Antikregiseg.hu műkincsportál: Régiségbolt és Antikvárium egy helyen
Csodaszarvas Kulturális és Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Csodaszarvas Kulturális és Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Belépés | Regisztráció
Keresés az Antikrégiség.hu Piactéren Részletes keresés >>>
Kövessen az Antikrégiség.hu Piacteret a Facebookon
Régiség kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik bútor Antik bútor
RSS feliratkozás: Bélyeg Bélyeg
RSS feliratkozás: Egyéb régiség Egyéb régiség
RSS feliratkozás: Ékszer Ékszer
RSS feliratkozás: Ezüst, fémtárgy Ezüst, fémtárgy
RSS feliratkozás: Festmény Festmény
RSS feliratkozás: Grafika, rézkarc Grafika, rézkarc
RSS feliratkozás: Hangszer Hangszer
RSS feliratkozás: Képeslap Képeslap
RSS feliratkozás: Lámpa, csillár Lámpa, csillár
RSS feliratkozás: Militária, fegyver Militária, fegyver
RSS feliratkozás: Műszaki tárgyak Műszaki tárgyak
RSS feliratkozás: Néprajzi tárgy Néprajzi tárgy
RSS feliratkozás: Óra Óra
RSS feliratkozás: Papírrégiség Papírrégiség
RSS feliratkozás: Pénz, érme Pénz, érme
RSS feliratkozás: Porcelán, kerámia Porcelán, kerámia
RSS feliratkozás: Szobor Szobor
RSS feliratkozás: Textil, szőnyeg Textil, szőnyeg
RSS feliratkozás: Üveg, kristály Üveg, kristály
RSS feliratkozás: Vallási tárgyak Vallási tárgyak
Könyv kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik könyv Antik könyv
RSS feliratkozás: Életmód, egészség Életmód, egészség
RSS feliratkozás: Gasztronómia Gasztronómia
RSS feliratkozás: Gazdaság, üzlet Gazdaság, üzlet
RSS feliratkozás: Gyerekkönyv Gyerekkönyv
RSS feliratkozás: Idegen nyelvű Idegen nyelvű
RSS feliratkozás: Irodalom, regény Irodalom, regény
RSS feliratkozás: Lemez, CD, DVD Lemez, CD, DVD
RSS feliratkozás: Műszaki könyv Műszaki könyv
RSS feliratkozás: Művészeti könyv Művészeti könyv
RSS feliratkozás: Nyelvkönyv, szótár Nyelvkönyv, szótár
RSS feliratkozás: Régi diafilm Régi diafilm
RSS feliratkozás: Régi újság, folyóirat Régi újság, folyóirat
RSS feliratkozás: Sport Sport
RSS feliratkozás: Tankönyv Tankönyv
RSS feliratkozás: Történelem Történelem
RSS feliratkozás: Tudományos könyv Tudományos könyv
RSS feliratkozás: Útikönyv, földrajz Útikönyv, földrajz
RSS feliratkozás: Vallási könyv Vallási könyv
Galéria: online tárlatok
RSS feliratkozás: Festmény kiállítás Festmény kiállítás
RSS feliratkozás: Fotográfia kiállítás Fotográfia kiállítás
RSS feliratkozás: Iparművészet Iparművészet
RSS feliratkozás: Kerámia kiállítás Kerámia kiállítás
RSS feliratkozás: Szobor kiállítás Szobor kiállítás
RSS feliratkozás: Textil kiállítás Textil kiállítás
RSS feliratkozás: Történelmi kiállítás Történelmi kiállítás
Segítség:
Hogyan adjak el?
Hogyan vásároljak?
Kövessen minket!
Kövesse az Antikrégiség.hu TV adásait a YOUTUBE-on!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!!
 
Hirdetések
 Antikkönyv.hu
Antikrégiség.hu Akadémia
ANTIKRÉGISÉG.HU AKADÉMIA: hasznos tudnivalók, információk, tanácsok műgyűjtőknek és régiség, mûvészet iránt érdeklõdõk számára.
Az Antikrégiség.hu Akadémia azzal a szándékkal jött létre, hogy hasznos tudnivalókat, információkat közvetítsen a kezdõ mûgyûjtõknek és a régiség, mûvészet iránt érdeklõdõ szélesebb közönség számára is.

Antikrégiség.hu Akadémia főbb témái:

Hasznos tudnivalók a bélyeg adás-vételhez
Hasznos információk a numizmatikáról
Hasznos segédanyag a képeslapokról
Magyar Bibliakiadások listája 1466-1900
Magyar Rézmetszők listája névjegyzéke

Magyar szobrászat története 1000-1950-ig

Szobrászat a középkori Magyarországon

Román kori szobrászat (11-13. század)

A korai középkor magyarországi építészetének kutatásában feltűnően nagy szerepe van a kőfaragványoknak. Az általában teljesen elpusztult istváni alapítású bazilikákról, utódai által alapított székesegyházakról és monostorokról a régészeti kutatáson és a nehezen értelmezhető írott adatokon kívül ezek nyújtanak képet, építészeti kapcsolataikról némi felvilágosítást.

Míg a székesfehérvári, kalocsai székesegyház és a pécsváradi, zalavári bencés apátsági templom alaprajzukban valószínűleg karoling típusú, westwerkes épületek voltak, a 11. század közepén alapított templomok (Feldebrő, Szekszárd) alaprajza és faragványai bizánci kapcsolatokról vallanak. Ezidőből négy jelentős kolostoralapításról tudunk: a zselicszentjakabi főúri vállalkozás volt, kettőt (Tihany, Visegrád) I. András, a szekszárdit I. Béla alapította. Palmettás stílusuk részletformái rokonítják őket. A tihanyi frízmotívum és szekszárdi megfelelője hasonló díszítmények tágabb körével rokon, ebbe tartoznak a pilisszentkereszti (ciszterci apátság), a veszprémi (székesegyház) és a sződi töredékek.

A 11. század végét nagyarányú építőtevékenység jellemzi, az ekkori épületek egységes típushoz tartoznak. A váci, garamszentbenedeki székesegyház, a somogyvári Szent Egyed apátsági templom, a pécsi székesegyház újjáépítése mind háromhajós, három apszissal záródó, kereszthajó nélküli bazilika. A figurális fejezetfők erős plaszticitása, a falak külső ritmikus lizénatagolása lombardiai hatásról tanúskodik. A váltakozó pillérekkel átépített székesfehérvári bazilika déli oldalához a 11. század végén épített kápolna féloszlopos külső tagolása is ezt példázza. Itt kaphatott helyet középkori művészetünk egyik legrejtélyesebb darabja, az ún. István-szarkofág.

A 12. század első felében a dömösi egyház építészeti dekorációja, a vaskos tömbszerű formák, az erős plaszticitású alakos kompozíciók, felső-itáliai kapcsolatokról tanúskodnak. Ugyanebben az időben kezdődhettek az esztergomi építkezések (királyi palota bővítése, Szent Adalbert székesegyház). A dömösihez hasonló faragványokon kívül új elem is feltűnt az építészeti díszítésben: a hatalmas, tökéletesen megfaragott, antikizáló korinthoszi fejezetek az óbudai Szent Péter-templom gazdag dekorációjával vannak rokonságban. A somogyvári kőlemez töredéke (12. század közepe) egy óbudai domborműhöz hasonlóan valószínűleg szentélyrekesztő mellvédjéhez tartozott.

Az érett romanika művészete a 12. század második felében bontakozott ki Magyarországon.

A pécsi székesegyház átépítése és egyedülállóan gazdag szobrászati dísze (például koronás aggastyán, koronás aggastyán feje, bűnbeesés) komoly műhely működését feltételezi. Az oltárbaldachinon jelentkező díszítő szobrászat közeli rokonai a székesfehérvári királyi bazilika romjaiból előkerült - feltehetően gazdag kapuzat - maradványai. Valószínűleg a paviai iskolázottságú mesterek faragták a somogyvári magasdomborművű, figurális díszű relieftáblákat (például (Oroszlánnal küzdő Sámson).

Mivel az észak-itáliai hatások egész Közép-Európában elterjedtek voltak, nehéz megítélni, hogy a ritmikus palmetta ornamentika példái (például Gyulafehérvár székesegyház déli kapuja) a pécsi műhelyre vezethetők-e vissza, vagy tőle független rokon törekvések.

A 12. század végén bizonyosan folytatódtak az esztergomi építkezések. A palota legkorábbi részletein az antikizáló ornamentika nyomaival találkozunk. A belső terek, a kapuzatok keretelése németországi kapcsolatokról árulkodik. Az a mester, aki a székesegyház nyugati kapuzatát a 80-as években elkezdte, előzőleg Benedetto Antelami pármai környezetében dolgozott (kapuoroszlán 1190 körül). Az olaszos igazodás csak átmeneti, 1190 táján franciás stílustörekvés váltotta fel.

Az esztergomi székesegyház kapuzatát, a Porta speciosát sajnos csak egy 18. századi olajfestményről ismerjük. A márványinkrusztációk bizáncias előképeket követnek, de feltehetően nyugati tanultságú művészek készítették. A finom vonalvezetés, a rajz Verduni Miklós ötvösmester műveivel rokonítja a kaput.

A kő és a vörösmárvány váltakozásával az esztergomi kapu közeli rokonának tűnik a második kalocsai székesegyház egyik kapuzata, ahonnan a vörös mészkő királyfej származik.

A figurális bélletű portál legkorábbi emlékei a vértesszentkereszti monostor töredékei, ezek azonban inkább a későromán hagyományokban gyökereznek.

Franciaországi eredményeket közvetítő mesterek dolgoztak a pilisszentkereszti ciszterci kolostor építésén. Ugyanitt az 1220 években készült Gertrudis királyné szarkofágja (királyfej 1230 körül). Picardiai és le-de-france-i építkezések után ide érkezett - vázlatkönyve tanúsága szerint - Villard de Honnecourt. Küldetése jó példája a magyarországi gótikus építészet korai szoros franciaországi kapcsolatainak.

A romanika utolsó felvirágzását jelzi a második gyulafehérvári székesegyház építése szászországi tanultságú kőfaragókkal és a 13. század elejétől újonnan épülő nemzetségi monostorok. A lébényi mellett egyik legnagyobb hatású ezek közül az 1220 körül elkezdett jáki templom. Az építészeti tagolás a gazdag bélletű ablakok, az ornamentális sávok ausztriai, dél-német templomokkal rokonítják. A dekoráció, főleg a nyugati kapuzat növényi és mértani ornamentikája valósággal megszűnteti az architektonikus összefüggéseket. Az oromzat fülkéiben Krisztus és az apostolok figurái szinte súlytalanul lebegnek.

Más igazodású inkább észak-itáliai hatások tanúskodik a szintén nyugat-magyarországi emlék, a szentkirályi timpanon.

 

Gótikus szobrászat (13-15. század)

A gótikus szobrászat folytatta a már ismert román kori szobrászi feladatokat: építészeti tagozatok, kapuk díszítése, síremlékek, de új műfajokat is teremtett: kegyszobor, szárnyasoltár, címerkő.

A 13. század harmadik negyedében az építészetben is megjelent a francia királyság udvari stílusának hatása: természethű, eleven növényi ornamentika az építészeti tagozatokon. A hetvenes évekre datálható a budai Nagyboldogasszony-templom klasszikus gótikus szőlőleveles ornamentikája. A soproni ferences templom és a gyulafehérvári székesegyház ekkori fejezetei is természethű levéldísszel jelzik a klasszikus gótikus stílus jelenlétét. Ide köthető a pannonhalmi Porta speciosa növényi ornamentikája is.

A Károly Róbert kori udvari művészetben a bizánci hagyományok mellett kitüntetett helyet kapott a klasszikus gótika udvari stílusa. A kor egyik legpompásabb emléke, Erzsébet királyné házioltára, Párizsból érkezett.

A faszobrászat első emlékeinek stílusát is klasszikus gótikus franciaországi tradíciók határozzák meg. A fennmaradt szobrok többségéről nem tudjuk, milyen oltárokon álltak. Ezért egyedülálló emlékünk a krigi oltár, amelynek szerkezete Erzsébet királyné házioltárához hasonlít. (A fülkeszobor elveszett, a szárnyakon erőteljesen plasztikus alakok állnak.

Krisztus kegyetlen szenvedésének gyakori bemutatásával (mateóci feszület), Mária derűs anyai szeretetének kifejezésével a misztikus vallásosság, együttérzés felkeltése volt a cél. A toporci Madonna (1340-50) a francia katedrálisok építészeti díszéből önállósult, már a 13. században kegyszoborként alkalmazott ábrázolási típust követ. E típus rendkívül népszerű volt, főleg a Szepességben. Nyúlánkabb, a 14. századi udvari művészet ideáljának jobban megfelel a sziléziai ún. "oroszlános Madonnák" típusát követő szlatvini Madonna (1370-80).

A megmaradt építészeti faragványok a gótikus növényi ornamentika továbbéléséről tanúskodnak, de a természethűséget szigorúbb ismétlődés váltja fel (például Lőcse, Szent Jakab-templom első kapuzata).

A 14. század második felétől egyre több épület szobrászi díszítéséből maradtak emlékeink.

A budai Nagyboldogasszony-templom Mária halála kapudomborműve kicsit darabos, a plaszticitásra nagy gondot fordító, délnémet, osztrák hatásról tanúskodó stílusú. Csakúgy, mint a pilisi ciszterci apátsági templom szentélyrekesztőjének figurái (például koronás női fej) vagy a vele szoros kapcsolatban lévő pécsi püspökfej. (Dél-Németország ezidőben a közép-európai művészet elsőrangú központjává vált, a Parler kőfaragó dinasztia nevéhez fűződik a csarnoktemplom építészeti rendszerének tökéletesítése és a szobrászat új, realisztikus irányának kibontakoztatása. Nagyon jelentős, hogy Nagy Lajos korának magyarországi építkezésein - például Szászsebes, Igló - ugyanilyen törekvésekre bukkanunk.) A dél-németországi, sziléziai közvetítéssel megjelenő realisztikus szobrászi stílust az oltárdíszítő faszobrászatban is felismerhetjük (zsegrai oltár, felsőzugói Madonna).

A 14. század hetvenes éveiben a szobrászatban magányos csúcsként áll a Kolozsvári testvérek műve.

A tűzvészben megrongálódott kassai Szent Erzsébet-templom újjáépítésére 1380 körül került sor. Ekkor kezdték el díszes, bonyolult kompozíciójú kapuzatainak kőfaragó munkáját.

1400 körül és után a kőfaragványokban gazdag, igényes épületek kapnak nagy szerepet, gyakran figurális dísszel, alakos, maszkos konzolokkal, lágy levéldísszel. Zsigmond legnagyobb vállalkozása ekkor a budai, majd a pozsonyi vár átépítése. Prágai tanultságú és Dél-Németországból való kőfaragókat, francia mestereket is foglalkoztatott.

A királyi udvari művészetnek a csehországi udvari művészettel való kapcsolata meghatározó volt ebben az időszakban, prágai mesterek tevékenykedhettek Zsófia királyné pozsonyi udvarában. Ekkor készült pozsonyi missalék kifinomult stílusával szoros rokonságban állnak a 15. század eleji faszobrászati emlékek: a barkai Szent Katalin és Dorottya, a kislomnici és dénesfalvi Madonna, majd a második toporci Madonna, a podolini Szent Katalin. Érzelmes, lágy figurafelfogásuk, előkelően szép alakjuk, harmonikusan hullámzó drapériájuk a csehországi "Szép Madonnák" típusának közkedveltségéről tanúskodnak. Ezek a stílusjegyek máskor drámai erővel (kassai Kálvária-csoport) vagy mély fájdalommal (dunántúli Fájdalmas Krisztus, nagyszebeni Pieta) telítődnek.

A soproni Krisztus-töredék és a Keresztény Múzeum Madonnája a lágy stílus kőben való megfogalmazására példa.

Az 1400-as évek elején a lágy stílussal párhuzamosan dél-németországi hatású erőteljes realizmus terjedt el a szobrászatban (például a brassói Fekete-templom támpilléreinek hatalmas erejű szobrai, melyek egy része a Parler-stílust követi típusában, drapériafelfogásában, másokon leegyszerűsített súlyos formák jelennek meg). Ehhez az irányzathoz kapcsolható talán a kevés dunántúli emlék egyike, a zalaszentgróti Remete Szent Antal (1440-50).

A budai várban 1974-ben felszínre került szoborlelet Zsigmond udvari művészetébe nyújt gazdag betekintést.

A 15. század végi késő gótika egyik reprezentatív alkotása a Mátyás által Visegrádon felállíttatott vörösmárvány díszkút. A korában legelegánsabbnak tartott, száraz ágakat utánzó indaornamentika között Mátyásnak és országainak címerei voltak kifaragva. Mátyás számára 1470 táján a késő gótika nyugatias eredetű, realisztikus-naturaliszikus áramlata volt az udvari reprezentáció eszköze, majd Beatrixszal való házasságkötése után egyre inkább a reneszánsz művészet lett példaadóvá, és kialakult egy sajátos stílus egymásmellettiség. A késő gótikus terű, ágas-bogas (absztraktból szervessé értelmezett) faragványokkal ékes templomokba egyre gyakrabban kerültek reneszánsz díszítőelemek: kapuzatok, szentségházak. Ez a sajátos építészeti stílusváltozat például Krakkó, Bártfa építészetét jellemzi.
Gótikus síremlékszobrászat

A 14. század második felében egész Európában nagy szerephez jutott az udvari portréművészet és a heraldikai reprezentáció. Ezektől elválaszthatatlan a sírkőszobrászat fejlődése.

I. Lajos csipkeszerű, baldachinos architektúrájú, vörösmárványból és fehér mészkőből faragott, aranyozott síremléket állíttatott atyjának és magának. Ez megsemmisült, a kor síremlékművészetének finomságáról csak egy székesfehérvári márványtöredék tájékoztat bennünket.

A portrészerű, figurális sírkövek típusa a 14. század közepétől csak igen magas méltóságokat illetett meg. A gyulafehérvári székesegyház püspöki sírkövein (pl. Godofréd püspök, 1355) a laposdomborművű figurák ábrázolása igen elnagyolt. Sigfrid apát pannonhalmi sírkövét (†1365) is aszketikus szárazság jellemzi. A főpapi reprezentációt inkább szolgálja Czudar László pannonhalmi apát (†1372) síremléke a főpapi jelvények és a lendületes ruharedők gazdag plaszticitású megformálásával.

A polgári, nemesi síremlékek kompozíciója rendszerint a halott címere, esetleg kereszt a felirat négyszögében. A budai dominikánus templomban nagyobb sorozat került elő, a magas színvonalú művek esetleg egy sírkőfaragó műhelyről tanúskodnak. Paucher Henrik sírkövéből (1373) csak címerének sisakdísze maradt meg. Neve arról árulkodik, hogy a királyi építkezések vezetője volt. János festő 1371-es sírkövén a három üres pajzsos művészcímer jelenik meg. A feliratból megtudható, hogy az elhunyt királyi festő volt.

A finom részletezésű Stibor-síremlék (1434) abban a budai műhelyben készülhetett, amely igen jelentős és messze ható tevékenységet fejtett ki. A realisztikusabb ornamentális stílusnak kiváló emléke Perényi István főétekhordó mester 1437-es rudabányai sírköve és Perényi János tőketerebesi címeres sírlapja.

A főpapi síremlékek egy csoportján a bajorországi, ausztriai szobrászattal rokon realisztikus stílussajátosságok jelennek meg. Berzeviczy György (†1438) nyitrai püspök, Széchy Dénes (†1465) esztergomi érsek markáns arcvonású, pompás, bő redőzetű főpapi ruhába öltözött fekvő figurája kapcsolódik ehhez az irányzathoz.

A délnémet eredetű, realisztikus ábrázolású síremlékek sorába tartozik a három Hunyadi (János, ifj. János, László) gyulafehérvári tumbája (1440-70 között). Hunyadi János alakja az új, súlyos realitású lovagfigura képviselője. A kétoldalt álló, címertartó angyalok motívuma a 15.század végén igen kedvelté vált. A sokalakos, fejlett térszemléletről tanúskodó csatajelenetek (valószínűleg. Hunyadi János tumbájának oldallapjai) magas reprezentatív igényekről tanúskodnak.

Schönberg György dómprépost lehetett, aki Pozsonyba hívta a bécsi Stephanskirche vezető mesterét. Ízléséről leginkább 1470-ben készíttetett síremléke tanúskodik. A fülkében álló szobor portré- és anyagszerűsége a németalföldi mesterek realizmusát követi.

 

Gótikus oltárművészet (14-16. század)

Jelentős, egyedülállóan korai emlékünk a szepességi Krigről megmaradt oltár, amely lényegében egy becsukható szoborfülke. Az oltár formájára utal egy magánájtatosságot szolgáló, ereklyetartóként is funkcionáló szepességi házioltárka (1360 körül), amelynek két szárnyát a MNG őrzi, s amely funkciójában is az Erzsébet királyné ötvösművű oltárkájának folytatója.

A majd száz évvel későbbi trencséni házioltárka híven folytatja még az ereklytartó-oltártípus hagyományát, a bizánci eredetű félalakos Madonna-kegyképet a csehországi lágy stílust képviselő két vértanú női szent kíséri.

Az elbűvölő németújvári Fonó Mária inkább az ausztriai lágy stílus formanyelvével rokon. Az internacionális gótika magyarországi emlékanyagában kivételes hely illeti meg a garamszentbenedeki Kálvária-oltárt, Kolozsvári Tamás 1427-es művét.

Szinte keletkezésével egyidőben a flamand realizmus követőkre talált Közép-Európában. A lágy stílus népszerűsége miatt a stílusváltás lassan ment végbe. Az első keményebb drapériájú, realisztikusabb emlékek oltártöredékek. A Szepességben, de máshol is elterjedt volt az az oltártípus, amelynek szekrénye egy nagyobb s két kisebb, szobrot befogadó fülkéből állt, s becsukható szárnyait festmények díszítették. E típussal párhuzamosan nyitható triptichonok maradtak fenn.

A Bátról származó, Szent Katalin jeleneteit bemutató táblák keményebb formái az 1430-as évekre utalnak. A megváltozott törekvések a mateóci főoltáron fogalmazódnak meg.

A 15.század második felében a képzőművészetben is jelentkezik az építészetből ismert naturalizálásra való hajlam. A korszak nagyszabású oltárain elmosódnak a festészeti és szobrászati dekoráció határai, térbeli illúziót keltő architektúrával igényes szárnyasoltár-kompozíciók alakulnak ki. Ezzel párhuzamosan új festészeti igénnyé lesz a németalföldi realizmusban gyökerező valószerűségre törekvés. Láthatóan ez a célja a mosóci Szentháromság-oltár (GH mester, 1471) festőjének. A liptószentmáriai Mária-oltár, a medgyesi Passió-oltár, a berethalmi főoltár táblaképei sok rokonságot mutatnak a németalföldi festészettel.

Az 1470-es évektől a mély szekrényébe szobrokat befogadó oltár az uralkodó típus. Az 1474-77 között felállított kassai főoltár egykorú a Veit Stoss krakkói Mária-oltárával. Az oltár nagy hatását utánzói (Eperjes, Szent Miklós-templom főoltára, Bártfa, Szent Erzsébet oltár) mutatják.

Az eleven jelenetek bemutatása, a mesélő kedv, a mozgalmasság - finom, németalföldi hatású tájfestéssel párosulva - a jellemzője a jánosréti Szent Miklós-főoltárnak (1476 körül) is.

Az elbeszélés, a láttatás felfokozott igényét leginkább a garamszentbenedeki úrkoporsó jelzi. A húsvét körüli szertartásokhoz használt áttört "sírépítmény"-t apostolok figurái veszik körül. Valóban bele lehetett tenni egy keresztről levehető, mozgatható karú Krisztus-korpuszt.

A Szepességben a szepeshelyi prépostsági templom oltárain, a lőcsei Szent Jakab-templom Vir Dolorum-oltárán (1476 körül) honosodik meg az új stílus. Ez a gazdag érzelmi kifejezést lehetővé tevő későgótikus festészeti stílus párhuzama és gyakran helyettesítője (különösen a polgárság körében) az itáliai quattrocento stílusa által befolyásolt udvari művészetnek. E későgótikus művészet a 15-16.század fordulója táján jut csúcspontra.

Az eddig főleg németalföldi mintaképeket közvetítő forrásokkal szemben 1500 körül a későgótika német mesterei jutnak meghatározó szerephez. Dürer, Cranach, Altorfer mellett itáliai mesterek, Pollaiuolo, Mantegna grafikai lapjai is új típusokat honosítanak meg.

A szepességi műhelyek közül emelkedik ki a lőcsei Pál mester alakja. Bizonyosnak látszik, hogy Veit Stoss krakkói műhelyében tanult, legfőbb mintaképe az ő műve. Fő műve a lőcsei Szent Jakab-templom főoltára (1508-17), amely mind méreteiben, gazdagságában, figurái mozgalmas stílusában a krakkói Mária-oltár rokona.

Veit Stoss stílusa - fiai révén - Erdélybe is eljutott, a segesvári Szent Miklós-oltár, az 1515-ben befejezett berethalmi oltár, a szászsebesi főoltár az ő működésükről tanúskodik. A későgótikus mozgalmasság ezeken a műveken a figurák széles formáival egyesül, s az ornamentika szerkezetében is keverednek későgótikus és reneszánsz elemek.

A besztercebányai Szent Borbála-oltár (1509) képeit Dürer metszetei alapján jelentős festőegyéniség készítette. Nyúlánk, már-már ideges szobraival szemben a selmecbányai Szent Katalin-templom főoltárának kerekdedebb alakjai arról tanúskodnak, hogy a Stoss-stíluson kívül délnémet hatások is érték a magyarországi oltárszobrászatot.

A bányavárosok oltárművészete továbbfejlődik a lebegő könnyedségű ornamentika fokáig, a dunai iskola érzelmes, ragyogó tájfestészetéig (pl. Zólyomszászfalu oltárai).

Erdélyben sajátos, népies ízt kap a dunai stílus (1514-es passiójelenetek, 1543-as csíkmenasági oltár), s reneszánsz elemeket tartalmazó ornamentikához kapcsolódik.

Ennek a késői gótikus stílusnak legeredetibb alakja és a középkori magyarországi művészet betetőzője a Selmecbányán 1508-ban működött MS mester.

 

Reneszánsz szobrászat (15-16. század)

A reneszánsz művészeti stílus Firenze városállamában, sajátos gazdasági, politikai és kulturális viszonyok között alakult ki 1420 körül. Az Alpokon túl a 16. század első évtizedeitől fogva kezdett elterjedni.

Ékes kivétel ez alól Magyarország, ahol Mátyás király és néhány humanista műveltségű, művészetpártoló püspök jóvoltából már az 1460-70-es évek táján gyökeret vert. Úgy tűnik, az új művészet befogadására itt ekkorra megértek a feltételek. Magyarországot Itáliához ugyanis a 14. századtól erősödő, főleg dinasztikus és kulturális kapcsolatok fűzték. A 15. század elejétől több itáliai művészetpártoló egyéniség került nálunk magas egyházi és világi állásba, s az ő közvetítésükkel a firenzei újításokat jól ismerő művészek telepedtek le hazánkban.

Ezt a kulturális kapcsolatot a király megkoronázta, amikor 1474-ben a Legával került összeköttetésbe, s eljegyezte, majd 1476-ban feleségül vette a nápolyi király lányát, Aragóniai Beatrixot. Mátyás később a milánói herceggel került szoros kapcsolatba.

A politikai szálakat a magyar humanizmus kapcsolatai egészítették ki, s ez biztos táptalaj volt a reneszánsz művészet kialakulása számára.(Az első igazi reneszánsz szellemű motívumok Vetési Albert veszprémi püspök nevével ismeretesek: antikva betűs gótikus kőfaragványok, adománylevél, miseruha.) Veszprémen kívül Esztergom, Vác, Pécs és Nagyvárad voltak azok a püspöki székhelyek, ahol a humanizmus és a reneszánsz művészetpártolás bölcsőit keresnünk kell. Az Itáliát járt főpapokon kívül persze a király példájának köszönhetjük a reneszánsz gyors és széles körű elterjedését.

Mátyás figyelmét a humanista pécsi püspök és költő, Janus Pannonius hívhatta fel először a reneszánsz képzőművészet alkotásaira. Általa rendelt a király portrét Mantegnától (elveszett), s alapította meg gyűjteményét, amelybe azután pl. Filippino Lippi képek is kerültek. A gyűjteményt elsősorban Mátyás történetírója, Bonfini jóvoltából ismerjük. A király firenzei miniátorokat, szobrászokat foglalkoztatott, szenvedélyes gemmagyűjtő volt. A Mátyás és Beatrix mellképe is az antik műfaj iránti rajongását igazolja.

Francesco Bandini, firenzei neoplatonista volt az, aki (1476-ban Budára érkezve) a király közvetlen tanácsadójaként valószínűleg a reneszánsz építészet pártolására is bíztatta. Mátyás soha nem járt Itáliában, művészetpártolását a humanisták befolyása és Filarete traktátusa irányította.

A fennmaradt szobrászati emlékek elsősorban valaha állt épületekhez kötődnek, ezért fontos tudni, hogy a magyar korareneszánsz építészetnek az Alpokon túli európai reneszánsz építészettől eltérő vonása nemcsak korai jelentkezése, hanem olaszosan klasszicizáló, all' antica karaktere is. Azért is figyelemre méltó jelenség ez, mert ezidőtájt Magyarországon éppenúgy a gótikus építészet volt uralkodó, mint Európában másutt.

Az építkezések mérete, kiterjedése miatt valószínűtlen feltételezés, hogy a korai reneszánsz kizárólag olasz mesterek műve lett volna, bár írásos adatok bizonyítják egy itáliai, dalmát művészkolónia ittlétét. Feltehetően ők építészként, kőfaragóként irányították a munkálatokat, s magyar kőművesmesterekkel és vörösmárványfaragókkal dolgoztak. Chimenti Camicia firenzei intarziátor (Vasari építészként is emlegeti) volt, aki a királyi építkezések terveit elkészítette.

Az épületekből fennmaradt számos reneszánsz töredéknél fontosabb néhány kimagasló szoborműről megemlékeznünk.

Mátyás budai, visegrádi palotáinak legértékesebb szobrai valószínűleg bronzszobrok voltak. Az életnagyságú szobrok (Heraklész, Hunyadi János, László, Mátyás) mintázását és öntését Budán végezték. A Márvány Madonnák Mesterének tulajdonítják a palota másik szép szobrászati alkotását, az ún. Visegrádi Madonnát, amely eredetileg a kápolna kapuját koronázhatta.

A budai márványszobrászok munkáját irányító Giovanni Dalmata műve az ún. Diósgyőri Madonna és a visegrádi palota vörösmárvány díszkútja a lernai Hidrán lovagoló gyermek Herkules alakjával.

A Mátyás elkezdte építkezéseket utódja, II. (Jagello) Ulászló folytatta, erről címeres töredékek tanúskodnak. Az ő villaépítkezései (Nyék) jelzik a folyamatos átmenetet a dunántúli reneszánsz kialakulásához, amelynek a nagyvázsonyi vár feltárásán előkerült töredékek 1500 körüli példái.

Az első, teljes egészében reneszánsz egyházi épület az ún. Bakócz-kápolna. Alapjait a humanista főpap, Bakócz Tamás esztergomi érsek rakta le 1506-ban. A kápolna a Brunelleschi által Firenzében kikísérletezett, korszakalkotó centrális kápolnatípus változata.

A kápolna szobrászati díszével közeli stíluskapcsolatban állnak a pesti belvárosi templom tabernákuluma, az egyházasgergei templom szentségtartója. Érettebb stílust képvisel Szathmáry György tabernákuluma a pécsi székesegyházban.

Az olaszok által meghonosított stílus a 16.században magyar vörösmárványfaragók kezén élt tovább, s terjedt el széles körben az ország területén (pl. Siklós, Mezőkeszi, Nyírbátor, Gyulafehérvár). Egyik legszebb emléke ennek a kornak az un. Báthory-Madonna (1526).

A mohácsi vész után inkább a hadiépítészet kap hangsúlyt (a baranyai Márévár ekkori átépítése reneszánsz ízlésről tanúskodik).

A polgári reneszánsz építészet egyik centruma ekkortájt Kolozsvár lett, erről az un. Wolphard-ház (1534-36) faragványai és a Szent Mihály-templom sekrestyeajtaja (1532, a német reneszánsz elszigetelt példája, készen hozták Kolozsvárra, feltehetően Adolf Daucher augsburgi szobrászműhelyéből) tanúskodik. Az északi reneszánsz egyik legszebb példája egy nyitrai epitáfium kőlapja (1520-30).

Szapolyai halála (1540) után Martinuzzi György folytatta a budai erődépítkezéseket. A nyíláskeretezések a kolozsvári kőfaragók munkáihoz állnak közel.
Sírkőszobrászat

A síremlékszobrászatban még sokáig éltek a gótikus formák. A humanista Vitéz János († 1472), aki Bonfini szerint reneszánsz árkáddal díszíttette palotáját, síremlékét gótikus stílusban faragtatta ki. Szapolyai Imre nádor 1487-es és Szapolyai István 1499-es sírköve még gótikus elrendezésű, de reneszánsz elemeket tartalmaz. A legkorábbi reneszánsz ízlésű sírkő Beatrix tárnokmesteréé, Bernardino Monellié († 1496).

A sírkövek stílusváltása lassan, a Jagello-korban játszódik le: antikizáló elemek és illuzionisztikus kompozíciós séma keretében jelennek meg a hagyományos heraldikus és figurális toposzok. Kora csoportjuk Esztergomhoz köthető. Bakócz Bálint 1497-98 körül készült sírköve álló figurával a család műpártolásának egyik első reneszánsz emléke.

A címeres vagy fekvő alakos sírlapok általában magyar mesterek alkotásai. A reneszánsz felfogás gyakran csak az elhunyt realisztikusabb ábrázolásában nyilvánul meg.

A 16. századi gazdag síremlékanyag a különböző típusok kialakulásáról tanúskodik a hagyományos sírkövek mellett. Pl. oszlopos síremlék az elhunyt álló vagy térdelő alakjával.

Egyik legszebb, már inkább a német reneszánsz hatását mutató síremlék-szobor Pisendorfi Rueber János kassai főkapitány sírszobra új, 17. századi síremléktípus előfutára.

 

Szobrászat a 17. században

Egyházi művészet

A világi és egyházi épületbelsőkben, főleg ahol a barokk stílus és ezzel az abszolút monarchia és az ellenreformáció eszméje érvényesül, mindenütt egységes és nagy hatású összbenyomásra törekednek, ami a hivő és a templom kapcsolatát segíti elő. Főleg a templombelsőkre jellemző a nyugtalanság és zsúfoltság. Legfontosabbá a főoltár válik, amely betölti a teljes szentélyfalat és annak építészeti szerkezetét festészeti és szobrászati dísszel gazdagítja. Többnyire műhelyközösségben élő többféle mester alkotása ez. Az oltárkép témájának, a szobrok tárgyának megválasztása kapcsolatban van az építtető adta programmal. A barokkosodás folyamata e téren erősödött a leggyorsabb ütemben és vált az új eszmék hirdetőjévé. Ezek sorában igen gyakori a Mária országa ( Regnum Marianum) gondolata, amely hatásosan hirdeti Magyarország kiváltságos helyét, mint amely országot már István király Mária oltalmába ajánlott. Ezért keletkezik nagy számú Mária-kegykép és fogadalmi oltár, amelyek természetesen nem mind művészi értékűek. De van köztük ilyen is, mint például az árpási templom Köpenyes Mária oltára, amelyen a Magyarország térképét átvevő Mária lebegő alakja alatt az ország nagyjainak portréhűségre törekvő alakjai láthatók (1666, ismeretlen mester alkotása). Amíg az első barokk oltár - a nagyszombati egykori jezsuita templom főoltára - felépítésében és formáival is inkább a német nyelvterület felé mutat (Balthasar Knilling és Veit Stadler műve, 1637-40), addig a kőszegi Szent Jakab-templom főoltára átjárókkal, szabadon álló szobrokkal gazdagított, s a teljes szentélyfalat elfoglaló szerkezete kiemeli az olaszos elemeket is. Szobrai Szent Péter és Pál apostolokat, valamint a fontos jezsuita szenteket, Szent Ignácot és Xavéri Szent Ferencet ábrázolják. Valósággal népies hangvételt áraszt Gyöngyöspata talán Felső- Magyarországon készült fő- és mellékoltára. Az 1650 körül készült oltárokat festett oltártábla díszítette, de a főszerep itt is a faragóé, aki a figurális és a díszítő elemeket alkotta. A gazdag faragású segesvári főoltár (ma az evangélikus templomban) Vest János 1680 körüli munkája. Miként több társa, ez is főleg szobrászi munkájával tűnik ki. Ugyancsak figyelemreméltóak a lőcsei jezsuita templom mellékoltárának lendületes angyalalakjai az e vidéken működő Olaf Engelholmtól (1675 körül). A Svédországból hozzánk került mester a művészvándorlás további érdekes példája.

Az oltárokkal több tekintetben rokon az epitáfium, amely főleg Nyugat- és Észak- Magyarország templomaiban gyakori. Olyan, a templom falában elhelyezett halotti emlék ez, amely nem sírhely, csak a megemlékezést szolgálja. Az epitáfiumok - miként az oltárépítmények is - a műfajok keveredését mutatják, festészet és szobrászat sokszor együtt szerepel, általában a szobrászat művészileg kíválóbb. Az epitáfiumok a század előrehaladtával fokozatosan egyszerűsödnek és lassanként beérik egyszerű kőfaragó munkával is. Ez azt is jelenti, hogy művészi színvonaluk változó. Az ábrázolások témaköre - lévén ez kedvelt protestáns műfaj - sokkal kötöttebb az oltárokénál. Viszonylag magas művészi színvonalával emelkedik ki az epitáfiumok soraból a Gross családé Szepesszombaton, amelyet a család egyik tagja, ifj. Gross Pál állított 1688-ban.

Síremlékek

Tisztára szobrászi munkát igényelnek a síremlékek, amelyek sorában különféle típussal találkozunk. A leggazdagabb, legrangosabb emberek szabadon álló sírládát, úgynevezett tumbát alkalmaznak. Különösen Erdélyben voltak elterjedtek. A legismertebb Apafi György síremléke, fedőlapján az elhunyttal (Nicolai lllés műve, 1635). Itt kissé esetlen, részleteiben görcsös formaadású keveredését látjuk késő gótikus és reneszánsz elemeknek. Vele egykorú, de középkori reminiszcenciák nélküli Sükösd György síremléke 1632-ből. Diószegi Péter munkája (Kolozsvár, Múzeum). A síremlékek sorában leggyakoribbak azonban a fali síremlékek, a sírlapon kevés felirattal és szobrászi dísszel, rendszerint az elhunyt címerével ellátva.

Noha kissé sematikus egyszerűségük miatt a különféle kezek és művészi irányok ezekből a síremlékekből nehezen elemezhetők ki, kedveltségüket bizonyítja a polgárság körében mutatkozó elterjedtségük.

Különálló típust képviselnek azok az evangélikus síremlékek, amelyekből ma 7 különféle felépítésű található a XVII. század végéről a soproni múzeum kertjében. Tartózkodó díszítések és bőséges felirataik egyaránt éreztetik az érett reneszánszból a tiszta barokkba átfejlődő felfogást. A síremlékeknek az átlagosnál szerényebb művészi színvonala feltehetően annak a következménye, hogy főleg helybeli mestereket foglalkoztattak, akiknek képzettsége és tehetsége szerényebb volt.

A század végén, az ellenreformáció teljes diadalának és a török kiűzetésének hangulatában kezdődik meg a köztéri egyházi emlékek felállítása. Első emlék a győri Mária-oszlop 1686-ból, a Regnum Marianum gondolatának hirdetője. A század utolsó éveiben emelik a gazdag szobordíszű soproni Szentháromság-emléket (1695-1701), amelyen kissé szinpadias lendülettel érvényesül á megtért város túlbuzgó katolicizmusa. A sokalakos, mozgalmas, kissé színpadias hatású mű a maga nemében egyedülálló.
Szapolyai Imre nádor 1487-es és Szapolyai István 1499-es szepeshelyi sírköve ugyan még gótikus kompozíciójú, egyes elemeik (építészeti tagozat, ágaskodó ló, lekerekített címerpajzs) azonban már a reneszánsz sírkőszobrászat előhírnökei.

 

Szobrászat a 18. század első felében

Szobrászi munkát, olykor inkább kőfaragóit igényeltek azok a figurális vagy ornamentális díszek is, amelyek a városi házakon szerepeltek, akár a kapu feletti fülkében elhelyezett szoborról, akár erkélytámasztó hermákról van szó. Ha a szobrászi alkotások mennyisége a század első harmadában - nagyjában Mária Terézia trónraléptéig - nem is mutat olyan gazdagságot, mint az építészeté, szerepe és hatása nagyon fontos. Nemcsak az itt dolgozó kimagasló mesterek - például Georg Rafael Donner - mintaképet nyújtó, műhelyeket életre hívó tevékenysége miatt, nemcsak a köztéri egyházi emlékek igényes műfajának számos megvalósítása miatt, hanem mert általánossá avatja az épületeken kívül-belül szereplő kőfaragó-kőszobrászi dísz alkalmazását. Ezzel indítja el azt a folyamatot, amely a hazai mesterek fejlődéséhez szükséges.

A pesti Invalidus-palota szobordisze (Ch. Mader), a ráckevei Savoyai kastély homlokzati szobordísze, a már lebontott Fegyvertár Herkules-szobra, a pesti Grassalkovich-palota és a hozzájuk hasonlók azt bizonyítják, hogy a szobrászi munka iránti igény egyre erősbödik. Az eredetileg sem túl nagy számú műből nem sok maradt ránk, és ez megnehezíti a mesterkérdés vagy a stiláris forrás eldöntését. A nyugati országrész munkáihoz kapcsolódnak a székesfehérvári régi városháza kapuját díszítő Igazság és Bölcsesség szobrai a kismartoni Walch Tamás mestertől (1717). Mindez azt is mutatja, hogy a kimagasló fontosságú és építtetőjű épületeket valóban igényes szobordísz gazdagította és ezek jó részét feltehetően Ausztriából jött mesterek készítették.

Ugyancsak kevés emlék maradt e korszak síremlék-szobrászatából. Az egyszerűbb emlékeket szinte teljesen elmosta a történelem sokféle vihara. Mint egy kialakuló új típus korai példája említhető a pozsonyi székesegyház Keresztély Ágost esztergomi érsek tiszteletére emelt, már elpusztult obeliszkes emlékműve (1735), amelyet ugyancsak az ifjabb Fischer von Erlach tervére vezetnek vissza. Ez az obeliszkes, olykor piramis elé állított síremléktípus válik a monumentális síremlékek jellegzetes modelljévé az egész század folyamán.

 

Szobrászat a 18. század második felében

Másként alakul a szobrászat szerepe és ezzel teljesítménye is. Itt az építészettel való kapcsolat még erősebb, ha a legkiemelkedőbb alkotások nem is beépítetten függnek össze az építészettel. Ide tartozik Donner néhány műve és a legtöbb, a templomok berendezéséhez tartozó oltárszobor, szószékek vagy teljes oltárépítmények. Ezek jó része nem kőfaragó, hanem fafaragó munka volt, színezéssel és aranyozással, olykor nem is fa, hanem stukkógipsz felhasználásával. A lendületes mozgás, a hatásos alakfelépítés, a megkapó színadás és valami gyorsan magával ragadó drámaiság jellemzi ezeket az alkotásokat, elsősorban az érett barokk korában.

A felvilágosodás áramlatai következtében a század utolsó negyedében valami merevvé válás észlelhető, ami a korábbi spontán hatású műveket megfosztja magukkal ragadó voltától. Megfigyelhető a formaadás több változata, köztük olyan, amelyik a maga kissé esetlen darabosságával, jóízű népiességével már átvezet a népi jellegű faragás felé és valószínűsíti, hogy készítője valaminő látott, de igazán nem elsajátított minta után dolgozott. Egy másik stílusváltozat, amelynek sok jelentős szószék és más egyházi faragás köszönhető, az olasz stukatúrák könnyed, olykor bravúros mintázásával, nyugtalan szerkesztésmódjával, bőven áradó fantáziájával rokon. Ennek az áramlatnak legjelentősebb képviselője a főleg a Zichy-család szolgálatában dolgozó Bebo Károly (1712-1779), aki a budai Szent Anna-templom, valamint a budai Szent Erzsébet-templom szószékét, illetve oltárszobrait készítette. Kőfaragóként is működött, így valószínű, hogy sokoldalú tudását a vele és körötte dolgozó munkatársak elsajátították.

A legjelentősebb és a hazai barokk szobrászat áramlatai közül a legmagasabb színvonalú műveket Johann Anton Krauss alkotta (1728-1795). Itt kerül - mint Bajorországban is és a közeli német területeken - az egyházi szobrászat drámai mozgalmasság és hatásosság szempontjából legközelebb a színpadművészethez. Bár erre az irányra más példa is akad - például a pesti belvárosi templom hatásos Kálvária-oltára vagy a Szent Anna templom Mária bemutatása-oltára - mégis Krauss az, aki ezt a magával ragadó kifejezést művészi minőség szempontjából a legmagasabb szintre fejleszti. Krauss készíti a jászói premontrei templom Kracker oltárképeivel ellátott oltárainak figurális díszét.

Noha oltáraink túlnyomó része ismeretlen mester alkotása, van néhány mesternév, amely köré templomi szobrászatunk egy-egy sorozatát csoportosítani lehet. Így a pesti Hebenstreit Józsefé (1719-1783), aki egyaránt volt kő- és fafaragó, és igen sok oltárt készített még távoli templomok - például Belényes, Besztercebánya stb. - számára is. A szécsényi ferences templom Szent Ferenc-oltára (1777) vagy az egri minorita templom főoltárának szobrai (1769) jelzik gondos és hatásos formálását, amelyben hidegebb, merevebb vonások is érződnek már. Hogy a már említett pesti Kálvária-oltár az ő műve-e, még tisztázatlan. Az egervári kiváló Szent Sebestyén- és Rókus-szobrok Philipp Jakob Straub (1706-1777) osztrák művész érett munkái. Pozsonyban és Győrben Gode Lajos (működött a 18. sz. közepén), a Felvidéken Hartmann József (1700-1764), Erdélyben Nachtigall János (1717 k.-1761) és Schuchbauer Antal (1720-1776) fejtett ki gazdag tevékenységet a templomberendezések szobrászi díszei terén. A harmonikus belső tervezés (oltár keretek, szószék, orgona, padok stb.) legszebb példái Stuhlhoff Sebestyén (1753) nevéhez kapcsolódnak.

Laikus fráterek munkái lehettek, de olykor helyi polgári mestereké is, azok a gyógyszertár- és refektóriumberendezések, amelyek teljes belsőépítészeti egységet képezve magas művészi szintű dísszel látják el a rendelkezésre álló helyiséget. Ilyen az egykori kőszegi patika vagy a ma múzeumként látható székesfehérvári gyógyszertár és a trencsényi refektórium (a nagytétényi kastélymúzeum kiállításán). Nagy számban találunk olyan templomberendezéshez tartozó szobrászati alkotásokat, amelyek többé-kevésbé elválaszthatatlanok az építészettől, még ha olykor mozdítható vagy szabadon álló szobrokról van is szó. Ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy a barokk művészet magával ragadó mozgalmassága, színessége, érzékletes kifejezése, élénksége elterjedjen. E művek egyszerre tartoznak a szobrászathoz - formáik révén - és a festészethez, gazdag színadásuk révén. Más szerepet töltenek be többnyire szerényebb képességű mesterek művei - azok a jóval kisebb számban ránk maradt, architrávokat díszítő, homlokzatfülkéket kitöltő szobrok, amelyek távlati hatásra készültek és így többnyire kőfaragó munkák lehettek. Ha templomokon szerepelnek, akkor rendszerint a templom tituláris szentjét ábrázolják vagy a magyar szent királyokat, akik főleg a templomok külső díszeként népszerűek. E téren is megfigyelhető egyfelől a népiessé válás, másfelől a klasszicizáló higgadás folyamata.

A barokk templomberendezések olyan érdekes és gazdag alkotásegyüttesek, hogy az eddiginél nagyobb figyelmet érdemelnének. A kor művészi formálásának magas szintű átlaga leginkább ezekben ragadható meg. Főleg a század utolsó harmadában, a felvilágosodás hatására válnak kedveltté a csupán építészeti elemekből készült oltárok. Megcsendesedik az egész templombelső, megritkulnak a mozgalmas és színes szobrok. A magával ragadó hatást egyetlen oltárépítménynek kell gyakorolnia. Szép példája ennek a székesfehérvári székesegyház Hillebrandt alkotta főoltára (1772-1775), nemcsak a mester, de talán a korszak legszebb ilynemű munkája. Szinte a 18. század egészében gazdagon virágzott a köztéri egyházi szobrászat is. Főleg Mária-oszlopok és Szentháromság-emlékek, részint súlyos csapások elhárítására, részint a katolikus egyházba való visszatérés jeléül. Ezt már a soproni Szentháromság-emlék esetében láttuk. Hozzá hasonló gazdag és mozgalmas, szinte színpadias emlékünk alig van, de a majd százra tehető köztéri emlékművek sorában több típus mutatkozik előttünk. Keletkezésük története csakúgy, mint mesterkérdésük tisztázása még felderítésre vár. Valószínű, hogy ezek a nagyobb építészeti tudást is igénylő emlékek legalább a korai szakaszban - olasz mesterek alkotásai. A selmecbányai Szentháromságemlék (1755-1766) vagy a körmöcbányai Mária-oszlop (1764) Dionisio Stanetti (meghalt 1767) alkotása, aki sokat dolgozik e vidéken. Bebo is készített Óbuda számára Szentháromság-emléket. Mégis nagyobb számban találunk a műfaj művelői közt német származásúakat. Így Jakob Christian Schletterer (1699-1774) Mária-oszlopa (1745) Sopronban vagy Martin Vögerl művei (1714-1770), aki Stanettivel együtt is dolgozik, önálló műveként a nyitrai (Nitra) Immaculata (1750) szép talapzati reliefjeivel emelkedik ki és szerez mesterének megbecsült rangot.

Pesten is tudunk több olyan kőfaragóról, aki ilyen igényes felépítésű, de finomabb részletkezelést nem igénylő munkát készített. Így a budai, megújítottan ma is álló Szentháromság-emlék (1712-1715) Ungleich Fülöp és Hörger Antal alkotása, akik más pesti emlékeknél (Flórián-csoport a pesti belvárosi templomon) is működnek. Talán a legjellegzetesebb változat a hidak, illetve utak mentén szabadon álló szobrok, sajnos, megritkult sorából maradt ránk. Ezek többnyire Nepomuki Szent János- vagy Rókus-szobrok és tovább élnek a század végéig, egyre népiesebb ízű változatokat alkotva. Az elég nagy számú, de többnyire sérülten és csonkán ránk maradt kálváriák többféle típust képviselnek. A kálváriák általában dombot koronázó vagy lezáró épületek voltak, sem maga a Kálvária-csoport, sem az odavezető út mentén álló vagy az épületbelsőben felállított szobrok általában nem kiemelkedők.

A világi szobrászat alkotásai kisebb számúak. Jó részük a főhangsúlyként kezelt kapuzatok figurális vagy ornamentális kereteként készült, városi paloták vagy vidéki kastélyok fontos díszéül, amelyek közt sokszor nemcsak hatásos, de művészileg is kiváló alkotást találunk. A szobrászi-kőfaragói kultúra magas szintjét mi sem bizonyítja jobban, mint az erkély- és lépcsőkorlátok változatossága és magas minőségű gazdagsága, a szalagfonatos vagy kőbábos dísz sokfélesége. De az épület összhatása szempontjából nem kevésbé fontosak az attikákon álló, figurális, ornamentális vagy vázadíszek, amelyek előképe - bárki is volt készítőjük - megtalálható volt a rendelkezésre álló mintakönyvekben. Hogy e téren is észlelhető a csendesedésnek, a meghiggadásnak olykor már 1760 táján fellépő folyamata, és ennek uralkodó tendenciává válásával a század utolsó évtizedeiben találkozunk majd, talán felesleges külön hangsúlyozni.

Stukkószobrászati munkát igényeltek azok a mennyezetek, amelyek kastélyokban és palotákban, de egyszerűbb polgári házakban is szép számmal készültek. Az utóbbiak közül főleg Sopronban, Kőszegen, Sümegen maradtak ránk vonzó példák, az átalakulásnak, illetve lassú klasszicizálódásnak hasonló folyamatával, mint amit a nagy szobrászat területén megfigyelhettünk. Az a tény, hogy ilyen munkák kis városok épületeiben is előfordulnak, beszédes bizonyítéka e műfaj elterjedésének, általában a díszítő szobrászati készség magas fokának, ami csak általános szobrászi kultúra talaján tud virágozni.

Síremlék kevés maradt ránk, nyilván ezek magas költsége tartotta vissza a megrendelőt, és ezért idevágó szobrászi gyakorlat sem igen alakulhatott ki. Szinte kivételként magasodik ki a máriabesnyői Grassalkovich-síremlék, amelynek nagyméretű tumbáján kecses puttók játszanak. (Johann Georg Dorfmeister munkája - 1736-1786) vagy a gyulai Harruckern-síremlék, Johann Martin Fischer (1740-1820) műve, akinek több más alkotása is volt hazánkban. A század utolsó évtizedeiben a meghiggadás e téren is megmutatkozik, egyszerűbb, síkszerűbb lesz a síremléktípus. Mindinkább fali síremlékeket, mégpedig falhoz simuló piramis alakú vagy obeliszkes fogalmazást alkalmaznak. Ilyen Festetich Kristóf síremléke a keszthelyi r. k. templomban (1768).

A portrészobrászat csak most kezd bontakozni. Kevés az igény és ha ilyen mutatkozik, főuraink - még az erdélyi Telekiek is - általában német területről hozatják a kívánt művet. Épp ezért fontos a jeles osztrák szobrász Franz Xaver Messerschmidt (1736-1793) hazai működése, mert élete utolsó hat évét Pozsonyban töltötte, itt készítette a számára oly vonzó fiziognómiai fejtanulmányok egy sorozatát, de arcképeket is. Jó példa erre Kovachich György mellképe (1782). Bizonyára e munkássága hatására indul meg lassan a hazai arcképszobrászat, amelynek egyik korai emléke a pozsonyi Marschal Antal Önarcképe (1796).

 

Szobrászat a 19. század első felében

Ebben az időszakban sem a középületek, sem a magánházak nem igényeltek nagyobb szobrászi díszt, az oszlopfők klasszikus elemekből álló, közkézen forgó mintakönyvek alapján megvalósítható, olykor finom szobrászi kivitele mellett csak a falmezők vagy oromzati reliefek szolgáltattak némi lehetőséget. Főúri építkezéseknél, világiaknál és egyháziaknál egyaránt, előnyben részesítettek külföldi mestereket. Ezek közül különösen sokat foglalkoztatták Klieber Józsefet (1773-1850), a bécsi akadémia szobrász professzorát, aki feltehetően Ferenczy István első mestere volt. Klieber a pannonhalmi könyvtár dísztermébe királyszobrokat, a budapesti Festetich-palota bejárati csarnokába pedig mitológiai alakokat készített. Feltehetően sohasem járt Magyarországon, így csak közvetve gyakorolhatott hatást.

A hazai fejlődésbe lényegesen szorosabban belenőtt szobrász a velencei Marco Casagrande volt (1805-1880). Pyrker János egri érsek hívja be hazánkba, ő készitteti vele az egri székesegyház aránylag gazdag szobrászi díszét, ami az attikaalakok (1833), valamint a feljáró mellett elhelyezett monumentális szobrokon kívül a templombelső 28 falmezejét tölti ki, Krisztus életéből vett jelenetekkel. Gondos, jól képzett szobrász keze mutatkozik itt, erősebb egyéni íz nélkül. A személyes jelleg sokkal jobban érződik azokon a mitológiai reliefeken, amelyeket akár a fáji Fáy-kúria számára, akár - pesti letelepedése után, 1837-től - többek között az Ullmann-ház zeneterme számára készített. Arcképszobrászattal is foglalkozott, majd 1841 után az esztergomi székesegyház szobordíszén dolgozik. Minden munkahelyén több segédet és tanítványt foglalkoztatott, és így jelentős hatása volt a szobrászi munkában akkor eléggé járatlan hazai szobrászjelöltekre. A 48-as szabadságharc gyors leverése után Casagrande munka nélkül marad, elkedvetlenedve tért vissza Velencébe, majd 1856-ban újra Egerbe, hogy néhány szobrát ott befejezze. Személyében a monumentális szobrászat és a kisplasztika olyan mestere áll előttünk, akinek képessége, tanultsága termékenyítően hatott anélkül, hogy műveinek bármilyen nemzeti jellege, a hazai hagyományokhoz kapcsolódó szála lett volna.

A síremlékszobrászat terén gazdag munkásságot fejtett ki Huber József. Gondos mintázás, átgondolt és óvatos alakfelépítés jellemzi néhány alaptípusra visszavezethető gyászoló alakjait, lepellel burkolt, urnára támaszkodó, esetleg fáklyatartó figuráit. Ha kissé ügyetlenebbek is olykor Casagrande alakjainál, közvetlenebbek és melegebbek, a minőségi igényt is őszintébb átéléssel valósítja meg.

A legnagyobb munkásságú szobrász Dunaiszky Lőrinc (1784-1833). Minden feladatot elvállalt, minden anyagban dolgozott, valami vállalkozói élelmesség is jellemzi. Sokat dolgozott az Alföldön a gyors egymásutánban épülő protestáns egyházak számára. Oltárszószékek készítése jelentette egyik specialitását. Ezek azonban csekély szobrászi munkára nyújtottak alkalmat. Költségkímélés céljából szívesen faragta szobrait fából, majd gipsszelfestékkel vonta be őket, akár a barokk korban. Ezek sorából a legismertebb a krisztinavárosi plébániatemplom női szentjeinek sora, noha a nagy méret és a művész számára szokatlan feladat valahogyan szikárrá, hűvössé formálta ezeket. Sokkal vonzóbbak, sokszor művészi magaslatra emelkedők a fülkedíszként vagy kútkoronázásként készített alakjai. Mivel Dunaiszky az elsők közé tartozik, aki a bécsi akadémián tanult és az akadémiai szobrász megkülönböztető címet használja, bizonyára fontos szerepe volt a bécsi klasszicizmus szobrászi felfogásának átplántálásában. Gazdag munkássága és számos munkatársa révén ez a felfogás nyilván széles körben terjedt el.

E fél század legjelentősebb szobrászegyénisége Ferenczy István (1792-1858). Az újjáéledő magyar szobrászat jelképes elindítójának tekinthetjük Pásztorlányka vagy ahogyan ő nevezte "A szép mesterségek kezdete" című szobrát, amelyet római tanulóévei alatt készített és küldött haza. Ferenczy önálló magyar szobrászatot akart megteremteni, olyant, amely csak magyar földből fakad és amelyhez nem szolgáltatnak előzményt a korábbi szobrászi alkotások. Ferenczynek nem sikerült célját megvalósítani. (Művészetének részletes ismertetése külön lapon olvasható.) Kudarcai után visszavonult szülővárosába, Rimaszombatba, ahol főleg mechanikai ötleteinek kivitelezésével foglalkozott. Olykor szobrászi munkát is vállalt, amihez segédre volt szüksége. Így került hozzá a fiatal Izsó Miklós, akinek ily módon Ferenczy volt az első mestere.

Monumentális szobrászatról e korban alig beszélhetünk, hacsak nem tekintjük annak az olykor igen sikerült sírszobrokat. Munkásságának mennyisége miatt meg kell említeni Uhrl Ferencet (1794-1862). Ma is létező alkotásai - mint a helyreállított úgynevezett Nereidák kútja a Ferenciek terén vagy a Ludoviceum lépcsőházi reliefjei - alig mutatják többnek gyakorlott kőfaragónál. De vállalkozó kedve, sokféle feladat iránti érdeklődése és nem utolsósorban az a tény, hogy mindenkor ő készítette a legjutányosabb árajánlatot, állandó munkát biztosított számára. A hazai szobrászat ekkor még keresi útját, elszakadni igyekszik az építészettől, eddigi fontos táptalajától, és nehezen találja meg az új alkalmakat és a hozzáillő kifejezési formát. Talán egyik művészeti ág terén sem mutatkozik oly erővel a hűvös-száraz akadémizmus hatása, mint ezeknek a nem kiemelkedő tehetségű szobrászoknak a munkásságában. Ezekhez képest Ferenczy célkitűzése és eszközei valóban magasrendűek.

A fiatal generáció tagjai magasabb igénnyel lépnek fel. Czélkuti-Züllich Rudolf (1813-1890) vagy Engel József ( 1815-1901) a megkésett akadémikus szobrászat hűvös, habár jól, iskolázott képviselői. Sem egyéni, sem nemzeti jelleg nem érződik rajtuk. Mégis Czélkuti Júnó-szobra melyet Döbrentei Gábor akadémiai titkár lakásán állított ki közszemlére - osztatlan lelkesedést váltott ki, jeléül annak, hogy a társadalom valósággal vágyott szobrász után. Czélkuti sikeres indulása után csakhamar elkedvetlenedik, apró faragványokkal foglalkozik és élete jó részét - egészen 1860-ig - Rómában tölti. Hazatértekor már sürgető igény támadt köztéri emlékszobrok felállítására, Czélkuti is készít Katona Józsefet és Kisfaludy Sándort ábrázoló szobrokat, ezek azonban oly kevéssé sikerültek, hogy el kellett őket távolítani.

Engel József külföldön tanult és 1869-ben telepedett le Pesten. Igy működésének jó része a következő korszakra esik. Ugyancsak a századközép táján működik Alexy Károly (1823-1880), akiben nagy lendület és igazi szobrászi készség élt. E korszakban azonban nem jut igazi megbízáshoz, ezért főleg kis méretű bronzszobrokat készít. Nála is jelentkezik az az illusztratív, irodalmias íz, amely ismert irodalmi témák szobrászi tolmácsolását tartja elsődleges feladatának, ami a század második felének szobrászatában válik majd jellemzővé.

A szobrászi munka egy speciális területén működött Böhm József Dániel (1794-1865), az érmész is. Élete nagy részét Bécsben töltötte, ahol 1836-tól a pénzverde vezetője volt, és az éremvésők egész gárdáját nevelte fel. Kapcsolatai Magyarországgal mindvégig fennállottak, számos érmet készített hazai kiválóságokról és kapcsolatban állt azzal a negyvenes években fellépő tudós-triásszal, amely nemcsak a magyar művészettörténeti irodalomnak, hanem a műemlékvédelemnek is megindítója. E triászt Henszlmann Imre, Ipolyi Arnold és Rómer Flóris alkotta.

Az építészet vezető szerepéhez nemcsak a korszak társadalmi igénye és az eközben kialakult kedvező körülmények biztosítottak lehetőséget, hanem az is, hogy ha tehetségük mértéke, nagysága eltérő is lehetett, mindegyik mester szinte egyforma alapképzésben részesült. Ez önmagában is biztosított valaminő szintet. Ezért merül fel mind gyakrabban a XVIII. század második felétől kezdve, a XIX. század első felében pedig mind sürgetőbben, egy művészeti akadémia felállításának kérdése. Célja a művészjelöltek megfelelő alapoktatása volt, amelynek során alkalmat kellett nyújtani számukra nemcsak a technikai ismeretek elsajátítására, de életutáni, illetve gipszszobrok utáni rajzolásra is. Noha több terv született, a gondolat nem került megvalósításra. Ezért már 1800 körül és után általánossá válik, hogy a művészjelöltek - hosszabb-rövidebb ideig - a bécsi akadémiát látogatják, hisz ez volt legközelebb. Ez a képzettség megszerzése mellett valamiféle rangot is adott, az akadémiai festő- vagy szobrászmegnevezés többet jelentett már, mint a céhmesterség.

 

Szobrászat a 19. század második felében

A festészet nagy jelentőségű és páratlan gazdagságú virágzásával nem vetekedhet a szobrászaté, noha e téren is rendkívüli fellendülésnek vagyunk tanúi. Amíg az előző korszak szinte minden jelentős törekvése vagy a művészi felkészültség hiányosságán, vagy a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt akadt el, addig most olyan nagy változás következett be, hogy a fellépő nehézségek ellenére rendkívüli gazdagodást figyelhetünk meg. Nemcsak a Mintarajz tanoda néven 1871-ben alakult felsőfokú művésziskola nyújt rendszeres képzést, de egyre általánosabb, mondhatni elengedhetetlenné válik a külföldi akadémiák látogatása. Közülük Bécs és München az, ahol szobrászaink leginkább tanulnak. Az itt tanultak a legtöbb esetben rányomják bélyegüket növendékeikre, de mégis kialakul, elsősorban Izsó Miklós esetében egyéni, mondhatni nemzeti felfogás, amely megkülönbözteti Izsót és szobrászaink néhányát az egyetemes szobrászat szokványos és általános vonulatától.

E korban az építészet is jóval több lehetőséget biztosít díszítő szobrászati alkotásokra. Nemcsak az ornamentális díszítmények terén - amelyek a romanizáló-gótizáló épületek frízét, oromdíszeit, nyíláskeretezéseit gazdagították -, de olykor figurális ábrázolásokban is. Egyik legjelentásebb épületplasztika a Feszl építette Vigadó sarokdíszeként Alexy Károlytól készített Táncolókat ábrázoló reliefek, amelyek könnyed lendülete és az épülethez szerencsésen illeszkedő mintázása nagymértékben emeli az amúgy is gazdagon alakított homlokzat hatását. De ilyen bőséges dísz ékesíti a berlini Stüler által épített Tudományos Akadémia külsejét is, amelyen a tudomány különféle nagyjait bemutató monumentális reliefek sorozata szerepel, köztük Izsó Miklós alkotásai is.

Ha a klasszicizmus után a romantika idején ismét szokásossá vált az épületdíszítő szobrászat és annak bizonyos tekintetben jelképes mivolta, a historizmus korában ez szinte kötelezővé vált. Nem annyira monumentális méretben és igénnyel, mint inkább a gazdagítás és a díszítés kedvéért. Szinte nincs épület, amelynek kapuját és erkélyét figurális díszek, hermák és kariatidok ne díszítenék. Nincsenek angyalfej nélküli zárókövek, általában nincsenek díszítetlenül hagyott hangsúlyos részletek. De ez a sokféle mitológiai vagy ornamentális dísz legtöbbször stukkóból készült, olykor öntés útján előállított, gépiesen sokszorosított részletek voltak. Ritkán találunk igazi kőfaragó munkát, leginkább még az erkélytartó figuráknál. Ez a gazdagság egyaránt jellemzi a városi épületeket és az egyházi alkotásokat. Ha művészi értékük általában nem is magas, de történelmi és ízlésbeli dokumentumértékük, s a szobrászi gyakorlat elterjedését, nélkülözhetetlenségét igazoló voltuk miatt mégis fontosak. Most alakul ki az a régen nélkülözött általános szobrászi tudás és gyakorlat, amely felvirágzást indít el. Már a század végére kialakul az a szobrászi színvonal és a szobrászat iránti igény, amely e korszakban minden országban megfigyelhető.

A dekoratív szobrászathoz képest új, korábban szinte nem létezett feladatként jelentkezik a köztéri emlékműszobrászat. Általános műfaja ez a 19. századnak, de sehol sem alakult ki annyira előzménytelenül, mint hazánkban. Ezért teljesítményei, amelyek nem maradnak a környező országokéi mögött, annál magasabbra értékelhetők. Nemcsak uralkodók és államférfiak, a nemzeti költészet nagyjai jutnak most emlékszoborhoz, de a léptékben megnőtt város is elnyeri közterein a szükséges hangsúlyokat. Emellett virágzik az intimebb igényű plasztika is, arcképek vagy életképi jelenetek formájában, de ezek jelentősége a monumentális szobrászat mellett - Izsótól eltekintve - másodlagos.

Már e rövid jelzések is mutatják, hogy e félszázad legsajátosabb egyénisége Izsó Miklós (1831-1875) volt. Ő az első - sokáig az egyetlen -, aki a hazai szobrászatot erős nemzeti színezettel egyetemes európai szintre emeli. Mintegy párhuzamos jelensége annak a népi-nemzeti felfogásnak, amely Petőfi és Arany, illetve Erkel és Liszt művészetében jelentkezett. Izsó pályáját nemcsak a kevés megértés, de súlyos tüdőbaja is megfosztotta a beteljesüléstől és ez okozta korai halálát is. Mégis, ami megvalósult, azt bizonyítja, hogy a harmadik negyed kimagasló művésze volt. (Művészetének részletes ismertetése külön lapon olvasható.)

Huszár Adolf (1843-1888) kora egyik legkeresettebb szobrásza. Jó mintázási készsége, biztos alaképítése ellenére nem rendelkezik kimagasló képességekkel. Megkapó őszinteségét és tartózkodó mintázását a budapesti Deák-szobor (1887) jól érzékelteti. Huszár is korán hunyt el, a Deák-szobrot sem ő, hanem Stróbl Alajos, a századforduló legnevesebb szobrásza fejezte be.

Számos kisebb jelentőségű emlékműszobrász mellett a század utolsó harmadának legjelentősebb szobrásza Fadrusz János (1858-1903). Mindvégig önálló egyéniség maradt, a historizmus általános felfogása nem érintette. Fő művének a kolozsvári Mátyás király szobrát tekintjük (1895-1902). Fadrusz művészetében azonban nemcsak a monumentális szobrászat egyik nagy mesterét tisztelhetjük, hanem új utakat mutató, új áramlatokat eggyé olvasztó egyéniséget is. (Művészetének részletes ismertetése külön lapon olvasható.)

Noha a következőkben ismertetendő szobrászok életműve túlnő a 19.századon, felfogásuk jórészt a 19. század utolsó harmadát képviseli és ezért itt szerepelnek. Elsősorban két sokat alkotó monumentális szobrászt kell említeni: Zala Györgyöt és Stróbl Alajost.

Zala György (1858-1937) a korszak legjobb akadémiáin tanul, mesterségbeli tudása, monumentalitás iránti érzéke kiemelkedő. De pátosz és póz gátolják abban, hogy igazán mély, magával ragadó művész legyen. Legsikerültebb alkotása Andrássy Gyula lovas szobra (1893) volt az Országház mellett (A Kossuth-híd építésekor lebontották), amelyen elegancia és lendület, hatásos és festői körvonalak, ember és állat harmonikus összefűzése a fő erények. Fő műve a Millenniumi-emlékmű (1894), az egykori Sugár út kulisszaszerű építészeti lezárása, amely kissé pöfeteg szoboregyüttesével és az oszlopsorok párkányán elhelyezett, lendületesen mintázott csoportokkal (Háború és Béke alakjai vágtató lovaktól húzott kocsin) igen hatásos képet ad. A sokáig készült, csak 1920-ban befejezett emlékmű építészeti részét Schikedanz Albert építész szerencsésen oldotta meg. Építészet és szobrászat hatásos kapcsolata itt jobban sikerült, mint a kor legtöbb más alkotásánál. Zala egész életében sokat dolgozott, alapjában minden megbízást elvállalt, de arcképeiben, kis méretű életképi csoportjaiban vált igazán megkapóvá.

Stróbl Alajos (1856-1926) sokkal magával ragadóbb egyéniség. Noha sok tekintetben rokon Zalával, az őszinteség és meggyőzés hitelesebbé teszi műveit. Tőle sokszor azt is elfogadjuk, amit másnál kifogásolnánk. Legjobb példa erre a Mátyás-kútja (1902) kissé panoptikumra emlékeztető csoportja a budai várpalota falán. Szobrászati tehetségét, nemes emberi eszméit korai Önarcképe (1878) mutatja leginkább. A részletek finomsága, az arányok fegyelme itt is szembetűnő. Nagyarányú művészetének egyik legszebb példája Anyánk című szobra (1892-1896). Törékeny alkatú öregasszony ül kissé hajlott háttal előttünk, nemes egyszerűség, csendes magába fordulás érződik rajta. De a szeretet is, ami a szobrász kezét vezette. Ilyen meggyőző, őszinteségében is ünnepélyes művet keveset alkotott később. Nagyszámú köztéri szobrai a hivatalos igények hangosságát, kissé barokkos színpadiasságát árasztják. Kivétel talán Arany János szobra a Nemzeti Múzeum előtt (1895), amelynek szinte zenei harmóniájú körvonalai, az ülő költő vonzó és közvetlen alakja elfeledteti a talapzatalakok kissé nyers naturalizmusát.

Emlékműszobrász volt Róna József (1861-1939) is, egyúttal - főleg korai szakaszában - az épületszobrászat egyik kedvelt mestere. Részletes és színes előadású Önéletrajzában bőven beszámol ezekről a műveiről, és képet ad az épületplasztika századvégi egyre üzletiesebb irányzatairól. Számos munkája közül csak Savoyai Jenőnek a volt királyi palota előtt álló szobrát emeljük ki. Kallós-Telcs: A budapesti Vörösmarty-szoborPompázatos részletek, barokkos pátosz ellenére olyan lendület él benne, oly remekül illeszkedik exponált helyére, hogy alkotóját igazi szobrászként kell számon tartani. Róna vérbő mintázása mellett hűvösebb, de őszintébb Kallós Ede (1866-1950) szobrászata. Többször dolgozott a valamivel fiatalabb Telcs Edével együtt, így készült legismertebb alkotásuk, a budapesti Vörösmarty-szobor, amelyet túlméretezett talapzatán sorakozó nagyszámú mellékalakja jellegzetes, de szobrászi értelemben nem egészen megoldott alkotásként állít elénk.

A század végére tehát a művészet minden terén gazdag és sokszínű kép alakul ki, ebből csak a legkiemelkedőbb egyéniségeket emeltük ki. Megmutatkozott, hogy a hazai művészet több tekintetben felzárkózott az európai mellé, vannak egyéni nemzeti tendenciái, újraformáló hagyományai. Ugyanakkor egyesíti a különféle, nagyrészt a jövábe mutató törekvéseket is. Ezt a gazdag összképet igyekezett bemutatni a Millenáris Kiállítás. Tendenciája a királyhű nemzet dicsőséges történetének bemutatása volt, mégis - valamilyen formában - mindegyik fontos áramlat részt vett a seregszemlén. Ezzel nemcsak a hazai művészet életképessége, egyetemes értéke bizonyosodott be, hanem sajátos arculata, nemzeti törekvéseinek mikéntje is.


vissza az Antikrégiség.hu Akadémia összes témájához

 
 
RSS feliratkozás: Hírek ÖSSZES HÍR RSS feliratkozás: Árverési hírek ÁRVERÉSI HÍREKRSS feliratkozás: Kulturális hírek KULTURÁLIS HÍREKRSS feliratkozás: Történelmi hírek TÖRTÉNELMI HÍREK RSS feliratkozás: Mozgóképes hírek VIDEÓK| RSS feliratkozás: Mesetár MESETÁR |  RSS feliratkozás: Naptár időpontok NAPTÁR
Legfrisebb hírek:
További hírek >>
Legfrissebb fórum témáink:
Porcelán monogram
Kérdezném,ki tudna választ,milyen jelzés van a porcelánon,mit érhet?
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Tudja valaki milyen érme ez?
Mennyit érhet?
Ki ismeri a kép festojet?
Mennyit érhet a bonz plakettem
Ki lehet a festő?
Mennyit érhet ez az ital?
Kinek a szignója lehet?
Antikregiseg.hu műkincsportál: Régiségbolt és Antikvárium egy helyen
Csodaszarvas műkereskedelmi portál

Honlapunkról
Hogyan adhatok el?
Hogyan vásárolhatok?
Ingyenes hirdetésfeladás!

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Írjon nekünk!
Hírlevelet kérek

Művész adatbázis
Művészeti fogalomtár
Antikrégiség.hu Mesetár
Antikrégiség.hu Akadémia

Videók
Árverési hírek
Kulturális hírek
Történelmi hírek

KÖVESSEN MINKET: Facebook KÖVESSEN MINKET: Twitter KÖVESSEN MINKET: Youtube KÖVESSEN MINKET: Google+ KÖVESSEN MINKET: Pinterest
© 2017 Antikrégiség.hu | e-Antique.eu | Hírlevél | Elérhetőség | Üzletszabályzat | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Antikrégiség.hu adatvédelmi elvei