSEN MINKET: Twitter KÖVESSEN MINKET: Youtube KÖVESSEN MINKET: Google+ KÖVESSEN MINKET: Pinterest
© Antikrégiség.hu | e-Antique.eu | Hírlevél | Elérhetőség | Üzletszabályzat | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Antikrégiség.hu adatvédelmi elvei